Index Vakbarát Hírportál

Ma is elfelejtett valamit? Tesztelje le az állapotát!

2017. január 17., kedd 08:39

A demencia világszerte 47 millió embert érint, kicsivel több, mint 3 másodpercenként keletkezik egy új eset. Gyógyszer egyelőre nincs rá, de a korai felismerés sokat segíthet a kezelésben. Játsszon velünk, mérje fel, hogy milyen állapotban vannak képességei az átlagos Index-olvasóhoz képest!


Hiányzó, eltűnő emlékek, egyre súlyosabb feledékenység, megváltozott ítélőképesség és tájékozódási képesség, az absztrakt gondolkodás zavara, szorongás – ez csak néhány a demencia, vagyis a szellemi hanyatlással és a gondolkozási képességek romlásával járó tünetcsoport jelei közül. Az természetes, hogy néha elfelejtünk valamit a bevásárlólistáról, vagy néha nem ugrik be, hová tettük a kulcsot vagy a mobilt, nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, ha ez gyakran fordul elő, és sokszor „hagy ki” a memóriánk.

Míg 5-10 éve azt gondolták, hogy a demencia a 60 év felettiek betegsége, a kutatások során kiderült, hogy az agyi elváltozások 20-30 évvel is megelőzhetik a klinikai tünetek meglétét. Vagyis ez egy egész életen át tartó probléma, olyan tünetekkel, amelyek egy része csak idős korban jelentkezik. Egyelőre nem gyógyítható, ezért az orvostudomány figyelme a korai felismerés felé fordult. Minél korábban állítják fel ugyanis a diagnózist, és kezdik meg a kezelést, annál tovább élheti a páciens a megszokott életét, annál később fog súlyosbodni a betegség.

Mobiljáték, az új laboratórium

A korai felismerést és az újabb gyógymódok kutatását az okoseszközök által összegyűjtött döbbenetes mennyiségű adat is segíti (természetesen nemcsak a demencia, hanem minden más betegség esetében.) Az egészségmegőrző- és javító alkalmazások napi szintű használatával mi is részt vehetünk a kutatásokban: azzal, hogy folyamatosan monitorozzuk az állapotunkat, hozzájárulunk az orvostudomány fejlődéséhez.

Bizonyos mobiljátékok is fontos és értékes adatokat szolgáltatnak a szakembereknek  – a játék során elért eredmények óriási adattömeggel látják el a kutatókat a felhasználók állapotáról. Olyan számú önkéntes „kísérleti alanyról” és adatmennyiségről beszélünk, amelyre a korábbi kutatások során nem volt példa, és amelyekből nagy statisztikai pontossággal lehet tudományos következtetéseket levonni.


Ha kedvet kapott képességei felméréséhez, az alábbi rövid játékkal kiderítheti, milyen a teljesítménye az átlagos Index-olvasóhoz képest!

Sea Hero Quest számokban 

A demenciakutatást támogatja, 2016. májusában indított Sea Hero Quest is. A Telekom és partnerei által fejlesztett mobiljáték felhasználói a University College London kutatóinak szolgáltathatnak adatot, akik a brit Alzheimer's Research intézettel együttműködve vizsgálják a szellemi képességek fokozatos elvesztésével járó betegségek kialakulásának folyamatát és okait.

Az eddig feldolgozott eredmények alapján elmondható, hogy a térbeli tájékozódás 19 éves kortól romlik, a férfiak és a nők ezen a téren eltérő stratégiákat használnak. Az adatok szerint a finnek, norvégok, dánok és svédek egyébként kiemelkedően jók a tájékozódási képességek területén.

Brand & Content Brand & Content
A cikket a Brand & Content készítette a Telekom megbízásából, nem az Index szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.

Rovatok