Sem a Lágymányosi-öböl, sem az azt körülölelő Kopaszi-gát története nem választható el az 1800-as évek jeges árvizeitől és az azokat részben kiváltó mumustól, a Kopaszi-zátonytól. A korabeli jelentés szerint az 1838-as, 150-nél is több életet követelő árvizet ugyanis egy természeti „csőtörés” okozta.
A folyószabályozás és a vigalmi negyed
A 19. század második felének drasztikus szabályozása előtt a folyó fővárosi képe egészen más volt, mint manapság. Míg a ma is látható enyhe és viszonylag szűk kanyarulat a Gellért-hegy előtt szinte a régi, a Csepel-sziget felé egy-másfél kilométerre kiszélesedett, akár egy tölcsér, és sekély, mocsaras partszakasz szegélyezte mindkét oldalon. A Tüskecsarnok kétharmada és a Nemzeti Színház is a Dunában állna az eredeti folyómederben.
Ebben a tölcsérben torlódott fel a téli áradás jege, melyet többek között egy kavicspad alkotta zátony tömített. A duzzasztógát hatás víz alá helyezte és letarolta az akkori Pest-Budát. Komoly szerepe volt a körülbelül 300 méter hosszúságú Kopaszi-zátonynak, mely nevét is a rendszeres jeges áradat faragta képéről kapta. A mérhetetlen anyagi és emberi károkozás után nem volt más választás, a zátony kérdését meg kellett oldani. A Kiegyezést követően több ütemben láttak hozzá a folyószabályozásnak, illetve a védgátak építésének és a folyó szűkítésének.
A budai oldalon leszelte a folyó kitölcséresedő részét a Gellért-hegytől induló magas épített gát, mely bekebelezte a Kopaszi-zátonyt. Ennek a meghosszabbítása, majd feltöltése lett a mai Kopaszi-gát és a Lágymányosi öböl területe.
A mesterséges Lágymányosi-tó hasznosítása nem váratott sokáig magára, ha rövid időre is, de Európa legnagyobb bulinegyede épült fel a tóparton és a szigetként hasznosított zátonyon. Egy élelmes vállalkozó, bizonyos Somossy Károly, a Varietté és az Orfeum igazgatója – akit csak úgy emlegettek, hogy „aki megtanította Pestet mulatni” – megépítette a lágymányosi Konstantinápolyt dzsámival, török kávézókkal, színházzal, cirkusszal. Itt maga Dankó Pista húzta a talpalávalót és tűzijátékos napokon 40 pengőért lehetett mulatni. A korabeli, 1896-os újságcikkek tanúsága szerin:
ez a Konstantinápoly igazán ugy épült, akár az ezeregy éj büvészei épitették volna e csodás palotákat: szemlátomást nőtt a földből a tenger mecset, várkastély, bástya, bazár, kávéház, melyekben hiven mutatják be a török életet... (Konstantinápoly Budapesten - Fővárosi Lapok, május 24., 1896, Flott)
A bámulatos vigalmi negyed nem egészen 6 hónapot élt meg, banális módon a nyári szúnyoginvázió vitte csődbe: elmaradoztak a kényes tivornyázók. A tavat szakaszonként feltöltötték, az 1990-es évekre végleg eltűnt.
Vízi paradicsom, avagy élet a Dunával
Az emberek mindig értékelték az élő kapcsolatot a Dunával, így az új öböl körül és a keskeny földsávon sem történt másképp: hamarosan vízi tanyák, csónakházak, kis vendéglők épültek. Megalakult az első horgász egyesület is, mely az 1900-as évek első éveitől még ma is működik, igaz már Hároson.
Jókai is megírta történetét, aki a svábhegyi nyaralójából szemlélve látta, ahogy a keskeny földnyelv évről évre hízik, gyarapodik. Megjelenik rajta a növényzet és a vadkacsák, gyarapodnak a félszigetté nőt gáton az emberek, hajók és épületek is idővel.
Jött a világháború, majd az az újjáépítésében is szerepet kapott a gát, például itt készítették elő az Erzsébet híd szerkezeteit és szállították helyükre vasúton.
Az öböl túloldalán számos, néhány még ma is működő ipari egység épült, gépgyár, gázgyár, kávégyár, betongyár, valamint a Budai Hengermalom és az Erőmű. Utóbbi működése során a turbina hűtését az öböl vize szolgáltatja.
