Index Vakbarát Hírportál

9 profi tipp a sikeres kazáncseréhez

2017. október 4., szerda 07:20

A fűtéskorszerűsítés mellett dönthetünk kényszerűségből is, de spórolás is fontos érv, hiszen akár 20-30 százalékkal is csökkenhet a gázszámlánk. A következőkben sorra vesszük, hogy mi mindenre kell ügyelnünk ahhoz, hogy a sok buktatót rejtő folyamat végén elmondhassuk: sikeres kazáncserét hajtottunk végre. Mindebben Váradi Tamás, az Ariston Thermo Group vevőszolgálati vezetője volt segítségünkre.

A fűtésrendszer és egyben az otthon lelke a kazán. Műszaki berendezésről lévén szó, fontos, hogy tökéletesen működjön és korszerű berendezés legyen. Nemcsak az energiatakarékosság, de a biztonság miatt is – hiszen az nemcsak a komfortért és az energiatakarékosságért felel, hanem egészségünkért és biztonságunkért is.

1. Tervezés

Alapvetően kétféle forgatókönyvvel állhatunk szemben, ami a teljes folyamatot meghatározza. Amikor csak magát a kazánt kell cserélnünk, a fűtésrendszerhez viszont nem nyúlunk hozzá, egyszerűsített gázkészülék cseréről beszélünk. Ennek azonban sokféle feltétele van: ebben az esetben csak a kazánhoz lehet hozzányúlni, a fogyasztói gázvezetékhez nem. A gázkészüléknek a meglévővel azonos besorolásúnak kell lennie, és hőteljesítménye maximum 36 kW lehet. További feltételekről tájékozódhatunk a gázszolgáltatótól. Ha nem ez a helyzet, szakmérnök által készített gáztervet kell csináltatnunk.

A gázterven a meglévő és a tervezett állapotot is dokumentálni kell, továbbá annak készítésekor már értelemszerűen tudnunk kell, hogy milyen típusú, teljesítményű stb. kazánt tervezünk beépíteni.

PRO TIPP:

Régen az volt az általános, hogy voltak a szigeteletlen házak, rossz nyílászárók, és mellettük a kéményes készülékek. A fejlődés iránya az, hogy szigeteljük ezeket, nyílászárót cserélünk és kondenzációs kazánt építünk be – azonban a házat, lakást teljes egységében kell kezelnünk. Ezekkel a munkákkal azonban teljesen fel tudjuk borítani egy ház működését, szellőzés, komfort, penészesedés szempontjából, de ami a legrosszabb, a kazán működése terén is.

A fűtésrendszer korszerűsítésének legfontosabb része a tüzeléstechnika: honnan vezetem be a friss levegőt és hova távozik a füstgáz. Gondoljunk csak bele: egy 24 kW-os készülék óránként 50-60 köbméter friss levegőt szív be, ezt pedig a lakásból szívja el! Nyílászárócsere esetében figyelembe kell vennünk, hogy milyen készülékek vannak a lakásban, amelyek levegő-utánpótlást igényelnek. Így a siker egyik kulcsa a hozzáértő gépészmérnök által készített hő- és áramlástechnikai terv, amely segít meghatározni, hogyan tudunk megfelelően gondoskodni a szükséges levegő-utánpótlásról. Hiszen ha légmentesen leszigeteljük a lakást, akkor megfojtjuk a belső berendezéseket, pl. páraelszívót, szellőzőberendezést – és a kazánt is.”

2. Engedélyezés

A gáztervet a területileg illetékes gázszolgáltatóhoz kell benyújtanunk, további dokumentumokkal együtt, amelyekről a szolgáltatónál érdemes érdeklődnünk. Ha a terv hiánytalan és minden vonatkozó szabályozásnak megfelel, akkor az elfogadására 15 nap áll a szolgáltató rendelkezésére. Elképzelhető, hogy a terv átdolgozására vagy hiánypótlására van szükség. Ha menet közben módosítás válik szükségessé, újra be kell adni engedélyeztetni!

PRO TIPP:

„Mielőtt bármi munkába belefognánk, az első, amit meg kell tennünk, hogy megkeressük a területileg illetékes gázszolgáltatót és kéményseprőt, és tájékozódunk a folyamat lépéseiről, a szükséges engedélyekről. Így biztosan nem fog minket kellemetlen meglepetés érni később. Jelenleg eléggé átalakulóban van a szabályozási környezet, ami nehézzé teheti az eligazodást.

Amennyiben azonban rögtön a szolgáltatóhoz fordulunk, tájékozódunk a folyamat szükséges lépéseiről, továbbá minősített és a szükséges engedélyekkel rendelkező szakembereket bízunk meg, biztosan nem jutunk zsákutcába. Ami viszont garantáltan kudarchoz vezet, ha a szomszéd Józsi bácsi ajánlásaira és hallomásból származó információkra támaszkodunk.”

