Index Vakbarát Hírportál

Menesztették az edzőt a történelmi Bajnokok Ligája-zakó után

2024. szeptember 19., csütörtök 18:40

Menesztette edzőjét a Dinamo Zagreb labdarúgócsapata, amely óriási vereséget szenvedett a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen. A német csapat kilenc gólt (ez korábban senkinek sem sikerült) szerezve ütötte ki horvát ellenfelét, amelyből hat gólt a második félidőben szerzett, ezért távoznia kellett Sergej Jakirovic edzőnek.

A mérkőzés után a szurkolók azonnal elkezdték követelni a bosnyák edző távozását a csapat különböző közösségimédia-platformjain. Nem sokkal később pedig már olyan cikkek jelentek meg a horvát médiában, melyekben kisebb csodaként hivatkoztak arra az eshetőségre, ha a hétvégi bajnokin a zágrábi csapat edzője még Jakirovic lenne.

Mindenekelőtt szeretnék bocsánatot kérni azoktól, akiknek a Dinamo csak egy kicsit is jelent valamit

 – kezdte meccs utáni nyilatkozatát Jakirovic.

A folytatásban elmondta, hogy örül az első félidőben szerzett két góljuknak, mert így majdnem sikerült felállni háromgólos hátrányból. Azonban a második játékrészben elkezdtek rohanni, amit a Bayern könyörtelenül kihasznált, ez pedig a vesztüket okozta.

A Dinamo Zagrebnek nem ez volt az egyetlen nehéznek ígérkező Bajnokok Ligája-mérkőzése, hiszen januárban még az Arsenal és az AC Milan csapatával is találkoznak. Annyi biztos, hogyha ilyen teljesítményt nyújtanak a továbbiakban, akkor nagyon hamar tét nélkül lépnek majd pályára a sorozat későbbi összecsapásain.

Rovatok