Index Vakbarát Hírportál

Beleszólhat bárki a Manchester City és a Real Madrid újabb versenyfutásába?

2024. szeptember 17., kedd 07:04

Kedden elrajtol a megreformált Bajnokok Ligája 2024–2025-ös főtáblája, a rajt előtt ismét sorba rendeztük a sorozatban érintett labdarúgócsapatokat, hogy megállapítsuk, van-e bárkinek reális esélye az elmúlt években legkiemelkedőbben teljesítő Real Madrid, Manchester City párossal szemben.

Az új évad immár 36 csapatos főtáblával, és nem klasszikus csoportkörrel megy, amiben az eddigi három csapat elleni oda-visszavágós rendszer hat meccséhez képest a négy kalap két-két riválisa elleni nyolc találkozó határozza meg a sorrendet, amelyben viszont egyszerre vesz részt az összes csapat.

A legjobb nyolc automatikusan készülhet a márciusi nyolcaddöntőre, a 9–24. helyezettek viszont egy playoffkörrel dönthetik el egymás között a továbbjutást – az előrébb végzett nyolcasok lesznek a kiemeltek a párharcokban.

Ilyen lesz az új Bajnokok Ligája-lebonyolítás

Pontosan ezek miatt ezúttal már nem 16-os erősorrendekkel jelentkezünk – legalábbis márciusig –, hanem 24-esekkel.

Minden további szószaporítás helyett viszont jöjjön a rangsor!

24. Bologna (olasz) 22 pont

A keret értéke: 281,3 millió euró

Összesen 31 csapat kapott helyet 13 szerkesztőnk rangsoraiban, az utolsó „továbbjutó” helyre nálunk a Bologna fért fel, nagy csatában megelőzve a Feyenoordot (19) és a Salzburgot (15), de kapott pontokat a Celtic (7), a Brest (4), a Dinamo Zagreb (3), az FC Bruges (3) és a Crvena zvezda (2) is.

A hétszeres olasz bajnok 1971 óta nem látott szereplést mutatott be az előző idényben, és ez az ötödik hely lehetett volna még fényesebb is, hiszen a zárókört harmadikként kezdte a gárda! A Bajnokok Ligájában debütáló együttes fő erejét a stabilitása adta, az idény során engedett 32 gól végül a harmadik legkevesebb volt a Serie A-ban. A legnagyobb értékek közül a 22 éves védő Riccardo Calfioriori 45 millió euróért cserébe az Arsenalhoz igazolt, a 23 éves támadó Joshua Zirkzee pedig 42,5 millióért a Manchester Unitedhez szerződött, az új idény eddig pedig minden, csak nem fényes: négy meccs alatt három pont, és hét kapott gól a mérleg...

23. Lille (francia) 36 pont

A keret értéke: 257,7 millió euró

A három évvel ezelőtti francia bajnok számára azért jóval ismertebb lesz a terep, még ha eddig csak kétszer jutott tovább a nyolcaddöntőbe, ott pedig a Manchester United és a Chelsea már a végállomást jelentette. A Ligue 1 előző kiírásában negyedik helyezett csapat is adott játékost a „vörös ördögöknek”, Leny Yoróért 62 millió eurót pengetett ki az MU, a mostani idényben két siker után viszont kisebb hullámvölgy jött, az előző két bajnokin kikapott a gárda.

22. Monaco (francia) 53 pont

A keret értéke: 339,2 millió euró

A francia pontvadászatban ezüstérmes hercegségbelieknek viszont már döntőztek is az elitsorozatban – igaz, José Mourinho Portója 20 éve felülmúlta őket – 2017-ben pedig a Juventus elleni elődöntő jelentette Kylian Mbappéék remeklésének végét. A fő kérdés itt az lehet, hogy ki fogja tudni pótolni a távozó Wissem Ben Yeddert, aki 20 góljával toronymagasan vezette a házi rangsort az előző idényben – Minamino Takumi kilenccel volt második.

21. PSV (holland) 55 pont

A keret értéke: 318,6 millió euró

Ha azt mondjuk, hogy jól kezdte az előző idényt az eindhoveni gárda, akkor picit túlfinomkodjuk a dolgokat: a bajnokságban az első 17 fordulóban 17 győzelmet aratott, végül 29 siker és négy döntetlen mellett csupán egy vereség csúszott be, 111–21-es döbbenetes gólkülönbség mellett. Ráadásul a BL csoportköréből is továbbjutott az együttes, amely számára ugyanúgy a Dortmund jelentette a végállomást (a nyolcaddöntőben), mint azon az ágon mindenki másnak. Luuk de Jong mindenesetre 34 évesen sem lassít, az előző idényben 48 fellépésen 56 kanadai pontot (38 gól+18 gólpassz) termelő csatár a mostani évadban öt találkozón hétnél (három+négy) jár.

