Index Vakbarát Hírportál

Az ESPN-nél Szoboszlai a meccs embere, agyba-főbe dicsérik a magyar középpályást

2024. december 14., szombat 19:44

A legtöbb angol lap megegyezik abban, hogy az ilyen meccsekre találták ki Szoboszlai Dominiket, amikor a hiányzó társ helyett is hajtania kell. A dupla tüdejű középpályás hátán cipelte megfogyatkozott csapatát a Fulham elleni mérkőzésen. Az osztályzatok tükrözik kiváló teljesítményét.

Ilyenkor sajnálkozik az ember azon, hogy a gólpassz nemcsak az átadást tálcán kínáló játékoson múlik, hanem a csatáron is. Aki vagy berúgja a helyzetet, vagy nem, ahogy ezúttal Luis Díaz és Mohamed Szalah is tette. Ha ügyesebb a két támadó, most két asszisztja lenne Szobónak, és ő lenne egyértelműen a meccs embere. Amely címet így is kiérdemelte az ESPN-nél, a legnagyobb presztízsű honlapnál. 

Thisisanfield.com: 7. Ez olyan meccs volt, amelyiken nagy szükség lett volna Szoboszlai támadókészségére, de Robertson piros lapja mindent felülírt. Szobónak Curtis Jonesszal párban védekeznie kellett, ez pedig nem az igazi posztjuk. Ennek ellenére volt néhány remek labdája az ellenfél tizenhatosán belülre, és egy villámgyors kontra során gólhelyzetbe hozta Szalah-t, de a helyzet kimaradt.

Goal.com: 7. Fantasztikus műszakot futballozott, meghatározta a meccs intenzitását. Helyzeteket alakított ki, és helyzeteket akadályozott meg a védőharmadban.

90min.com: 7,6.

Rousingthekop.com: 7. Ha a csapat tíz főre fogyatkozik, Szoboszlai Dominik az a középpályás, akire szükség van. A magyar játékos egy pillanatra sem állt meg. A labdával minőségi megoldásai voltak, és vezetett egy olyan ellentámadást, amit Mohamed Szalah-nak góllal kellett volna befejeznie. Nem tette... 

Liverpool.com: 7. Jonesszal együtt rengeteget kellett robotolnia a pálya közepén, hiszen eggyel kevesebben voltak, de neki ez igazán fekszik. Remekül mozgott, és helyzeteket is kialakított, mindenre futotta az erejéből. 

Liverpoolecho.co.uk: 7. Egyike azoknak, akik úgy válaszoltak Robertson kiállítására, hogy helyette is elkezdtek dolgozni. Helyzetbe hozta Díazt, vállalta a párharcokat, és visszahozta a meccsbe a Liverpoolt, mielőtt elfáradt. Nem csoda, mert kihajtotta a lelkét, le is cserélték a 79. percben.

Msn.com: 7. Mihelyt Robertsont kiállították, a Liverpool legfontosabb emberévé lépett elő a középpályán, rajta állt vagy bukott az átmenet a támadásokba, és meg kell adni, gyönyörűen megoldotta a feladatát. Két gólpassza is lett volna, ha Díaz és Szalah nem hagyja otthon a góllövő cipőjét.

Espn.com: 8. A Liverpool kiemelkedő játékosa volt ezen a délutánon, úgy a munkamoráljával, mint a védekezésével és a támadóharmadban nyújtott teljesítményével. Gyorsaságát kihasználva betört az üres területekre, tömte labdákkal a csatárokat.

Onefootball.com: 7,5.

Sports.yahoo.com: 7,5.

Sportsmob.com: 7,6

Premier League, 16. forduló

Az élmezőny állása: 1. Liverpool 36 pont/15 meccs (31–13), 2. Chelsea 31/15 (35–18), 3. Arsenal 30 (29–15), 4. Nottingham 28 (21–19), 5. Manchester City 27/15 (27–21), 6. Aston Villa 25 (24–25), ...9. Fulham 24 (24–22)

(Borítókép:  Szoboszlai Dominik 2024. december 14-én. Fotó: Liverpool FC / Liverpool FC / Getty Images)

Rovatok