Egy példa arra, hogy már a jogi környezet is mennyire megnehezítheti a dolgunkat

Adott egy társasházi lakás, ahol a fürdőszobában gyűjtőkéménybe kötött gázüzemű vízmelegítő található, a szobákban pedig parapetkonvektorok. A tulajdonos a korszerűsítés mellett dönt, és központi fűtést szeretne kiépíteni kombi cirkó beépítésével. „Amennyiben azonban utóbbit a gyűjtőkéménybe kötnénk be, azzal ennek a kéménynek a működését teljesen megváltoztatnánk, ugyanis ebben az esetben nem szakaszos, hanem folyamatos üzemű berendezésről van szó” – elemzi Váradi Tamás. „Így innentől fogva nem lehet előzetes számítások, vizsgálatok nélkül elvégezni a cserét, ráadásul a társasházakban sokszor béleletlen a kémény, így bélelni kell és ahhoz már a többi lakó hozzájárulása is szükséges.”

Azonban ekkor sem kell kétségbe esni, lehet azért megoldást találni, világít rá a szakértő. Egyrészt választhatjuk az elektromos bojlert, akár hőszivattyúval kiegészített megoldást, ami igen előremutató és környezettudatos példa. Ha ragaszkodunk a központi fűtéshez, meg kell vizsgálni a lakást, van-e saját kémény és ki tudjuk-e itt vezetni a füstgázt. A friss levegő bevezetéséről is gondoskodni kell, akár oldalfalról vagy lichthofból. Mindig van megoldás, de ehhez kell a szakember: mi az, ami szóba jöhet, és milyen költségen?  „Hiszen 4-5 emelet magasságban kibélelni egy kéményt zsebbe vágó összeg lehet, a méterenkénti akár 15-20 ezer forintos árral.”

3. Kémény

Ahogy az a példánkból kiderül, sajnos a kazáncserének sokszor kritikus eleme a kémény milyensége – márpedig az égéstermék megfelelő elvezetésén életek múlhatnak! Még egy néhány éve felújított kémény sem felel meg feltétlenül a korszerű kazánhoz. Egy társasházban pedig a kémény felújítása nagyon-nagyon súlyos tétel lehet. Család házban az emeletek kisebb száma miatt előbbinél kisebb ez általában kisebb költség, de a megfelelő kialakításra itt is figyelni kell.

A kémények kérdésének körbejárásával köteteket lehetne megtölteni. A szükség szerint akár fel is újított kéményről szükséges kéményseprői szakvélemény, a területileg illetékes kéményseprőtől, a gáztervet csak ezután bírálja el a szolgáltató. Vagyis már a kazáncsere tervezésének korai szakaszában érdemes szakemberrel bevizsgáltatni a kéményünket, hogy a későbbiekben ne szembesüljünk kellemetlen meglepetéssel.

PRO TIPP:

„Egy kondenzációs kazán a füstgázt a lehető legalacsonyabb hőmérsékleten vezeti ki, vagyis annál a kémény működése teljesen más, mint egy hagyományos készüléknél. Ugyanakkor egy korábban bélelt kémény lehet alkalmas a célra, ezt mindenképp előzetes vizsgálatnak kell eldöntenie. Számos tényező határozza meg az alkalmasságot: hogyan, mivel lett bélelve a kémény, mekkora az átmérő, hossz stb.”

A társasházi lakás és családi ház közötti különbség is leginkább a kémény kérdésében mutatkozik meg. Utóbbi esetben nagyobb a szabadságunk, mert itt könnyebben megoldható a kivezetés, akár új kémény kialakítása sem elérhetetlen cél.

4. Milyen típusú kazánt válasszunk?

A szakemberek szerint a jövő útját a kondenzációs hibrid és az okos kazánok jelentik. Az előbbiek levegő/víz hőszivattyúval párosított gázkazánok, alkalmazásuk nagyon előremutató és környezettudatos gondolkozásra vall, azt is el tudják például dönteni, hogy adott esetben a gáz vagy villamos üzem a takarékosabb-e, továbbá már nemcsak fűtésre, hanem a nyári hűtésre is alkalmasak – ez utóbbihoz nem alkalmasak a radiátorok, hanem fan-coil berendezésre van szükség. A kazán teljesítményét a lakás teljes hőszükséglete függvényében tudjuk kiszámítani, amiben az épületgépész tervező lesz segítségünkre.

Az okoskazánok távvezérelhetők, és az is megoldható, hogy fűtési zónákat alakítsunk ki az ingatlanban.

Távfelügyeletbe is köthetők, így sokkal egyszerűbb megoldani a karbantartást, vagy kezelni az esetleges meghibásodást. A kazán működését a szerviz is folyamatosan látja, így akár távolról is érkezik segítség, ha valamilyen probléma merül fel.

Kazáncsere előtt érdemes a teljes fűtésrendszert átnézetni, felülvizsgáltatni, kitisztíttatni.