20. Girona (spanyol) 67 pont

A keret értéke: 208 millió euró

Talán az egész idény legnagyobb meglepetését jelentette a katalán kiscsapat szereplése, hiszen úgy várta a gárda a februárt, hogy a Real Madridot, a Barcelonát, és a komplett mezőnyt megelőzve vezeti a bajnokságot.

A királyi együttestől elszenvedett második zakó viszont jelentősen visszavetette a katalánokat, amely nyolc forduló alatt ötször is kikapott, de végül simán harmadikként ért célba. A 85 szerzett góllal csak a Real (87) versenyezhetett, a 46 kapott ugyanakkor jól példázta, hogy miért nem számolhatunk velük még nagycsapatként. Ennél egy fokkal nagyobb probléma, hogy a spanyol gólkirály (24) Artem Dovbik 30,5 millió euróért a Romához igazolt, a 21 kanadai pontot (11+10) termelő 19 éves Savinho pedig kölcsönszerződése lejártával a cégcsoporton belül található Manchester Cityhez igazolt.

19. Sporting CP (portugál) 74 pont

A keret értéke: 383,5 millió euró

Nehéz lenne eldönteni, hogy melyik volt a fontosabb, de tény, hogy két parádés hírt kaptak a nyáron a szurkolók. Az együttest első teljes idényében (2020–2021) 19 év után ismét bajnoki címig vezető, az előző kiírást 29 győzelemmel, három döntetlennel és csak két vereséggel újra aranyérmesként záró Rúben Amorim többek között a Liverpool kispadját is visszautasította, hogy maradjon Lisszabonban, a tavaly nyári érkezése után a világ legeredményesebb csatárává váló Gyökeres Viktort pedig ugyancsak hiába csábították PL-csapatok, továbbra is a zöld-fehéreknél termeli a gólokat. 

18. Stuttgart (német) 83 pont

A keret értéke: 285,08 millió euró

A stuttgarti együttes két kisebb hullámvölgyet leszámítva stabilan teljesített a Bundesligában, az utolsó három kör sikereivel (közte a Bayern München ellenivel) pedig végül még a rekordert is megelőzve bejött a második helyre.

Ezért jár is az elismerés és a jó helyezés a listánkon, ugyanakkor, ha szét nem is kapták a csapatot, Serhou Guirassy személyében 30 meccsen 30 gólt szerző csatár távozott Dortmundba, ment vele a gárda legtöbbet foglalkoztatott játékosa, Anton Waldemar, valamint az ugyancsak a védelem alapemberének számító Ito Hiroki is eligazolt, ő a Bayernhez. A hármasért jött 64 millió euró, amit igyekeztek is nyomban visszaforgatni erősítésekre, de azért ez egy hosszabb folyamat lehet itt – már ha van feljebb, és nem ez volt a gárda plafonja.

17. Aston Villa (angol) 136 pont

A keret értéke: 595,45 millió euró

Nagyot ugrunk a pontszámokban, az Aston Villa az első csapat, amelyik neve mindegyik listán szerepelt. Persze a Premier League-ben top négyben végezni már önmagában remek teljesítmény, hiszen ehhez olyan csapatokat kellett megelőzni a tabellán, mint a Tottenham, a Chelsea, a Newcastle vagy a Manchester United. Az 1982-es győztes Unai Emery érkezésével megkezdte felemelkedését, és a Sevillával három, a Villarreallal egy Európa-ligát nyerő (az Arsenallal pedig döntőző) tréner az előző kiírásban elődöntőig menetelt az Európa-konferencialigában, szóval a nemzetközi porondon igencsak jó előjelnek számít. Persze az sem hátrány, ha vannak olyan játékosok a keretben, mint az angolokkal Eb-döntős Ollie Watkins, aki 27 gólt és 13 gólpasszt termelt az előző idényben, vagy éppen az argentinokkal az elmúlt három évben két Copa Américát, az Európa-bajnok olaszok elleni Szuperkupát, valamint a 2022-es világbajnokságot is megnyerő remek kapus, Emiliano Martínez.