A hatvanas évekre az emberek visszatértek a folyó mellé, olyannyira, hogy itt alakult meg a ma is működő Spartacus (ma már Lágymányosi névvel működő) Kajak-Kenu Egyesület 1961-ben és a BHG Búvár Klub 1957-ben. Ez az idill rengeteg korabeli fotón feltűnik - ahogy fürdőznek, csónakáznak, sőt búvárkodnak az öbölben.
1977-ben még látható volt a Lágymányosi-tó egy kisebb, megmaradt része, míg az öbölben gazdag kikötői- és ipari élet zajlott.
Kicsit balkános 90-es évek és a hobó filmesek tanyája
Szőcs László - Laci bácsi 30 éve ismeri a gátat. A kilencvenes évektől leálltak a gyárak, és az akkoriban nagyon divatos kempingtelkekre járók, az úszóházon lakók, horgászok, a búvár klub, a kajakosok, és sok jellegzetes figura népesítették be az öblöt.
Két strandja is volt a gátnak – emlékszik vissza Laci bácsi -, a fizetős Goldberg és egy szabadstrand. A hajókat, csónakokat egy külön műhelyben javították. Rendszeres vendég volt a kikötőben a Triton vízibusz.
„Legelöl, ahol a bejárat van, ott volt a betongyár, ahol én '91-től dolgoztam” – meséli Laci bácsi. Aki arra tévedt 20-25 éve, még emlékezhet a nagy sárga, jellegzetes silókra a part mentén. A sódert, homokot uszályokkal szállították a gyárba, ahol rögtön fel is dolgozták. 120 ezer köbméter betont vittek ki a gyárból évente. A siló mellett egy murvás földút vezetett a sziget végébe, jobb oldalán álltak a házak, az öbölben pedig az úszóházak, horgásztanyák.
Macskajaj típusú, vadromantikus élet alakult ki a helyi társasági élet központjával, az Aranyhal vendéglővel, ami egy romos épület volt, de aki számított, azt ott az meg lehetett találni. Bár sem csatorna, sok esetben még áram és folyóvíz sem állt a hétvégi házakban kertészkedők, pecázók rendelkezésére, a rendszerváltás időszakának szabadsága töltötte be a kis félszigetet tucatnyi állandó lakójával, a nappal homokvárat építő gyerekekkel a szigetcsúcson, vagy az esti tábortüzekkel.
"Az gáton igazi csodabogarak éltek, néhányan közülük bejelentett lakcímmel. Gusztinak például két úszóháza is volt, sőt még légkondi is volt azokban." - meséli Laci bácsi, aki ma egyébként az öböl halőre.
A sziget legvégén lakott Dombóvári bácsi, aki mint mások a kerti törpéket, ő a lim-lomokat tette ki a kertjébe. „A Lili nevezetű filmet ott forgatták egy hétig, a filmesek ellepték az egész területet.” - emlékszik vissza Lacibá'.
Az akkori élet kulcsfigurája volt Mihók Barna, aki egy „hétvégi házként használt lepukkant” hajón élt az öbölben. Bár kevesen sejtették a bohókás kalapot viselő, hobóforma emberről, de ő a Magyar Televízió jó nevű operatőre, aki két szamarával, Baltazárral és Sárikával alkotott nehezen feledhető csapatot. Rengeteg történet kapcsolódik hozzájuk, a szamarak például rendszeresen kicsapongtak a város felé, és rendőri kísérettel tértek haza.
Szirtes András rendező szintén reklámarca lehetett volna a gátnak. Szokása volt, hogy lement a partra köveket, hullámokat filmezni – emlékszik vissza Laci bá. „Van már vagy 27 filmje! A pici lányával és a feleségével ide kiköltöztek, itt éltek vagy két évet.”
Három évig a gáton, Béla bácsi nyaralójába lakott Nemes Gyula, aki 10 év leforgása alatt két dokumentumfilmet is készített a Kopaszi-gát '90-es évekbeli az időszakáról, majd a régi épületek bontásáról.
A bontás többször is szóba került a gáton, ugyanis Budapest Béccsel közös világkiállítási terveiben éppen a gátat szemelték ki helyszínnek. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy megtűrt zónaként fennmaradhatott víkendházas zárvány formájában. 1994-ben végül visszamondták az Expo '96 rendezésének jogát, a gát köré épült úszóházakat, romos épületeket később mégis elbontották 2000 környékén.
