Nézni a küzdelmet, átérezni az ellenfelek erőfeszítését, biztatni őket és ezzel részt venni a harcban. Olyan érzés ez, ami nem köthető feltétlenül a futballhoz, az olimpiákhoz, vagy egyéb sportokhoz. Ősi ösztön ez, amit már évezredekkel ezelőtt is megélhettek őseink, amikor a két alfahím előttük küzdött meg a falkavezéri pozícióért. És most is, amikor mobilunkkal bárhonnan követhetjük a világ sporteseményeit.
Ez az érzés hegyeket tud megmozgatni, utcákat tud megtölteni és ellenségeket tud kibékíteni egymással. Csak annyi kell, hogy a kedvenc csapatunk nyerje meg a meccset, a hazai úszó érjen először a medence falához, vagy az az egy (kettő, négy) magyar nő evezzen be a célba először, aki a mi országunk színeit mutató trikolórt viseli a mezén.
Az ókori bajnokok éltetése nem csak néhány napig vagy hétig tartott a győzelmük után. Azon kívül, hogy a továbbiakban nem kellett adót fizetniük, államköltségen élhettek, valamint ingyen járhattak a színházi előadásokra, szobrot is állítottak nekik Olümpia ligetében.
A sport célú szurkolás zaja az ókori Olimpiákon és a gladiátorok arénáiban is felharsant. Utóbbi esetben a biztatás és a taps nem az egyetlen módja volt a „játékos” támogatásának, ugyanis itt egy-egy harc végén a nézőtéren helyet foglaló legrangosabb személy dönthette el, hogy a vesztes félnek megkegyelmezzenek, vagy sem. Ezt kinyújtott, ökölbe szorított kézzel felfelé, vagy lefelé fordított hüvelykujjal jelezte. A középkorban a legismertebb „rendezvénysorozat”, amelynek hőseiért rajongani lehetett, a lovagi torna nemes intézménye volt. Ez a rendszer nem volt teljesen nyílt, mert kizárólag a nemesi osztály tagjai vehettek részt az összecsapásokban. Ennek oka a társadalmi szakadékok mellett az is lehetett, hogy egy-egy lovagi vértezet ára egy komplett falu értékét is jócskán meghaladhatta.Az újkorban aztán a tudatos és egészségesebb élet kezdett teret hódítani, a végtelen lakomák és pocakos nemesurak helyett az eleinte főleg fogadásból végrehajtott sportteljesítményekből újra kialakult a versenysport és így újfent felütötte a fejét a szurkolás intézménye.
Az első nemzetközi sportversenyeket, amelyeken már egy egész ország szurkolhatott a saját csapatának közel két évszázada rendezték meg. Nem biztos, hogy mindenki erre a sportágra gondolna, de a krikett volt az első ebben a sorban. A fennmaradt feljegyzések szerint New York City szolgáltatta a helyszínt az első ilyen mérkőzésnek 1844-ben, ami történetesen Kanada és az Egyesült Államok csapatai között zajlott.Az első újkori olimpiát 1896-ban tartották Athénban, akkoriban a helyszínről lehetett követni az eseményeket, illetve a sajtó által megírt összefoglalókból, valamint szájhagyomány útján lehetett tájékozódni a sportolók szerepléséről.
A rádiós közvetítés jelentette az első igazi áttörést, ez tette lehetővé azt is, hogy a sport igazán széleskörű elismerést és támogatottságot kapjon, hiszen így az események híre szinte azonnal eljutott a rajongók, szurkolók tömegeihez. Az első rádiós sportközvetítésre 1921 áprilisában kerül sor. Ez egy az Egyesült Államokban megrendezett bokszmeccsről tudósított. Hat évvel ezután a Dempsey-Tunney nehézsúlyú világbajnoki döntőt már több tízmillió hallató követte otthonról a rádiók mellől. Az első hazai sportközvetítést 1928-ban hallhatták az itthoni rajongók. Ez igazából nem is közvetítés volt, hanem hírek, ugyanis ennek keretében egy bemondó beolvasta a Nemzeti Sport vasárnapi számában megjelent futball bajnoki fordulójának eredményeit. Szinte ugyanekkor kezdték el a FTC pályáján először az országban hangosbemondóval tájékoztatni a közönséget a szünetben és a mérkőzés végén az egyidejűleg zajló meccsek eredményeiről.Az első hazai, helyszíni rádió közvetítés a Margitsziget pesti Duna-ágában megrendezett három város (Bécs-Berlin-Budapest) nyolcasevezős-versenyéről került adásba 1928. június 28-án.
Érdekesség, hogy amíg a 1936-os berlini olimpiáról összesen körülbelül 70 órányi anyagot közvetítettek, addig a BBC a 2012-es londoni olimpia több ezer óráját osztotta meg a tévénézőkkel világszerte.