16. Atalanta (olasz) 153 pont

A keret értéke: 426,1 millió euró

Eddig jutott az Európa-liga győztese, amely 1963 óta első trófeáját, és fennállása első nemzetközi trófeáját nyert meg a Leverkusen 3–0-s legyőzésével. Az idényre ezen kívül is büszkén tekinthet vissza minden szurkoló, hiszen az Olasz Kupában is döntőztek – a Juventus kerekedett a gárda fölé egy héttel az El-finálé előtt –, és a bajnokságban is összejött a top négy. Az mindenesetre nem segíti Gian Piero Gasperini helyzetét, hogy Teun Koopmeinerst közel 55 millióért „lenyúlta” a Juventus, valamint az sem, hogy a gárda legértékesebb futballistái közül Giorgio Scalvini (45) és Gianluci Scamacca (35) is hosszú időre kidőlt keresztszalag-szakadása miatt. Az viszont annál inkább, hogy az egész mezőnyben csak a Young Boys és a Crvena zvezda kapott könnyebb menetrendet a nemzetközi porondon gyűjtött koefficienspontokat tekintve, mint az Atalanta. Persze a Real Madrid, Barcelona, Arsenal hármas nem a kötelező kategória, de a Sahtar Doneck, Celtic, Young Boys, Sturm Graz, Stuttgart-ötös azért valóban a bőven verhető szint.

15. Benfica (portugál) 154 pont

A keret értéke: 329 millió euró

A top 18 egyetlen nem topligás csapataként a Benficát jóval magasabbra rangsoroltuk összességében, mint a saját bajnoksága aranyérmesét, de ebben azért nyilván belejátszik, hogy a kétszeres BEK-győztes a legutóbbi három idényben kétszer a BL-ben, egyszer pedig az El-ben volt negyeddöntős, szóval a nemzetközi porondon igencsak tényezőnek számít. Ennél a klubnál is rendre nagy a mozgás a nyáron, a 19 éves Joao Nevesért a PSG fizetett 60, a 21 éves Marcos Leonardóért az al-Hilal 40 millió eurót, David Neres a Napolinál (28), Morato (11) a Nottinghamnél folytatja, így a nyári egyenleg az érkezők ellenére is közel 90 millió eurós profitot mutatott.

14. RB Leipzig (német) 191 pont

A keret értéke: 513,9 millió euró

A szoros csata után ugrunk egy újabb masszívat, egészen a senkiföldjéig. A lipcsei gárda eléggé jól körbehatárolt, két-két kilencedik és tizenkilencedik hely jelentette a végleteket, és az összpontszám is az átlagra hozta ki senkitől sem zavartatva. Az együttes gyakorlatilag mindig kiemelt figyelmünket élvezi, hiszen rendre van okunk honfitársainknak szurkolni, Gulácsi Péter és Willi Orbán pedig október 23-án ezúttal ellenfélként nézhet farkasszemet Szoboszlai Dominikkal, amikor a Liverpool Németországba látogat.

12. Milan (olasz) 213 pont

A keret értéke: 601,01 millió euró

Holtverseny alakult ki a 12. helyen, az előző kiírás döntősének a nyolcadik hely volt a legjobbja, a hétszeres győztesnek pedig a kilencedik, így a Milannal kezdünk. Az olasz ezüstérmes az új idényt nem indította fényesen, de három nyeretlen meccs után a sereghajtó Venezia ellen azért csak meglett az első siker. Az elmúlt három évben Olivier Giroud volt a házi gólkirály, de egyik idényben sem jutott 18 találat fölé, ami nem annyira szerencsés egy ilyen múltú klubnál, úgyhogy léptek is: a lassan 38 éves távozó csatár helyére érkezett a BL-ben már 28-szor eredményes Álvaro Morata, valamint kölcsönbe Tammy Abraham is, a védelem Emerson Royallal és Sztrahinja Pavloviccsal lett megerősítve, a középpálya pedig Youssouf Fofanával, fejlődési lehetőség tehát van bőven.

12. Dortmund (német) 213 pont

A keret értéke: 461,6 millió euró

A fekete-sárgáknál volt változás gazdagon, visszatértek PL-klubjukba a tavaszi menetelésen villogók (Ian Maatsen, Jadon Sancho), lejárt a szerződése Mats Hummelsnek és Marco Reus is távozott, kölcsönben ment Sébastian Haller, Niclas Füllkrug pedig végleg, és mégsem fest rosszul a helyzet. Hummels helyére jött a már említett Waldemar, a középpályára Pascal Gross, a támadósorban pedig a szintén már említett Guirassy mellett Maximilian Beier is. A rajt is rendben volt, három forduló után hét ponttal áll a gárda.

