A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőbe jutásért vívott rájátszáskörében a Bayern München idegenben nyert a Celtic ellen, míg az AC Milan meglepetésre kikapott a Feyenoord vendégeként. A Benfica úgy nyert a Monaco stadionjában, hogy a francia csapat az 52. perctől emberhátrányban játszott.
Azzal mindenki tisztában volt, hogy a hatszoros BL/BEK-győztes bajorok sokkal erősebb játékerőt képviselnek, mint a skótok, de azért ott lehetett a fejekben, hogy a Bayern az alapszakaszban sokszor szenvedett az idegenbeli meccseken, négyből csak egyen tudott diadalmaskodni – akkor is Németországban, mert az ukrán Sahtar Gelsenkirchenben fogadta a bajorokat.
A Celtic eközben jól szerepelt hazai környezetben az alapszakaszban, ebben persze az is közrejátszott, hogy kedvező volt a sorsolása és igazi nagycsapat nem látogatott el Glasgow-ba.
A skótok szerda este igyekeztek villámrajtot venni, Nicolas-Gerrit Kühn már a 26. másodpercben (!!!) bevette Manuel Neuer kapuját, de a VAR les címén érvénytelenítette a találatot a hazai szurkolók legnagyobb bánatára.
A rövid videózás után a Bayern magához ragadta a kezdeményezést, és óriási mezőnyfölényben futballozott, de sokáig nem talált rést a Celtic védekezésén. A 43. percben Harry Kane került helyzetbe, de négy méterről nem találta el a kaput, a fejese után az oldalhálóban kötött ki a labda.
A félidő legvégén aztán megtört a jég, Michael Olise kapott jó indítást a jobb oldalon, aztán a 23 éves támadó egy gyors irányváltás után nagy gólt ragasztott a bal felső sarokba 14-15 méterről.
A második félidőben gyorsan megduplázta az előnyét a Bayern, miután a skót védők teljesen egyedül hagyták Harry Kane-t az ötösnél egy szöglet után. 0–2 után nem utalt semmi arra, hogy veszélybe kerülhet a müncheniek győzelme, de aztán a Celtic a 79. percben talált egy gólt, ami után visszatért a harci szellem a hazaiakba, de nem tudtak újabb gólt szerezni a lefújásig.
A mérkőzés jegyzőkönyvéhez hozzátartozik, hogy Dayot Upamecano megmozdulása után sokáig vizsgálódott a VAR, de végül nem kapott büntetőt a Celtic a második félidő első részében.
A szakértők többsége az AC Milant is az alapszakasz első nyolc helyezettje közé várta, de az olaszoknak sem sikerült egyenes ágon a legjobb 16 közé jutniuk, majd az alapszakaszt követő sorsoláson megkapták a Feyenoordot, amely korábban a Manchester City ellen három gólig jutott idegenben, a Bayernt pedig legyőzte hazai pályán. A hollandok mostani felkészülését nehezítette a sok hiányzó, így a Milan számított a mérkőzés favoritjának.
Ennek ellenére a vendéglátók már a harmadik percben megszerezték a vezetést, Igor Paixao 16 méterről leadott lapos lökete utat talált a kapuba, ebben a gólban azért benne volt Mike Maignan kapus. Paixao a meccs későbbi részében a kapufát is eltalálta.
Az olaszok a második félidőben sem tudtak válaszolni a brazil játékos találatára, így meglepetésre kikaptak Hollandiában. Az egygólos hátrány ugyanakkor nem jelentős, azt papíron simán le lehet dolgozni a visszavágón, de ahhoz jobb játékra lesz szükség a milánóiaktól.
Az Európa-liga tavalyi győztese, az Atalanta meglepetésre 2–1-re kikapott a belga Club Brugge otthonában, a győztes gólt Gustaf Nilsson szerezte büntetőből a 94. percben. A párharc persze nem dőlt el, de az az utolsói pillanatokban értékesített büntető még sokat érhet a belgáknak a jövő heti visszavágón.
Bajnokok Ligája
A nyolcaddöntőbe jutásért
Első mérkőzések
Kiállítva: Al Musrati (52., Monaco)
Kedden játszották: