Index Vakbarát Hírportál

A Real Madrid klasszisa szerint vereséggel ér fel számukra a Man. City elleni döntetlen

2024. április 10., szerda 09:48

Szenzációs mérkőzéseket játszottak kedden a labdarúgó-Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A címvédő Manchester City a Real Madrid vendégeként végzett 3–3-as döntetlenre, amely eredmény Federico Valverde szerint vereségként ér fel számunkra, miközben az Arsenal játékosaiban vegyes érzelmek kavarognak a Bayern München elleni döntetlen után.

Túlzás nélkül a Bajnokok Ligája idei kiírásának legjobb mérkőzését játszották Madridban, mivel a Real Madrid hatgólos, fordulatos mérkőzésen végzett döntetlenre a címvédő Manchester Cityvel. A vendégcsapat már a második percben előnybe került, majd a Real Madrid két perc alatt fordított, előnyét viszont nem tudta megtartani a mérkőzés végéig, olyannyira, hogy a végén majdnem vereséget szenvedett – de jött Federico Valverde bombagólja. 

Ez a döntetlen számunkra olyan, mintha kikaptunk volna, ugyanis a győzelemért szálltunk harcba

– nyilatkozta a Real Madrid uruguayi klasszisa. A rekordbajnok spanyolok vezetőedzője, Carlo Ancelotti úgy értékelte a látottakat, hogy igazságos eredmény született. Az olasz szakember szerint remek mérkőzés volt, a futball nagybetűs ünnepe, ez történik, amikor a világ legjobb játékosai mérik össze tudásukat. 

Amikor lehetőségünk volt növelni az iramot, kontrolláltuk a meccset, de kaptunk két felsősarkos gólt. Az eredményt igazságosnak tartom, azt fájlalom csak, hogy 2–1 után nem éltünk jobban a kínálkozó lehetőségekkel

– utalt ezzel arra Ancelotti, hogy a Real Madrid több ziccert kihagyott az első félidő második felében, így szerencsésebb esetben akár többgólos előnnyel vonulhattak volna félidei szünetre. De nem így történt. 

A Manchester City vezetőedzője, Pep Guardiola azt emelte ki a mérkőzés kapcsán, hogy játékosai az első félidőben idegesen játszottak, emiatt több labdát adtak el, de egy ilyen stadionban, ilyen rivális ellen ez előfordul. 

A második félidőben hatalmas tartásról tettünk tanúbizonyságot. Ráadásul szereztünk két csodálatos gólt is. Az ő megpattanó góljaik? A futballban nem hiszek a szerencsében vagy a balszerencsében

– zárta gondolatait a spanyol szakember, aki elmondta, hogy a sérülés miatt lecserélt Phil Foden egy kisebb rúgást kapott, nem tűnik súlyosnak a helyzet. 

Vegyes érzelmek kavarognak az Arsenal játékosaiban

Az Arsenal játékosai vegyes érzelmekkel fogadták, hogy csapatuk kedden 2–2-es döntetlent játszott a vendég Bayern Münchennel.

„Vegyes a hangulat az öltözőben, mert jól kezdtünk, az első negyedórában két-három gólt is szerezhettünk volna, de aztán láthattuk, hogy az ellenfelünknek milyen kvalitású játékosai vannak” – mondta a mérkőzés után Leandro Trossard arra utalva, hogy a müncheniek Serge Gnabry és Harry Kane találatával fordítani tudtak.

 A hazaiak egyenlítő találatát szerző támadó szerint a müncheniek főleg az ellentámadásokban teljesítettek nagyszerűen, ezzel okoztak problémát az Arsenalnak.

A végén nyilván boldogok voltunk az egyenlítéssel, de így idegenben kell majd kiharcolnunk a továbbjutást. Kemény mérkőzésre számítok Münchenben is, tudjuk, min kell dolgoznunk a visszavágóig

– tekintett előre a jövő szerdai, második meccsre a belga játékos. Az Arsenal legutóbb a 2008/2009-es szezonban jutott elődöntőbe a legrangosabb európai kupasorozatban.

Mikel Arteta vezetőedző úgy vélekedett, hogy a BL-ben nem adhatnak az ellenfélnek annyi esélyt, amennyit ők adtak a németeknek.

Ez a legnagyobb lecke, hogy ha ilyen helyzetbe hozod a riválist, az meg fog büntetni

– jelentette ki a spanyol tréner, akinek csapata az angol bajnoki címért is harcol. A túloldalon az angol válogatott csapatkapitánya, Harry Kane arról beszélt, együttese tett egy lépést a jó irányba kedden.

„Ma mindenki egy rendkívül elhivatott csapatot láthatott, amely egységet mutatott és harcolt” – mondta Kane, akinek a tizenegyesével szerzett vezetést a Bayern.

A szezonban már 39 gólnál járó támadó szerint furcsa úgy edzeni, hogy tudják, Tomas Tuchel vezetőedző – akinek a másodedzője Lőw Zsolt – a szezon végén távozik, ugyanakkor a szakember mindent megtesz az edzéseken. A Bayern 2020-as diadala óta először juthat túl a negyeddöntőn a BL-ben.

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok