Index Vakbarát Hírportál

Élőzzön jól, és több ismerőse marad

2019. június 25., kedd 07:56

Az élőzésnek (gyerekkori nevén élő közvetítésnek) mindig megismételhetetlen varázsa lesz. A távol lévő nézőket bevonja a történetbe, a jelenlévők pedig valami nagy dolog részesének érezhetik magukat. Míg régebben egy komplett közvetítő kocsinyi apparátusra volt szükség egy-egy külső helyszíni élő felvétel készítéséhez és továbbításához, ma már az élvezhető végeredményhez igazából egy szál telefon is elegendő. Végigvesszük, mikor van értelme live-ozni, hogyan és egyáltalán mire is találták ki ezt a műfajt, illetve az új Sony Xperia 10 segítségével adunk is pár gyakorlati tippet.

Élőzés a tévében

Még meg sem száradt a tinta a lakossági TV-k szabadalmán, az 1936-os berlini olimpiai játékokról már élő közvetítést nézhetett az, akinek volt akkoriban készüléke. A sporteseményekről készült élőzés azóta sem veszített a népszerűségéből, a legnézettebb közvetítések az utolsó két (2016-os és 2012-es) Olimpia felvételei 3-3 milliárd nézővel. Az is igaz, hogy amennyiben az elérhető nézők arányában nézzük, valószínűleg felülmúlja az 1969-es Holdra szállás ezeket az adatokat, ami akkoriban 500 ezer nézőt tudott a televízió elé ültetni az USÁ-ban.

A televíziót már lekörözi a Facebook és Youtube élőzés a praktikusabb és egyszerűbb technikai követelményeknek hála. Ma már van, hogy a hagyományos elektronikus média is ezeket a csatornákat használja. Hiszen az online élőzéshez nem kell egy TV csatornát és milliárdos értékű kütyüt birtokolni, bárkiből lehet ma már médiacézár, és a közösségi média honorálja is a jó és egyedi tartalmat.

Tengeres fotók helyett élő videók? Futottunk egy próbakört a témában
Összegyűjtöttünk néhány tanácsot az élő videókkal kapcsolatban, amit gyorsan ki is próbáltunk egy rendezvényszervező cég szombati felhozatalával. Ugrálóvárazás, négykezes csocsó és pontrúgás - csak is szakmai szemmel.

Youtube Live, az élőzés majdnem királya

2008-ban a Youtube elindította a Live szolgáltatását, mely kezdetben gigakoncertekről, politikai eseményekről szólt, 2012-ben pedig a Londoni Olimpiai játékokat lehetett élőben követni. 2011-ben nyitották meg a nagyérdemű előtt a live streaming szolgáltatást: először az 1000 feliratkozó feletti csatornák részére, majd a 100 feliratkozóval rendelkezőknek, végül pedig eltörölték a korlátot. Jó tudni azonban, hogy a mobileszközökre már nem érvényes a korlátmentesség, 1000 feliratkozót kell produkálni az élőzéshez.

Youtube-on így marad az egyszerű felhasználó számára a gopro-webkamera-dslr megoldás, amit viszont nem is annyira egyszerű kivitelezni. András, aki operatőrként egy ismert TV csatornának dolgozik, így foglalta össze a tudnivalókat:

„Rengeteg kábel, számítógép is kelleni fog mobil híján, és keresni kell egy jó streaming programot. Kezdőknek nagyon macerás, egyszerűbb egy jó telefon és „giga net” az élőzéshez.
Helyszínfüggő, de sokszor stabilabb a wifi -ebből is lehet gyengét kifogni, én például elkapcsolok, ha egy akadozó szálloda wifivel, gyenge hálózattal készített felvételt látok. Annyira átalakult az információfogyasztás, hogy ma már – számomra – ez nem üti meg a mércét.”

Facebook Live avagy az egyszerűség hatalma

2015 augusztusa fordulópont volt az élőzés történetében, ekkor érkezett meg a Facebook Live. Kezdetben fekvő 16:9-es formátumban, 2016 végétől pedig már csak álló felvételekkel.

Ebben az évben meg is tört minden rekordot a Chewbacca Mask Lady néven a retinákba égett videó, ami az első héten 125 millió, összesen pedig 175 millió megtekintést gyűjtött össze.

Annyira hatalmas rekordnak számít ez a nézőszám, hogy a Facebook vezér, Mark Zuckerberg meghívta a cég központjába Candance Pyne-t, a videó készítőjét. 