11. Juventus (olasz) 251 pont

A keret értéke: 575,15 millió euró

Az olasz rekordbajnok 21 forduló után 16 győzelemmel, négy döntetlennel és csupán egy vereséggel vezette a Serie A-t, hogy január 21. után összesen három találkozót nyerjen meg, és végül annak is örülnie kelljen, hogy a bronzérem összejött. Még májusban jött is az edzőváltás, Massimiliano Allegri helyét Paolo Montero vette át, az új idényt pedig a Bolognával csodát tevő Thiago Motta vezetésével kezdték meg a „zebrák”. Érkezett azért játékos is, a Douglas Luiz, Teun Koopmeiners, Khépren Thuram hármasért több mint 120 millió eurót pengettek ki.

10. Atlético Madrid (spanyol) 290 pont

A keret értéke: 529,5 millió euró

Az első csapat a rangsorban, amely kapott dobogós helyet valamelyik szerkesztőnktől, igaz, ez egy darab harmadik pozíciót jelentett, így azért túl magasra nem jutottak a „matracosok”. Diego Simeone háromszoros BL-döntős együttese alaposan belehúzott a nyáron, a fiatal korára gyakorlatilag már mindent megnyerő Julián Álvarezt 75 millió euróért kaparintotta meg a Manchester Citytől a nyáron, de jött Conor Gallagher a Chelsea-től (potom 42 millióért), Robin Le Normand (34,5) a Real Sociedadtól, Alexander Sörloth (32) pedig a Villarrealtól.

9. Bayer Leverkusen (német) 299 pont

A keret értéke: 627,25 millió euró

Egy top 5-ös helyezés a német bajnoknak, de így is messze volt a „nyolcaddöntős” helyünk. Az előző idényben egészen az Európa-liga-döntőig veretlen maradt, ráadásul egyrészt a keretből sem távozott sztár, másrészt Xabi Alonsót is sikerült „megóvni” a Liverpooltól, a Bayern Münchentől és a Real Madridtól. Az új kiírásban hamarabb meglett az első zakó, az RB Leipzig ellen kétgólos előnyről végzett 2–3-ra a csapat.

8. Paris Saint-Germain (francia) 366 pont

A keret értéke: 873,5 millió euró

Egy második hely is jutott a Kylian Mbappét elveszítő francia rekordbajnoknak, de összességében azért érthető óvatosságunk, hiszen a klubkoefficiensek figyelembe véve csak a Feyenoord kapott nehezebb sorsolást a PSG-nél, amelynek az ellenfelei között a Manchester City, a Bayern München, az Atlético Madrid, az Arsenal, a PSV, a Salzburg, a Girona és a Stuttgart található meg – ezek közül talán még leginkább az ausztriai kirándulás nevezhető a legkönnyebbnek. A rajt mindenesetre remek, négy meccs, négy győzelem, 16–3-as gólkülönbséggel – Bradley Barcola négy találattal vezeti a házi rangsort, de Ousmané Dembélé (3+3) is rég látott jó formában szerepel.

7. Internazionale (olasz) 397 pont

A keret értéke: 672,3 millió euró

Az olasz bajnok továbbra is számolhat Lautaro Martínez, Nicolo Barella és Alessandro Bastoni szolgálatával, véglegesítették Davide Frattesi megszerzését, miközben olyan rutinos futballisták jöttek ingyen, mint a Napolit elhagyó Piotr Zielinski, vagy a Porto iráni gólvágója, Mehdi Taremi, így aligha lehet ok panaszra Milánó fekete-sárga felén.

6. Liverpool (angol) 430 pont

A keret értéke: 923 millió euró

Az együttest sohasem lehet leírni a nemzetközi porondon, hiszen egy meccsre bárkinek az életét képes megnehezíteni. Mohamed Szalah maradt, négy meccsen három-három gólnál és gólpassznál jár, Arne Slot érkezésével pedig három meccs után kilenc pont és 7–0 volt a mérleg. A BL-főpróba viszont finoman szólva sem sikerült jól, a kétszeres BEK-győztes Nottingham Forest ellen otthon 1–0-ra kikaptak a „vörösök”. A hatszoros győztessel kapcsolatban azért kevéssé vagyunk bizakodók a végelszámolást illetően, csupán egy harmadik hely jött össze Szoboszlai Dominikéknak.

5. Arsenal (angol) 443 pont

A keret értéke: 1,17 milliárd euró

Ha csak a keret összértékét néznénk, akkor a legutóbbi két Premier League-idény ezüstérmese dobogós is lehetne, ugyanakkor a nemzetközi porondon még mindig nem tudta bebizonyítani elitcsapat státuszát, talán ezért is vagyunk picit óvatosabbak a londoniakkal. A 140 millió eurós piaci értékkel házi első Bukayo Saka egy gól mellett négy gólpasszal vette ki a részét az első négy forduló három győzelméből és egy döntetlenjéből.