PRO TIPP:  

„Az előírások, a begyűrűző európai normák folyamatosan szorítják arra gyártókat, hogy egyre szűkítsék az energiahatékonysági besorolásokat, így a nem hatékony készülékek egyre inkább kiszorulnak a piacról. Újdonság, hogy a kondenzációs kazánokhoz csatlakoztatott hővezérlő tartozékokkal az A+ energiaosztály is elérhető.”

5. Hogyan válasszunk kivitelezőt?

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a gáz nem gyerekjáték! Így értelemszerű, hogy csak a gázszolgáltató által is nyilvántartott, mestervizsgával rendelkező szakember nyúlhat hozzá ezekhez a rendszerekhez. Érdemes legalább három árajánlatot bekérni, mert a különbség sokszor meglehetősen borsos lehet.

PRO TIPP:

„Egy laikusnak nehéznek tűnhet leellenőrizni, hogy valóban megfelelő szakembert, gázszerelőt válasszon. Azonban mindenképp nézzünk utána, hogy megvannak-e a szükséges jogosultságai az adott gázszerelőnek, ebben pedig a gazigazolvany.hu oldalon találunk segítséget. Itt megvan országosan a képzett gázszerelők listája, igazolványszámmal és elérhetőséggel, továbbá azzal az információval, hogy mire jogosultak. Ami a kéményseprőt illeti, őt a területileg illetékes kéményseprő vállalat küldi ki.”

6. Üzembe helyezés

A munkák elkészülte után műszaki-biztonsági felülvizsgálat (köznapi nevén meó) következik, amelyet a gázszolgáltató végez el. Ennek része a tömörségi vizsgálat, a rendszer elemeinek vizsgálata és további vizsgálatok. Amennyiben minden rendben, tanúsítvány készül, és a gázszolgáltatást 6 munkanapon belül beindítják.

PRO TIPP:

„Az üzembe helyezést sokan mellőzik, sokszor félelemből amiatt, hogy esetleg valamilyen szankciót vezetnek velük szemben. Ez azonban sajnos a garancia elvesztéséhez vezet, így nem érdemes elbliccelni.”

8. Mennyibe kerül?

A piszkos anyagiak több tényezőtől is függhetnek. Ha szükség van gáztervre és engedélyeztetésre, az kapásból 60-100 000,- Ft nagyságrendű költséget jelenthet. A kéménybélelés szintén lehet járulékos költség, kb. 15-20 ezer Ft/folyóméter árral. A készülékek piacán szintén nagy a szórás, egy belépő kategóriás kondenzációs kazán kb. 200 000,- Ft-os költség, míg egy prémium kondenzációs készülék félmilliós költséget is jelenthet.

PRO TIPP:

„Az egyszerűsített csere mind költségben, mind fáradságban nagy különbséget jelenthet, hiszen itt egy olyan szakember viszi végig a folyamatot, aki a szereléstől az önellenérzésig intézi a dolgokat. Van azonban már olyan kereskedő is, aki egyben hő- és légtechnikai méretezést is kínál, ami nagyon előremutató és ügyfélbarát megközelítés.”

9. Szervizelés és garancia

A garancia szempontjából van néhány alapvetés. Ha szakember a helyszínen jár, és bármilyen beavatkozást végez, beleértve a karbantartást is, munkalapot mindig kérjünk, pénzfizetés esetében pedig számlát is. Mindez a bizonyíthatóság érdekében nagyon fontos, hiszen ha garanciális ügyben merül fel a kérdés, fel kell tudni mutatni a papírt.

PRO TIPP:

„Minden munkára a gyártói felületen felsorolt, gyártó által feljogosított szakemberre van szükség, beleértve a karbantartást is. Ők vesznek ugyanis részt folyamatosan azokon a tréningeken, amelyeken nemcsak szakmai, hanem ügyfélkezelési útmutatót is kapnak. Mögöttük ott áll a gyártó és garanciát vállal a működésükre.

Ez utóbbihoz mi például csak olyan szakembert alkalmazunk, aki rendelkezik vállalkozási biztosítással, évente kalibrált műszerekkel stb.

Ha az elvégzett munkálatról nincs a birtokunkban munkalap, számla, akkor adott esetben nem tudunk reklamálni sem. Természetesen abszolút alap, hogy a kereskedő számlát ad, továbbá a gyártó által kiadott (!) jótállási jegyet tölt ki, ebben találhatók a gyártói előírások és a garanciális feltételek is.

És persze mindenképp járjunk utána, hogy milyen szervizháttér áll az adott termék mögött, a megfelelő karbantartás nélkül ugyanis a legjobb minőségű készülék sem lesz hosszú életű. A vásárláshoz a különböző fórumokon megjelenő vélemények, vásárlói visszajelzések is nagyon hasznos támaszt adhatnak. Továbbá ne csak az árat nézzük, hanem a termék tudását és minőségét is. Előbbit vásárlóként könnyebb, utóbbit nehezebb ellenőrizni: ugyanakkor a szakemberek (szerelők, kivitelezők) véleményére is érdemes adni. ”

Brand & Content Brand & Content
A cikket a Brand & Content készítette az Ariston megbízásából, nem az Index szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.
 

Rovatok