Candence alaposan berúgta a Facebook Live motorját, és talán ez is hozzátett ahhoz, hogy a cég ráhajtott a minél egyszerűbb és jobb minőségű élőzés és videófeltöltés elősegítésére. Persze nem mindenki fog elérni több milliós nézettséget, de egyvalamit biztososan meg lehet tanulni a Chewbacca Mask Lady esetéből: itt nem hátrány, ha valaki fullba nyomja...

A Facebook Live kistestvére az Instagram Live, ami valójában a Story felturbózott változata. Míg a Kék óriás valamelyest decens és letisztult kerettel szolgál a videókhoz, addig az Instánál alapvetés a szivárványos-csillámpónis effektelés lehetősége.

Pozitívum az Instagram esetében, hogy támogatja a különböző képernyőarányokat, nem vágja meg 16:9 -re a képet. A kezünkbe éppen egy 21:9-es, 4K videóra is képes ultraszéles készülék került – a Sony Xperia 10-nél hosszúkásabbat jelenleg nem is forgalmaznak.

A plusz mikrofon ajánlott, a net pedig megkerülhetetlen

Az élőzés furaságai közé tartozik többek között, hogy a telefont álló helyzetbe kényszeríti, ami teljesen rácáfol a hagyományos filmfelvételi etikettre, cserébe abszolút támogatja a mobilos tartalomfogyasztási szokásokat. Mivel két kézzel és vízszintesen is elég nehéz rángatás nélküli képet felvenni, függőlegesen és egy kézzel még inkább az.

Itt egy néhány ezer forintos állványt használtunk, amit szelfi botként lehet fogni

Ugyanakkor már szinte fillérekből beszerezhetünk egy kisebb állványt vagy szelfibotot, amivel könnyebb és stabilabb tartást lehet biztosítani, vagy le lehet tenni egy fix pontra a telefont. A leghatékonyabb módszer a háromtengelyes stabilizátor, amiért jellemzően pár tízezret kell fizetni. Extrémebb körülmények között, mondjuk pogózáskor is rázkódásmentes képet fog közvetíteni a Facebook népének.

 Körülbelül ennyi stabilitás várható el extrémebb körülmények között

Ha fontos a jó hang, vagy egyáltalán a hang, nem kerülhetjük meg a mikrofonvásárlást. Bár már élvezhető végeredménnyel vesznek fel a telefonok hangot, a készülék ritkán van elég közel a témához. Kicsit rá kell szánni, és máris kézbe vehetünk egy mini puskamikrofont, amit vezetékkel csatlakoztathatunk a telefonhoz.

Sufnituning tipp: mikrofonként rövidtávon beválik a headset is, csatlakoztassa a telefonhoz és tartsa célra a miniatűr beszélőkéjét.

A jó kép és a jó hang mellett, nyilván fontos a téma is. Hosszabb felvétel esetén, annak érdekében, hogy a nézők tudják mi a műsor célja és ne unják el magukat, kommentálja rendszeresen az eseményeket.

Az internetkapcsolat kérdését sem lehet megkerülni. Ha nincs erős wifi, és általában egy koncerten, tengerparton vagy egy ünnepi körmenet közepén nincs, akkor a mobilnetre kell támaszkodni.

Tipp a mobilnetes kapcsolódáshoz: a mobilnet sajátossága, hogy minél többen vannak egy helyszínen, annál többen próbálnak élőzni, netezni, fotót feltölteni – egyszóval foglalják a sávszélességet.

A tapasztalatok azt mutatják, ha kicsit távolabb megy a tömegtől, és úgy csatlakozik fel a hálózatra, majd visszarohan a helyszínre, nagyobb szelet netet hasíthat ki a nettortából.

Amikor inkább hagyja az élőzést másra

A szerzői jogok miatt kevésbé érdemes a fesztiválokon élőzni a koncertekről, a Facebook cseles algoritmusa felismeri a jogdíjas zenét, és nem engedi elmenteni/visszanézni a felvételt, esetleg hang nélkül fogja közvetíteni.

Pedig a megtekintések jelentős százalékát utólag éri el egy-egy videó!

Ha siralmasan szaggat a net, akkor is inkább a minőség felé billentse el a mérleg nyelvét. Sokszor egy panorámakép, egy 4K felvétel ezerszer több élményt ad – és a Facebook feeden is jobban mutat -, mint egy elbaltázott élő videó. Pláne, ha még 1000 ember veszi ugyanazt éppen. Ilyenkor használhatja a telefon olyan funkcióit, mint a szuperlassítás, timelapse – egyedibb lesz a végeredmény.

Ilyen a 21:9 képarány szélességű videó 4K minőségben:

BRAND & CONTENT Brand & Content

A cikket a Brand & Content készítette a Sony Xperia megbízásából, nem az Index szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.

Rovatok