4. Bayern München (német) 516 pont

A keret értéke: 945,6 millió euró

Épp a német rekordbajnok búcsúztatta az „ágyúsokat” az előző idény negyeddöntőjében, és pont a bajor gárda az első, amelyik kapott első helyezést szerkesztőinktől. Harry Kane érkezésével magával hozta az „átkát” is, 12 év után nem nyert semmit a Bayern. Az új évadra azért jóval erősebben érkezett meg a piacon 142 millió eurót elköltő müncheni csapat, az első négy tétmeccset 15–3-as gólkülönbséggel nyerte meg, az angol gólvágó nyolc kanadai pontnál (öt+három) jár már az idényben. 

3. Barcelona (spanyol) 530 pont

A keret értéke: 875,4 millió euró

Míg az Inter a legrutinosabb 28,5 átlagéletkorával a mezőnyben, a katalánok 23,4-es mutatója a legfiatalabbak közé tartozik, ráadásul már valódi húzóembereknek is számítanak a titánok, hiszen Lamine Yamal és Pau Cubarsí 17 éves, Gavi és Alejandro Balde 20, Fermín López és Pedri 21, és csak Marc-André ter Stegen (32), Inigo Martínez (33) és Robert Lewandowski (36) töltötte már be a harmadik ikszet. A fiatalos lendület Dani Olmo (26) érkezésével a pályán is remeklést hoz, a La Liga első öt meccsét 17–4-es gólkülönbséggel nyerte meg a csapat, vasárnap a Gironát ütötte ki 4–1-re. Az együttes három ranglistán is az élen zárt, ugyanakkor az is kérdés, hogy a fiatalság erejéből tavaszra mennyi marad.

2. Manchester City (angol) 666 pont

A keret értéke: 1,26 milliárd euró

A tavalyi győztes hat listán is első lett, ugyanakkor két negyedik hely is becsúszott, így az első helyről pont lecsúszott. A legutóbbi hét angol bajnokságból hatot megnyerő gárdából Álvarez mellett Joao Cancelo távozott a nyáron, de ő már régóta nem számított alapembernek, cserébe érkezett Savinho és visszajött Ilkay Gündogan, így aligha lett gyengébb a csapat. Persze amíg az is belefér, hogy Rodri az Eb után pihenőjét tartva csak egy félidőt játsszon az idényben, addig aligha lehet problémát találni a csapatnál. Kevin De Bruyne személyében a világ legjobb passzmestere segíti a gárdát, Erling Haaland pedig négy PL-meccsen kilenc(!) gólt szerzett már. Amikor Josep Guardiola együttese csúcsformában játszik, akkor nem sok csapat találja meg az ellenszert.

1. Real Madrid (spanyol) 668 pont

A keret értéke: 1,34 milliárd euró

Talán éppen csak a legutóbbi két menetelést drámai csatában lezáró Real Madrid. A királyi gárda miatt életre hívott sorozatban az együttes akkor is képes volt nyerni, amikor ezt a gárda nevén kívül nem sok minden indokolta volna, és Kylian Mbappé megszerzésével az utolsó hiányposztot is befoltozva a világ legértékesebb keretévé vált a madridi. Ehhez képest „csak” három listánkon volt első, igaz, a többi közül csak egyen nem a második – és ott is dobogós volt. Ebben talán szerepet játszik Toni Kroos visszavonulása, vagy a Mallorca és a Las Palmas elleni botlás is, de összességében így is picivel a City előtt zárt a rekordgyőztes.

Melyik csapat nyeri meg a Bajnokok Ligája 2024–2025-ös kiírását?

  • 13016
    Liverpool
  • 11086
    Barcelona
  • 10946
    Real Madrid
  • 4461
    Manchester City
  • 4371
    Bayern München
  • 1830
    más
  • 1251
    Arsenal
  • 670
    Inter
  • 142
    PSG

Bajnokok Ligája 2024–2025, főtábla, 1. forduló

szeptember 18., szerda

szeptember 19., csütörtök

Távirányítóval a kézben: ezeken a tv-csatornákon közvetítik Magyarországon az első forduló mérkőzéseit!

(Borítókép: Erling Haaland, a Manchester City és Vinícius Junior, a Real Madrid játékosa a Real Madrid CF és a Manchester City közötti Bajnokok Ligája mérkőzésen 2024. április 9-én Madridban, Spanyolországban. Fotó: David Ramos / Getty Images)

Rovatok