Három évet is kaphat az elkövető – válaszolt egy büntetőjogász az Indexnek.
Három évet is kaphat az elkövető – válaszolt egy büntetőjogász az Indexnek.
Az első belépésnél a KAÜ-felhasználónevet és kódot kell megadni, később már ujjlenyomattal is használható az alkalmazás.
Jelzésértékű, hogy már most a régió meghatározó informatikai és távközlési szolgáltatója.
Hatalmas vitát gerjeszt a munkaerőhiány.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index hétfői hírösszefoglalója.
Egyre többen emlegetik egy napon a klub előző évtizedét meghatározó brazil klasszissal.
A sofőröket rádión figyelmeztették, hogy minél gyorsabban hagyják el a sztrádát.
„A hullaházban nincs hely, a kórházban holttestek sorakoznak, ameddig a szem ellát.”
Szövetséget ajánlott a miniszter.
Méghozzá idegenben, a világ másik felén.
Már félmillióan letöltötték a DÁP alkalmazást.
Nem ez volt az első eset.
Az Olasz Kulináris Akadémia frissítette a receptet.
Több újdonságot is bejelentett a kormány az utóbbi időben.
A szakértők szerint helytelenül alkalmazzák az egyik jogszabályt.
A szülők nem értek oda időben.
Kétéves mélypontnál a fizetőeszközünk, és a java még hátravan.
A közösségi médiában üzent a magyar miniszterelnök.
A biztosítóberendezésnek hála nem történt tragédia.
Ez a hét is nehezen indul a MÁV-nál.
A modern háborúkban még sohasem vetettek be ilyen típusú támadófegyvert.
A kormány leveszi a díjemelési stopot.
A dolgozók elégedetlenek a fizetéscsökkentéssel és a gyárbezárásokkal.
Egyes cégeknél továbbra is ellentmondásos adatok szerepelnek.
A 69 versenygépet olyan klasszisok is vezették, mint Niki Lauda vagy Michael Schumacher.
Profi sportolók mérték össze a tudásukat amatőrökkel szemben MrBeast új tartalmában.
Hamarabb eljön a debütálás ideje.
Mostantól csak egyre nehezebb ellenfelek jönnek.
Desmond Child is beült a zsüribe.
Hiába ígérte a párt már többször, a mai napig nem elérhető a harmadik negyedéves beszámolójuk.
A mi világunk összetettebb és bonyolultabb, mint Karácsony és Vitézy világa.
Négyállomásos angliai turnén járt a Dirty Slippers.
A Terrorelhárítási Központ megelőző intézkedésekre készül Magyarországon.
Részletes felmérés jelent meg a szezon kezdete előtt.
Tigre Basicila, a fúziós konhya.
Szerdától kell majd résen lenniük az utakon közlekedőknek.
Mennyire vagy tisztában Magyarország miniszterelnökeivel?