Az elkövető indítéka továbbra is ismeretlen.
Az elkövető indítéka továbbra is ismeretlen.
A magyar gazdaság Achilles-sarka, Brüsszel ellenzéke, vita Magyar Péterrel – ilyen volt a miniszterelnöki Kormányinfó.
A legtöbben kártérítésben bíznak, de a szervezők eddig még nem ajánlották fel ezt a lehetőséget.
A két politikus a gáztranzit ügyében tárgyalt egymással, eredménytelenül.
Az RTL-en január 2-án debütáló Pokoli rokonok című sorozat forgatásán jártunk.
A tulajdonosnak sikerült kimenekülnie.
A csapatok első kontingense már el is hagyta az afrikai országot.
Az egykori MSZP-s EP-képviselő szerint különös az ellentmondás Lázár János és Orbán Viktor között.
Az egyház által meghirdetett adományosztásban több gyerek is életét vesztette.
Oláh József szerint talán még egy disznót is levágnak a lakadáréban.
A Bild információi szerint jelentősen emelkedett az áldozatok száma.
A miniszter élesen bírálta a nyugati politikát.
Az áldozatok között egy gyermek is van.
Meglepő választ adott.
A humorista szerző szövegei leginkább szabadversekhez hasonlítanak.
Mutatjuk, hol tud kerülni.
A magyar belpolitika szereplőit sem hagyta hidegen a németországi támadás.
Fotó is készült a helyszínen.
Újabb előadások maradnak el.
A férfi nem volt iszlamista, és az AfD-vel szimpatizált.
Sorra zavarják el az országot irányító elnököket.
Anima Sound System-klippremier az Indexen.
A papírjaikon még az egyenruhások is megdöbbentek.
Az ország történelmében korábban nem volt hasonlóra példa.
A rendőrség éjszaka behatolt a feltételezett elkövető lakásába.
A magyar válogatott játékos megszerezte idénybeli első találatát.
Női tőrben a korábban egymás után háromszor győztes Kondricz Kata nyerte az ob-t.
Csak szépítenie sikerült a vendégeknek.
Pénzbüntetést és megrovást is kapott.
150 millió fonton osztozik a két gladiátor, akik hét hónap elteltével feszülnek egymásnak szombat este.
A Fővárosi Önkormányzat is megszólalt.
Mutatjuk, mi a megoldás.
A kérdést a horvát Index olvasóinak tették fel.
Októberben volt telitalálata a Skandináv lottón.
A részletekről 2025-ben egyeztetnek.
Az Index megkérdezte a miniszterelnököt: ki a felelős azért, hogy 2024 nem lett a gazdasági növekedés éve?
Péter Tamás írása.