Index Vakbarát Hírportál

Szoboszlai Dominik volt a Liverpool legjobb mezőnyjátékosa, térdig lefutotta a lábát

2025. március 6., csütörtök 06:21

Aligha érdemelt győzelmet a Liverpool a Parc des Princes-ben, de a futballban nem érdemre játsszák a meccseket, hanem gólra, és ebből csak a Liverpool szerzett egyet a Paris Saint-Germain elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első meccsén (0–1). Egyöntetű a vélekedés, hogy Szoboszlai Dominik volt az angol listavezető legjobb mezőnyjátékosa.

A PSG otthonában lejátszott, szerda esti találkozó volt az első olyan mérkőzés ebben a szezonban, amikor rendesen beszorították a Liverpoolt a kapuja elé. Alisson Becker, a vendégek kapusa szinte mindegyik újságtól a maximális 10-es osztályzatot kapta. A legtöbb forrás szerint neki köszönhető, hogy megúszta a meccset vereség, sőt kapott gól nélkül a Premier League listavezetője. A meccsen 70:30 volt a labdabirtoklás aránya a PSG javára, Alisson kapuját tíz lövés találta el, Gianluigi Donnarummáét csak egy (abból gól is lett), akkora volt a hazaiak fölénye.

Pedig augusztus óta most először tudtak egy hetet pihenni  a játékosok (leszámítva a válogatottszünetet), mivel az FA-kupában már nem érdekelt a csapat.

Ami Szoboszlai Dominiket illeti, ő nem panaszkodhat, a mezőnyjátékosok közül ő nyújtotta a legjobb teljesítményt, jó néhány nyolcas érdemjeggyel honorálták fáradhatatlan játékát. Továbbá kiemelik, hogy Barcola helyzeténél ő blokkolta a gólba tartó labdát.

Végig a pályán maradt, ami önmagában elismerés. Ahogy ez az osztályzatokban, a sok nyolcasban is tükröződik.

Szoboszlai Dominik kihúzta a PSG méregfogát

Fotmob.com: 7,1.

Si.com: 7,1.

Thisisanfield.com: 8. Egyszerűen nem áll le a futással. Ahogy Trent Alexander-Arnold esetében is, ez a futás akkor vált értékesebbé, amikor átvészelték a PSG nyomását, és réseket találtak az ellenfél védelmén. Nyomást fejtett ki a szélsőjére, és gyorsan hozta fel a labdát. Nem minden sikerült neki, mert nagy volt az ellenfél nyomása, de végül is részben ő jelentette a különbséget.

Dailymail.co.uk: 6. A Liverpool fontos játékosa, alighanem a csapat legjobbja az elmúlt hónapban, de nem ezen az estén. Viszont egy pillanatra sem állt meg!

Express.co.uk: 6. A legélénkebb a Liverpool középpályásai között. Neki köszönhetően vészelte át a csapat a PSG nagy nyomását, amikor blokkolta Barcola üres kapura tartó lövését. Ő volt az egyetlen fedezet, akinek volt bátorsága felvinni a labdát a támadásokhoz. Senki sem panaszkodhatott az energiaszintjére.

Onefootball.com: 8. A magyar válogatott csapatkapitánya keményen dolgozott, minden fűszálat lefedezett a roppant nehéz első félidőben. Szünet után duzzadt az energiától az RB Leipzig korábbi játékosa, és kihúzta a PSG méregfogát.

Telegrafi.com: 7,2.

Vavel.com: 8. Térdig lefutotta a lábait, amit persze minden meccsen elmondhatunk róla, de most a védekezésben produkált óriásit, kisegítette a társakat. És volt egy életet jelentő blokkja Barcola helyzeténél. Később pedig remekül hozta fel a labdát.

Sportsdunia.com: 7. Megcsillogtatta a klasszisát, amikor nála volt a labda, de nem volt elég éles. Megmentette csapatát a góltól, de hiányzott a szokásos kreativitása és hatékonysága.

Skysports.com: 7.

Whoscored.com: 6,9.

Anfieldindex.com: 8.

Liverpoolecho.co.uk: 6. Rengeteget futott, és ő legalább megpróbálta hibázásba kergetni a PSG játékosait, továbbá volt egy életmentő blokkja, az első félidőben. Szoboszlai volt a Liverpool egyetlen játékosa, aki egy kicsit is törődött a támadásokkal a középpályán.

Liverpool.com: 6. Már fölösleges is hangsúlyozni, hogy rengeteget futott. Arra viszont nem sok esélye volt, hogy kreatív legyen a labdával.

Labdarúgás
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő
1. mérkőzés 

korábban: 

(Borítókép: Szoboszlai Dominik és Joao Neves 2025. március 5-én. Fotó: Adam Davy / PA Images / Getty Images)

Rovatok