Mutatjuk, miért fontos ez a három terület az amerikai külpolitika szempontjából.
Mutatjuk, miért fontos ez a három terület az amerikai külpolitika szempontjából.
„Függetlenné szeretnénk válni, gazdák szeretnénk lenni a saját házunkban” – mondta.
Abban az időszakban, amikor Kijev amúgy is kritikus helyzetben van.
Nagyon megörültek a mondatainak.
Az akcióban két lány és három fiú vett részt.
A telitalálatos szelvény mintegy 80,5 millió eurót, 33 milliárd forintot ért.
Tíz éve nem volt erre példa, rengetegen mentek csődbe.
Harmincnégy vádpontban találták bűnösnek a megválasztott amerikai elnököt.
A minisztérium szerint a gyors és hiteles tájékoztatás érdekében volt erre szükség.
Az élethez szükséges elemek hatalmas kozmikus utat tesznek meg.
Fő céljuk az akkugyárak elleni küzdelem.
A Tisza Párt elnöke rendkívüli bejelentkezést tartott péntek este.
Magyar Péter embereit közben hirdetéssel gyurcsányosítanák a „Bonyhádi Demokraták”.
Mi lesz itt a 2034-es világbajnokságon?!
A Második Reformkor Párt elnöke a vasárnapi időközi választáson való részvételre buzdít.
A rendőrség után a férfi jogi képviselője is ugyanazt állítja.
Közlésük szerint ukrán hekkerek indíthattak kibertámadást ellenük.
A Magyar Kerékpáros Szövetség 2024-ben lapunknak ítélte a BringaSport Sajtódíjat.
A magyar utazó, aki a kurdok lakta Északkelet-Szíriában nézte meg, milyen testközelből egy bázisdemokrata próbálkozás.
Tavaly még holtversenyben voltunk az Egyesült Államokkal, idén már lepipáltuk.
A WHO is megszólalt.
A csatorna is reagált az ügyre.
Frederick Fleet őrszemként először szúrta ki a jéghegyet, bár mindig is úgy vélte, elkerülhető lett volna a tragédia.
Több kedvezmény összege is növekszik 2025-ben.
Az osztrák település önkormányzata ellehetetleníti a magyar ingázókat.
Évi harmincmillió euróért eladta a szövetség a szurkolók biztonságát.
Bántalmazással akart példát statuálni a gyerekeknek.
A dán élvonal listavezetőjénél pénteken álltak munkába a játékosok...
Új főszponzor segítségével Molnár Martin bajnoki reményekkel folytatja útját az F1 felé.
Hogyan lett a Manchester City közvetlen üldözője az angol bajnokság egyik legkisebb költségvetésű csapata?
Hosszú kihagyása ellenére sem lett szerényebb az ausztrál játékos.
A fővárosi szélrekord is megdőlt.
Napokon belül döntés születhet az ügyben.
Nicolás Madurót pénteken iktatták be hivatalába.
Átmenetileg leállították az autógyár építését.
Kevesebb mint négy napja maradt.
Azután mondott le mandátumáról, hogy elítélték garázdaság és testi sértés miatt.
Új irányelveket jelentettek be az olasz püspökök.
Vajon a radikális iszlám útját választja az Aszad-uralom alól felszabadult Szíria?
Lezárult a fővárosi teátrumok igazgatóválasztási ügye.
A szakértők szerint nemcsak a külön vizsga, hanem a más jellegű rutin is hiányozni fog.
A cél a márkanév megőrzése és modernizálása.
Észtországgal holtversenyben.
Húsz halottja van a támadásnak.
Legalábbis a DXOMARK szerint.