Index Vakbarát Hírportál

Lengyel legendával pótolhatja csapatkapitányát a Barcelona

2024. szeptember 26., csütörtök 10:15 | aznap frissítve

A nyáron bejelentette ugyan a visszavonulását, mégis heteken belül a Barcelona játékosa lehet Wojciech Szczesny. A 84-szeres lengyel válogatott hálóőr menedzsmentje már javában tárgyal a súlyos térdsérülést szenvedett Marc-André ter Stegen helyettesét kereső katalán klub vezetőivel – állítja a helyi Sport című újság, valamint a legolvasottabb spanyol sportlap, a Marca is.

Bár kedden még kifejezetten visszafogottan nyilatkozott az őt elérő El Mundo Deportivónak, mostanra jószerivel közmegegyezésre jutott a spanyol sajtó: Wojciech Szczesny lesz Marc-André ter Stegen helyettese a Barcelonánál. A lengyel kapus, aki mindössze 34 évesen döntött a visszavonulás mellett – miután a Juventusnál nem számítottak tovább a szolgálataira – a minap még úgy fogalmazott, nem mondhat egyebet az ügyben, mint hogy reméli, mihamarabb felépül német kollégája.

A Marca azt is tudni véli, hogy Szczesny az idény végéig írhat alá a spanyol bajnokságot hét forduló után hibátlan mérleggel vezető együttesnél. S köszönhetően annak, hogy viszonylag jó állapotban van, akár heteken belül bevethető lehet.

Ter Stegen a Villarreal ellen 5–1-re megnyert múlt heti bajnokin szenvedett súlyos térdsérülést. Az előzetes becslések szerint 8-10 hónapig lehet harcképtelen.

A német kapus – és csapatkapitány – hiányában szerda este már a saját nevelésű Inaki Pena védte a Barcelona kapuját a Getafe elleni 1–0-s katalán sikert hozó bajnokin. Magyar vonatkozása is akadt a meccsnek, hiszen a katalánok U19-es magyar válogatott hálóőre, Yaakobishvili Áron is a nevezett keret tagja volt.

Rovatok