Nyolc évvel később, 1936-ban következett az első hivatalos tévéközvetítés, mégpedig a berlini olimpiáról. Az emberek túlnyomó többsége még nem otthon nézte a műsort, mert a családoknak még nem volt készülékük. Néhány nagyvárosban közösségi helyiségekben lehetett követni az olimpia eseményeit, ahol 20-30 ember tudott egyszerre a képernyőre tapadni, így tehát a közösségi szurkolás megjelenése egyidős a tévéközvetítéssel és minden más sporteseménynél szorosabban köthető az olimpiához. Különösen, ha belegondolunk, hogy a televízió megjelenésének köszönhetjük a sportbárokat is, amelyek tökéletes helyszínek arra, hogy a baráti társaságok többen összejöjjenek a komolyabb sportesemények alatt és együtt buzdítsák a kiszemelt csapatot, sportolót. Magyarországon az első sportközvetítést 1947. október 8-án, Szombathelyről, a Színészek-Haladás Baráti Kör labdarúgó mérkőzésről adták, olimpiát pedig 1960-ban láthattunk először. Érdekesség, hogy mivel az olasz televízió a nyitóeseménytől a záróünnepség végéig megmutatta, ez a római volt az első olimpia, amit az európai televíziók teljes egészében leadtak. Közel 300 tévés szakember dolgozott azon, hogy az élő közvetítés 36 országba juthasson el egy időben.Ennek az olimpiának volt először helyszíni kommentátora Vitray Tamás, aki 2008-ig minden játékot közvetített.
Az okostelefonok megjelenésével és a mobilhálózat fejlődésével megnyílt a lehetőség nem csupán arra, hogy folyamatosan, akár út közben is figyelemmel kísérhessük kedvenc sportolóink teljesítményét, hanem arra is, hogy passzív szemlélőből aktív résztvevővé váljunk, hiszen a különböző alkalmazások és a közösségi portálok segítségével már mi is tudunk kommunikálni a sportolókkal. Akár személyesen nekik is küldhetünk üzeneteket, lájkokat és minden egyebet, amire a közösségi csatornák lehetőséget adnak.
Érdekesség, hogy a Facebookon használt felnyújtott hüvelykujj ikonnal gyakorlatilag visszaértünk a gladiátorjátékok hagyományához. Némelyik sportoló a színészekhez és zenészekhez hasonlóan ma már nem csupán teljesítményéről ismert, hanem egy az ismerőseink közül, aki megosztja az életét, sikereit, gondjait a rajongóival és erőt merít a felé áradó szeretetből.
Ma akár élőben, a stadionban követjük a sporteseményt, vagy a tévé elől, esetleg egy parkban felépített szurkolói ponton, a telefonunk biztosan a kezünk ügyében van. Azonnal meg tudjuk osztani az örömünket, ha a csapatunk nyer, vagy a bánatunkat, ha az úszónkat „leússzák”, illetve kedvencünknek is tudunk buzdító, gratuláló vagy vigasztaló üzenetet küldeni, attól függően, hogy éppen melyikre van szüksége. A sportesemények szervezői pedig a lehető legtöbb információt igyekeznek megosztani a versenyekről, a versenyzőkről, ha úgy látják, hogy ez érdekelheti az embereket.
A Magyar Telekom közreműködésével bárki közvetlenül drukkolhat a magyar sportolóknak, és küldhet szívdobbanást a náluk lévő eszközre.
Idén a veszprémi kézilabdások négyes döntője kapcsán debütált a Szurkolói szív, az első tízezer szívdobbanást a csapat kapta. A foci EB alatt a 1.7 millió ilyen szurkolás gyűlt össze, ez a szám az olimpia második napján már megdőlt. A Facebookon keresztül küldhet bárki szívdobbanást és követheti, hogy hányan tettek már hasonlóan. A Szurkolói szív rezeg és felvillan, amikor valaki szívdobbanást vagy üzenetet küld az alkalmazáson keresztül, vagy az #egyekvagyunk hashtaget használva.
Ma már kamerák százai és technikusok ezrei dolgoznak egy-egy nagyobb sporteseményen. A hagyományos médiumok mellett a közösségi csatornákon keresztül milliók készítik a tartalmat Twitter posztok, Facebook profilok, Instagram fotók formájában. Ezek közönsége méretben utolérte, aktivitásban pedig messze túlszárnyalta a hagyományos médián keresztül elérhető szurkolókét. A technológiának köszönhetően a drukkerek egyre közelebb kerülnek kedvenceikhez. Bizonyos értelemben közelebb, mint az ókori viadalok nézői, akik a helyszínen követték a küzdelmeket.
A cikket a Brand & Content készítette a Telekom megbízásából, nem az Index szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.