De nem maradt teljesen üres a gát. Az első West-Balkán (a név abszolút passzolt az akkori viszonyokra) 2001 és 2003 között több sikeres szezont is megélt, ahol például Cadik, Mango, Palotai pörgette a lemezeket, riksával járt ki az úri közönség grillezni, inni és táncolni. A túlélő és örök Aranyhalban pedig mindenki megfordult, aki számított. A programfelhozatal egészen példásra sikerült, az akkoriban valamit is számító zenekarok és DJ-k mind megfordultak a kult helyen. 2003 októberében a West-Balkán bérleti jogát beszüntették, a gát és az öböl élete új fordulatot vett.
Közpark és végül városrész
Kanyarodjunk vissza néhány évet a tervezett világkiállítás idejére, hiszen Lágymányos és Kelenföld városképét alapvetően befolyásolta a tervezett nemzetközi esemény. Az vasúti híd párjaként gyalogos és autós forgalom 1995 októberétől köti össze a városrészt a jellegzetes piros hídon át a Ferencvárossal. Ezzel a térség bekerült a városi tömegközlekedési hálózatba: a hídon közlekedő 103-as busz, 2016-ig közvetlenül a Népliget végállomásig szállította az utasokat, a meghosszabbított 1-es villamos utolsó szakasza már közvetlenül az Etele tér – M4 metró végállomással és a Bécsi úttal köti össze a Kopaszi-gátat. Merőlegesen a hídra több változtatást követően a budai oldalon a 33-as és 133-as buszok közlekednek, melyek a 4-6-os villamossal, és a belvárossal kötik össze a területet. A gát bejáratánál közvetlenül megáll a BKK hajójárata.
A West-Balkán utolsó koncertje után két évet kellett várni a Kopaszi-gát újranyitására, amikor teljesen átlényegült fazonnal, immár rendezett közparkként adták át, számos étteremmel, játszótérrel, sétálóutcákkal, teraszokkal, homokkal feltöltött partszakasszal. A gát és az öböl megőrizte a 90-es évektől irigyelt szabadságérzetet (ahogy a táblán is áll: „Fűre lépni szabad”) a 20-as évek polgári kényelmével és a 21. század infrastruktúrájával, valamint négy itt lakó hóddal, akik néha kisebb károkat is okoznak a félsziget életében. "Ezért láttuk el a fák törzsét hálóval." – mutatja Laci bácsi a gát végében.
A gát és az öböl láthatóan hamarosan újabb életszakaszba fog lépni, hiszen a tőszomszédságukban egy városnegyed kivitelezése zajlik 2017 első felétől. 2019-ben már körülbelül ezer fő veheti birtokba az első épületeket. A fejlesztés hat ütemet várhatóan 8-10 év alatt készül el, mire a számítások szerint kb. 30 ezer fős közösség formálódik a területen lakókkal, irodistákkal, szolgáltatókkal együtt.
Egy új városrész megalkotása felelősség, ezért a tervezésbe nemzetközileg elismert városfejlesztési szakembereket, táj- és szabadépítészeket, továbbá városszociológusokat egyaránt bevontunk a fejlesztő cég, a Property Market Kft. A segítségükkel állt össze egy urbánus, nyüzsgő világváros és a vízparti, természetközeli nyugalom egyvelege. Változatos építménymagasságok, a panoráma optimalizálása, a gondosan végiggondolt ütemezés is a projekt hívószavai között van.
Van az öböl déli végén egy kiépített jachtkikötő, mely üzemeltetőre vár. Az öböl homokos vízpartja is hamarosan rendezésre kerül.
A gát 7 hektárjának szeretett miliője az épülő házak mellett az öböl túloldalára is átgyűrűzik. A fejlesztés 54 hektár területéből 11 hektár a víz, míg a zöldfelületek magas aránya (közel fele) már-már agglomerációra emlékeztet, mégsem kell füvet nyírnia az itt lakóknak. Miközben a főváros centruma mindössze 3-4 km-re található, a budai fonódó tervezett meghosszabbításával közvetlenül elérhető lesz kötött pályán. Összességében kimondható, hogy hányatott sorsa után várhatóan a Kopaszi-gát környezete lesz az egyik legélhetőbb városrésze Budapestnek.
