Index Vakbarát Hírportál

Szoboszlai Dominik kezdőként jubilál a Bajnokok Ligájában

2024. október 2., szerda 19:50

Szoboszlai Dominik is tagja a Liverpool FC kezdőcsapatának a Bologna elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen – derült ki a kezdés előtt bő egy órával kiadott hivatalos összeállításokból. A magyar válogatott csapatkapitánya szerda este először lép pályára a vörösök színeiben az Anfield közönsége előtt, a debütálás azonban egyúttal jubilálás is, ugyanis a 25. BL-meccsén szerepelhet.

Arne Slot vezetőedző ezúttal is a Liverpool kezdőcsapatába jelölte Szoboszlai Dominikot. A magyar válogatott középpályásra ezúttal a Bologna elleni hazai mérkőzésen vár bevetés. A találkozó magyar idő szerint 21 órakor veszi kezdetét. 

A Liverpool Slot által kijelölt kezdője ezen az estén: Alisson – Alexander-Arnold, Konaté, Van Dijk, Robertson – Szoboszlai, Gravenberch, Mac Allister – Szalah, Núnez, Luis Díaz.

Szoboszlai a szezon eddigi nyolc tétmérkőzéséből hétszer kezdett, hat összecsapást végig is játszott, egyedül a múlt heti, a West Ham United ellen 5–1-re megnyert Ligakupa-mérkőzésen nem állt be, ám akkor több alapember is pluszpihenőt kapott Slottól. 

A 23 esztendős labdarúgó két héttel ezelőtt, a Bajnokok Ligája ligaszakaszának első mérkőzésén gólt is lőtt az AC Milan otthonában. Az Anfielden viszont ez lesz az első BL-meccse Liverpool-játékosként: az előző kiírásban a vörösök a második számú európai kupasorozatban, az Európa-ligában szerepeltek és jutottak negyeddöntőig. 

Szoboszlainak egyszerre debütálás és jubileum is a Bologna elleni meccs, hiszen ez pályafutása 25. összecsapása a BL főtábláján. 2019-ben még a Red Bull Salzburg–KRC Genk összecsapáson mutatkozott be az elitligában, a 6–2-re megnyert meccsen pedig rögvest gólt is szerzett. A tizedik meccsén a Lokomotív Moszkvát 3–1-re verte a Salzburg, a huszadikon pedig a Real Madridot 3–2-re a Leipzig. 

A magyar válogatott csapatkapitányának eddig hét gólja és három gólpassza van a sorozatban. 

A Liverpool–Bologna-mérkőzésről az Index helyszíni beszámolóval jelentkezik. 

LABDARÚGÁS, BAJNOKOK LIGÁJA
LIGASZAKASZ, 2. FORDULÓ
21.00: Liverpool–Bologna (Anfield Road)

(Borítókép: Szoboszlai Dominik a Liverpool melegítőjében. Fotó: Andrew Powell/Getty Images Hungary)

Rovatok