Index Vakbarát Hírportál

Kezd kirajzolódni a kép, váratlan vendégek kopogtatnak Európa elitjének ajtaján

2024. május 22., szerda 13:47

Számos friss arccal a főtáblán veszi kezdetét ősztől a labdarúgó Bajnokok Ligája megreformált, 2024–2025-ös kiírása. Az olasz, illetve a német bajnokságból például már öt-öt csapat helye biztosított a legjobbak között, de ahogyan hétről hétre befejeződnek Európa-szerte a nemzeti bajnokságok, egyre jobban tisztul a kép, mely csapatok indulhatnak a legrangosabb európai kupasorozat főtábláján. A résztvevők között találhatunk olyan együttest is, amely egy évvel ezelőtt még azért küzdött, hogy ne essen ki a honi bajnokságból.

A múlt hétvégén véget értek vagy a következő napokban befejeződnek az európai labdarúgó-bajnokságok, így egyre inkább körvonalazódni látszik, mely csapatok szerepelhetnek a Bajnokok Ligája következő kiírásának csoportkörében. Ugyan még az elitsorozat idei döntője, tehát a Real Madrid–Borussia Dortmund-mérkőzés hátravan, annyi viszont már biztos, hogy eredménytől függetlenül mindkét csapat szerepelhet jövőre az elitsorozatban. Ez talán még annyira nem meglepő, az viszont már igen, hogy adott esetben akár hat német csapat is alanyi jogon szerepelhet a következő szezontól teljesen átalakuló kupasorozatban.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a korábban megszokott 32 csapatos létszámot mindhárom versenysorozatában néggyel növeli a következő szezontól, amely bővülés azon túl, hogy több csapatnak biztosít lehetőséget arra, hogy Európa elitjében szerepeljen, természetesen a topligák együtteseinek is nagyobb mozgásteret biztosít. Így vált biztossá – azok után, hogy az Atalanta bejutott az Európa-liga elődöntőjébe, majd fináléjába –, hogy

az olasz élvonalbeli bajnokság első öt helyezettje automatikusan kvalifikál a Bajnokok Ligája megreformált, 36 csapatos ligaszakaszába.

Ugyanez a helyzet a németeknél, amely bajnokság a Bajnokok Ligája- és az Európa-liga fináléjába is ad csapatot, így szintén a Bundesliga múlt hétvégén befejeződött idényének első öt helyezettje – koefficiens pontok alapján – alanyi jogon lesz ott az elitsorozat főtábláján. Abban az esetben viszont, ha a Dortmund sikerrel jár, és bravúrral legyőzi a döntőben a rekordbajnok Real Madridot, címvédőként jut be a BL következő kiírásába, lehetőséget biztosítva ezzel a német hatodik számára a csoportkörös szereplésre. Nos, de nézzük, mely csapatok harcolták már ki részvételüket a főtáblán – közöttük pedig több friss arcot is találni.

Jelen állás szerint 26 csapat egészen biztosan ott lesz a főtáblán, amiből négy a legerősebb bajnokságként számontartott angol ligából, tehát a Premier League-ből érkezik. A sorozatban negyedszer bajnok Manchester City mellett az ezüstérmes Arsenal, a bronzérmes, edzőváltáson áteső, Szoboszlai Dominiket foglalkoztató Liverpool és a negyedik Aston Villa lesz ott a Bajnokok Ligája csoportkörében.

A spanyolok szintén négy csapatot adnak a legjobbak közé, a bajnok Real Madridon túl a második Barcelona, a harmadik, egyben meglepetéscsapat Girona, valamint az Atlético Madrid biztosította részvételét, viszont itt fontos megjegyezni, amennyiben a Real Madrid megnyeri a Bajnokok Ligáját, a spanyol ötödik biztosan nem indulhat az elitsorozatban.

A német Bundesligában még ugyan képlékeny a biztosan részt vevő csapatok száma, mivel adott esetben – az előbb említettek alapján – akár hat csapat is főtáblás lehet, de annyit már biztosan tudunk, hogy öten ott lesznek a kupasorozat őszi indulásakor. A veretlenül bajnok Bayer Leverkusen, a tavaly még osztályozóra kényszerülő, most ezüstérmes Stuttgart, a bronzérmes Bayern München és a negyedik RB Leipzigen kívül a Borussia Dortmund részvétele még biztos, de a hatodik Eintracht Frankfurt is kvalifikálhat szerencsés esetben.

Szintén öt biztos indulójuk lesz az olaszoknak, az Internazionale, az AC Milan, a Bologna és a Juventuson kívül az Atalanta érdekelt az elitsorozatban, viszont ha utóbbi csapat szerdán megnyerni az Európa-ligát, és a hétvégén záródó bajnokságban ötödik helyen végez, úgy lehetőséget biztosít az indulásra a hatodik AS Romának is.

A franciáknál ennél egyszerűbb a képlet, a rekordbajnok Paris Saint-Germainen kívül az AS Monaco és a meglepetésre bronzérmes Brest lesz ott a főtáblán, de a negyedik Lille szerencsét próbálhat a selejtezőben, a harmadik körből indulva – tehát majd két párharcot kell nyernie a főtáblára kerülésért. A topligákon kívül a holland bajnokság két csapattal egészen biztosan képviselteti magát a Bajnokok Ligájában, a bajnok PSV Eindhoven és a Feyenoord selejtező nélkül indulhat a főtáblán, valamint a portugál első Sporting Lisszabon helye is biztosított.

Koefficiens alapján az osztrák bajnok Sturm Graz és a skót győztes Celtic is ott lesz a 36 csapatos főtáblán, valamint még a belga bajnok is érdekelt lesz ősztől az elitsorozatban. Ami pedig a magyar csapatokat – jelen esetben egyedüli csapatot – illeti, a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében kezdi majd szereplését a bajnok Ferencváros, amelynek összesen négy párharcot kéne nyernie ahhoz – július közepétől kezdődően –, hogy szeptemberben még mindig érdekelt legyen a legrangosabb európai kupasorozatban. Más magyar csapatnak nem lesz lehetősége a kvalifikációra a Bajnokok Ligájában. 

A 2024–2025-ös Bajnokok Ligája főtáblájára már kvalifikált csapatok

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok