Index Vakbarát Hírportál

Hosszabbít klubjával a Manchester Cityvel szóba hozott német futballsztár

2024. december 16., hétfő 12:02

A napokban még a Manchester Cityvel hozták szóba, de német sajtóhírek szerint meghosszabbítja szerződését a Bayer Leverkusennel Florian Wirtz, a német futball üdvöskéje.

A 21 éves támadó középpályás a Köln utánpótlásából került a „gyógyszergyáriakhoz”, ahol 2020 májusában 17 évesen és 15 naposan mutatkozott be a felnőttek között, amivel megdöntötte Kai Havertz klubrekordját.

Azóta 176 tétmérkőzésen 52 góllal és 55 gólpasszal segítette együttesét, az előző idényben 18 góllal és 20 gólpasszal vette ki a részét a Bundesligát és Német Kupát nyerő, az Európa-ligában döntős Leverkusen meneteléséből.

A Bundesliga legjobb játékosának megválasztott Wirtz időközben alapemberré vált a német válogatottban is, az Európa-bajnokságon Skócia és Spanyolország ellen talált be, a Nemzetek Ligájában pedig három góllal és három gólpasszal vette ki a részét az együttes csoportelsőségéből – ebből egy-egy a Magyarország elleni düsseldorfi 5–0 során született.

Szerződése 2027 nyaráig szólt Xabi Alonso együttesénél, most legalább egy évvel tovább lesz érvényes a Kicker értesülése szerint.

A hosszabbítás nem is jöhetett volna jobbkor, hiszen az elmúlt napokban arról számolt be az angol sajtó, hogy a pocsék formában sínylődő Manchester City a télen Wirtz megszerzésével szeretne kilábalni a gödörből.

(Borítókép: Sebastian Widmann / Getty Images)

Rovatok