Index Vakbarát Hírportál

Az orvosi stáb zöld utat adott, közel egy év után visszatérhet a Barca-sztár

2024. október 14., hétfő 13:36

Véget érhet a 11 hónapja tartó vesszőfutás, Gavi megkapta az engedélyt a La Ligában szereplő Barcelona orvosi stábjától, így a spanyol válogatott középpályás hamarosan visszatérhet a pályára.

A 20 éves futballista még tavaly november 19-én, a Georgia elleni Európa-bajnoki selejtezőn szenvedett olyan súlyos térdsérülést, amely miatt azóta a partvonalon kívül rekedt.

Gavi a Barcelona felnőttcsapatában fiatal kora ellenére már 111-szer lépett pályára, ez a szám pedig jóval magasabb lehetne, hiszen eddig 48 tétmérkőzésről maradt le a sérülése óta.

Nemrégiben az edzéseket már elkezdhette, most pedig a Cadena SER értesülése szerint a pályára is visszatérhet – már csak Hansi Flick vezetőedző múlik, hogy mikor számol vele.

A 90 millió euróra taksált futballista esetében hivatalos bejelentés nem várható a Barcelona vasárnapi, Sevilla elleni mérkőzését megelőzően, mivel minden egyes nap 20 ezer euró áramlik be sérülése miatt a nemzetközi szövetségtől, amíg hivatalosan nem játékra alkalmas.

A forrás hozzáteszi, hogy bár Gavi akár már játszhat hétvégén, könnyen lehet, hogy a következő hetekben még kevesebb lehetőséget kap, mivel a La Ligát vezető együttes számára rendkívül húzós menetrend következik, a Sevilla elleni meccs után fogadja a Bayern Münchent, majd látogat a Real Madrid otthonába, mielőtt az Espanyol elleni városi derbire kerülne sor.

(Borítókép: Jose Breton / Pics Action / NurPhoto via Getty Images)

Rovatok