Kezdőként mutatkozhat be Európa első számú kupasorozatában az U21-es magyar válogatott bekk, Yaakobishvili Antal. A védőt foglalkoztató Girona a Bajnokok Ligája ligaszakaszának utolsó fordulójában – biztos kiesőként – a már garantáltan kiemelt, így a tavaszi play-off kört elkerülő Arsenallal mérkőzik hazai pályán.
Nagy nap a mai Yaakobishvili Antalnak. A Girona – korábban már Marco Rossi behívóját is kiérdemlő, a felnőttválogatottban azonban még be nem mutatkozott – magyar labdarúgója ugyanis kezdőként kap bizonyítási lehetőséget az Arsenal elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen. Ami még hízelgő a 20 éves védőre nézve, hogy a spanyol együttes kezdőjét egyébként jelentősen nem forgatta fel Míchel vezetőedző, Yaakobishvili mellett Pau López kezdőbe kerülése jelenthet még némi meglepetést.
A Girona hét mérkőzés után mindössze négy rúgott góllal és három megszerzett ponttal a ligaszakasz 31. helyén áll, így pedig esélye sincs továbbjutni az egyenes kieséses szakaszba.
A vendég Arsenal helyzete is egyértelműnek tűnik, mert hacsak nem fut bele egy többgólos vereségbe, akkor ott lesz a legjobb tizenhat között, a tavaszi play-off kört elkerülve.
Az apai ágon grúz, anyai ágán magyar Yaakobishvili a 2023–2024-es idényben mutatkozott be a Girona felnőttcsapatában: a spanyol bajnokságban egy, a Király-kupában két találkozón kapott lehetőséget. A mostani kiírásban egy 120 perces kupacsatában volt aktív résztvevő, együttese az UD Logronés otthonában tizenegyesekkel maradt alul.