Index Vakbarát Hírportál

A Real Madrid kivágta jótékonysági kampányából a botrányba keveredő Mbappét

2024. október 17., csütörtök 09:53

Nem csillapodnak a kedélyek Kylian Mbappé körül, a francia világbajnok csatár klubja, a Real Madrid törölte őt egy jótékonysági kampányra készített fotóról – jelezte a tribuna.com.

Az eset nem sokkal azt követően kapott nagy visszhangot, hogy Kylian Mbappé Svédországban botrányba keveredett.

A 25 éves csatár a sajtóhírek szerint saját és klubja kérésére maradt ki a francia válogatott legutóbbi két Nemzetek Ligája-mérkőzésének keretéből (így nem érkezett meg Budapestre sem), a kisebb sérüléssel bajlódó Mbappét viszont ezek után Stockholmban kapták lencsevégre, ahol többek között egy szórakozóhelyen is feltűnt. 

Már önmagában ez nem volt túl szerencsés a PSG-től érkező futballistára nézve, néhány nappal később viszont sokkal rosszabbra fordult a helyzet:

a svéd sajtó ekkor már arról írt, hogy nemi erőszak miatt zajlik nyomozás Kylian Mbappé látogatásával összefüggésben. 

Egy francia lap azt állítja, hogy Mbappé valóban együtt volt egy nővel, de ez kölcsönös beelegyezésen alapult, és ügyvédei szerint az eset egy előre megtervezett csapda volt.

A királyi gárdában 11 tétmeccsen hét gólnál járó futballista rögvest reagált is, fake newsnak bélyegezve a híreket, hozzátéve, hogy kezd kiszámíthatóvá válni az ellene folytatott kampány.

A hírek szerint Mbappé arra utalhatott, hogy a korábbi klubjával, a PSG-vel kapcsolatban fennálló pénzügyi követelése miatt igyekeznek őt rossz színben felhozni, hogy a párizsi klub kibújhasson fizetési kötelezettsége alól.

Már korábban is pletykáltak arról, hogy a klubváltást követően a 25 éves futballista gyakori vendég a spanyolországi éjszakában, a bulizások kapcsán masszív alkoholfogyasztásról, sőt droghasználatról is esett szó.

Az ügyek részleteiről sok információ nem áll a nyilvánosság rendelkezésére, a Real Madridnál ugyanakkor épp a minap döntöttek úgy, hogy kiszedik őt egy jótékonysági kampányból.

Egyes felvetések szerint Mbappé azért került ki a végső képről, mert más szponzorral áll kapcsolatban, és az esetnek semmi köze a stockholmi éjszakában történtekhez.

Az ügy tehát folytatódik, de bármi is lesz a vége, a fiatal francia futballista hírneve minden bizonnyal megérzi majd.

Rovatok