Index Vakbarát Hírportál

Már visszavonult kapust szerződtet a Barca, nem jó hír ez a fiatal magyarnak

2024. szeptember 29., vasárnap 20:57

Vége a találgatásoknak, a Barcelona leszerződteti a súlyosan megsérült és az egész szezonra kidőlt Marc-André ter Stegen helyettesítésére Wojciech Szczesnyt. A 34 éves lengyel kapus hétfőn érkezik Barcelonába, átesik az orvosi vizsgálaton, és utána írja alá az idény végéig szóló szerződését. Ezek után valószínű, hogy a magyar U19-es válogatott kapus, Yaakobishvili Áron kikerül az első csapat keretéből.

Marc-André ter Stegen a Villarreal ellen 5–1-re megnyert bajnokin szenvedett súlyos térdsérülést. Az előzetes becslések szerint 8-10 hónapig lehet harcképtelen, azaz biztosan nem léphet már pályára ebben a szezonban. 

A Barcelona azonnal szétnézett a piacon, de nem volt könnyű helyzetben, mert ilyenkor már csak szerződéssel nem rendelkező játékost lehet szerződtetni. Ezért vették fel a kapcsolatot a lengyel válogatott 34 éves kapusával, Wojciech Szczesnyvel, aki a nyári Európa-bajnokság után bejelentette visszavonulását. Szczesny pályafutása utolsó hét évét a Juventusban töltötte.

Az Index is megírta, hogy Szczesny Barcelonába tart, de két napja ez még nem volt biztos.

Most azonban a Mundo Deportivo és Fabrizio Romano, a transzferguru is jelentette, hogy a már visszavonult, 84-szeres lengyel válogatott kapus hétfőn Barcelonába érkezik. Orvosi vizsgálaton vesz részt, s ha majd mindent rendben találnak, aláírja az idény végéig szóló szerződését.

A Barca Inaki Penával a kapuban szombaton 4–2-re kikapott az Osasunától, ezzel első bajnoki vereségét szenvedve el ebben az idényben. 

Szczesny érkezésével Yaakobishvili Áron, a 18 éves magyar kapus vélhetően kikerül az első csapat keretéből, ahová Ter Stegen sérülése miatt került be a múlt héten. 

A lengyel legenda az Agrykola Warszawa, majd a Legia Warszawa csapatában pallérozódott, ezek után 2006-ban, 16 évesen kikerült Angliába az Arsenalhoz, ahol 2017-ig 132 meccsen védett, és kétszer elnyerte az FA-kupát. Utána a Brentford és a Roma következett kölcsönben, majd 2017-ben a Juventus szerződtette Szczesnyt, ahol három bajnoki cím és ugyanannyi olasz kupagyőzelem szegélyezte az útját. 

A Barca kedden a Montjuicon a svájci Young Boys együttesét fogadja a Bajnokok Ligájában.

Rovatok