Index Vakbarát Hírportál

Szívbe markoló támogató üzenet a világ egyik legjobb kapusától sérült riválisának

2024. szeptember 23., hétfő 15:05

Azt mondják, a futballkapusok külön kasztot alkotnak, és különösen erős közöttük a szolidaritás érzése. Ennek adta most meghatóan gyönyörű példáját a világ legjobb kapuvédőjének tartott Thibaut Courtois, a Bajnokok Ligája-címvédő és spanyol bajnok Real Madrid játékosa, amikor biztató és támogató üzenetet küldött súlyosan sérült sorstársának, Marc-André ter Stegennek, a legnagyobb rivális Barcelona kapusának.

Ahogy azt az Index is megírta, vasárnap este súlyos sérülést szenvedett Marc-André ter Stegen, a Barcelona kapusa a Villarreal ellen 5–1-re megnyert spanyol bajnoki mérkőzésen. A német válogatott 32 éves kapusa ártatlan mozdulattal húzott le egy beadást, de amikor földet ért, jobb térde megbicsaklott. A német futballista könnyek között, hordágyon hagyta el a pályát, és mint utóbb kiderült, keresztszalag-szakadás a diagnózis.

Az első információk szerint nyolc hónapot vesz igénybe a felépülése, azaz ebben az idényben már aligha léphet pályára. 

Ter Stegen kiesése súlyos csapás a bajnokságban még hibátlan, hatból hat győzelmet arató, ezzel a La Ligában éllovas Barcelonának. Helyére egyelőre a tartalékkapus Inaki Pena ugrott be, de elképzelhető, hogy igazolnak valakit, bár pillanatnyilag csak a szerződés nélkül álló kapusok jöhetnek számításba. 

Persze nem gyenge a választék, jelenleg például olyan klassziskapusnak sincs csapata, mint Keylor Navas. A Costa Rica-i labdarúgó szerződtetései esélyeit alighanem csökkenti az életkora, december 15-én már 38 éves lesz, míg korábban, 2014–2019 között öt szezont húzott le a Real Madridban. Márpedig a legnagyobb riválistól – amúgy ritkán – érkezőknek mindig különös a fogadtatása, talán még akkor is, ha nem direkt az átjárás.

Nos, nem telt el sok idő Ter Stegen sérülése óta, amikor a következő bejegyzés jelent meg Thibaut Courtois-nak, a nagy rivális Real Madrid kapusának X-profilján:

Sajnálom, ami veled történt, fájt így látni téged a pályán. Remélem, hogy gyorsan felépülsz, és újra láthatunk a kapuban. 

Az üzenet illusztrációja egy olyan felvétel, amelyen Courtois és Ter Stegen összeölelkezik egy Real Madrid–Barcelona-rangadó, az el Clásico után. 

A megható üzenet előzménye az, hogy tavaly augusztusban a jobb, majd fél évvel később a bal térdében szenvedett porcszakadást, és ennek következtében gyakorlatilag az egész idénye ment a levesbe. Így a belga kapus kétszeresen átérzi német kollégája, egyben sorstársa tragédiáját.

Az előző idényben a katalánoknál Pena 17 meccsen pótolta Ter Stegent

Ter Stegen 2014-ben került a Barcelonához, és két szezon után vált a kezdőcsapat tagjává. Éveken át elkerülték a súlyosabb sérülések, szezononként pár meccset hagyott ki csupán, általában betegség miatt. A 2020–2021-es idényt viszont 78 napos kihagyással kezdte, majd a szezon végén műteni is kellett az akkor megsérült térdét, így a nyarat az alapozás helyett leginkább rehabilitációval töltötte. Összesen 22 meccsen nem állt klubja és a válogatott rendelkezésére.

Tavaly idény közben dőlt ki három hónapra hátsérülése miatt, 19 meccsen nem számíthattak rá. A Barcelonában akkor végig Inaki Pena helyettesítette, aki így 17 mérkőzésen léphetett pályára. Mögötte a 20 éves Ander Astralaga áll bevetésre készen kapus poszton, aki alapjáraton ugyanúgy a tartalékcsapat tagja, mint 18 éves amerikai Diego Kochen.

A korosztályos magyar válogatott, 18 éves Yaakobishvili Árontestvérét, a Girona 20 éves védőjét, Antalt már Marco Rossi is meghívta a magyar felnőtt válogatott keretébe – harmadik számú kapusként már ült az előző idényben az első csapat kispadján. Yaakobishvili Áron jelenleg a klub harmadik számú, korosztályos csapatában véd, a 19 éves spanyol Aáron Alonsoval együtt.

Rovatok