Index Vakbarát Hírportál

Egyszerre belvárosi és kertes az ingatlanpiac ásza

2019. október 16., szerda 06:39 | aznap frissítve

Aki ma újépítésű lakást keres Budapesten, nem mehet el a lakóparkok mellett. Ehhez az otthontípushoz sokféle elképzelés társul, részben azért, mert más, mint a megszokott lakóingatlanok, miközben kicsit mindegyikre hasonlít is. Vajon igaz lehet, hogy hosszú távon optimális városi életteret tud biztosítani? Körbejártuk a témát, lakópark-építtetőt és már lakóparkban élőket egyaránt kérdeztünk.

Mi is a lakópark valójában?

Angolszász nyelvterületről importált kifejezéssel a lakóparkokat legegyszerűbben a „zárt lakóközösség” kifejezéssel lehet leírni. Fizikai értelemben körülkerített (gated) területről van szó, illetve az is jellemző, hogy a lakások magántulajdonban vannak. A körülkerítettségnek nem elsősorban biztonsági szempontok miatt van jelentősége, hanem inkább a belső közös terek és szolgáltatások kizárólagossá tételét teszik lehetővé.

Mind Magyarországon, mind Európában felfutóban van ez a lakóépület-típus annak ellenére is, hogy már az 1970-es évektől látható számos példa a korai lakóparkok létesítésére. Az USA-ból eredő lakásforma gyorsan elterjedt az európai kontinensen is: elsőként Spanyolországban 1970-ben, majd Portugáliában 1980-ban épült meg a küllemében a maihoz mérhető lakópark és később máshol is elterjedt. Szemben a hazai gyakorlattal, a mediterrán országokban az agglomerációban állandó otthonoknak, a tengerparton nyaralóközösségek, illetve „második otthonok” lakásainak szánják a lakóparkokat.

Magyarországon a rendszerváltást követően kezdtek épülni a paneltől eltérő, jelentősen több szolgáltatást nyújtó lakóparkok. Először a magasabb árkategóriájú, több szolgáltatást kínáló, majd a kevésbé szolgáltatás-centrikus, jelentősen zsúfoltabb kivitelű és alacsonyabb árfekvésű ingatlanok terjedtek el. Napjainkban erőteljesen tagolódnak a lakóparkok mind kivitelezésük, mind szolgáltatásaik, mind pedig lokalizációjuk alapján.

 

A Kassák Passage a XIII. kerületi Klapka utcában található, a Váci úttól egy utcányira, a Kassák Residence folytatásaként. A lakások átadására 2021-ben kerül sor, a lakóparkot a hatékony működés és az átlagon felüli közösségi szolgáltatások jellemzik majd.

Martin János, a WING Zrt. lakófejlesztő ernyőmárkája, a LIVING igazgatója, amely cég elsőként kezdett közösségi szolgáltatásokat is kínálni az otthonok mellé. Martin János szerint a hazai lakóparkok definíciója szofisztikáltabb az általánoshoz képest. Ahogy fogalmazott, olyan többütemű, komplex lakóingatlan-fejlesztésről van szó, mely nem csak a „lakás garázzsal” kritériumait teljesíti, hanem közösségi és okosotthon szolgáltatásokkal is együtt jár.

Nem csak járólap és néhány bukszus a közösségi szolgáltatás

„Sosem gondoltam volna, hogy lakóparkban fogunk élni, de amikor költözni kellett, és bejöttem ebbe az udvarba, rögtön tudtam, hogy ez jó lesz. Gyerekkel tökéletes! Szabadon lemehet egyedül is a tágas kertbe: játékok, ugráló, haverok. A portaszolgálat és a biztonság sem utolsó szempont. Sosem volt betörés, nem kell hat zár az ajtókra.”

- fejti ki Judit a „lakóparkosodás” pozitív hozadékát.

A kert, játszótér, sportpálya, úszómedence, ugrálóvár, parkolók már alapvetésnek számítanak a lakóparki szolgáltatások között. Főleg a kertvárosi, agglomerációban épült lakóparkok esetében. Dóri klasszikus lakóparkban lakik, ahol nagy zöldterületek és játszóterek választják el a kétszintes házakat. Egy házban 4 lakás van.

„A teraszok nem lógnak a másik szájába. Előnye, hogy gyönyörű, folyton gondozott a parkja, a gyerekek egyedül bandázhatnak lent, nem zsúfolt, kulturáltak a lakók, vannak sütögető helyek is. Hátrányát még nem éreztük.”

Martin János állítása szerint a legújabb belvárosi beruházások esetében még magasabb szintű lesz a közösségi szolgáltatások köre. Városi szolgáltatásokat, például közlekedési eszközöket, kényelmi szolgáltatásokat, mint például takarítás, illetve belső üzleteket, éttermet, vagy saját óvodát is kínálni fognak a lakóparkok. Jó példa erre a Váci út közelében épülő Kassák Passage lakópark, ahol közösségi autóbérlés, házon belüli csomagpont, takarítószolgálat, és közösségi fészer is a ház lakóinak rendelkezésére fog állni.

Tripla szigeteléssel a jószomszédi viszonyért

A legújabb törvényi és lakói elvárások szerint épült lakóparkokban 2021-től már kötelező a nulla energiaigényű lakóépületek kialakítása. Hőszivattyús melegvíz-előállítás, a legjobb minőségű háromrétegű ablakok, zöldtető, vagy épp a LED-világítás elvárható egy ilyen kaliberű beruházástól.

A Kassák Passage esetében például hanggátló falak épülnek a lakások és folyosók között.

„De ennél is fontosabb a lépéshanggátlás, mert a födémen keletkezett hang nagyobb probléma, sokkal nehezebb rendesen szigetelni. Ha hozzáér a beton a falhoz, az levezeti a hangot, ezért nem lehet pontosan tudni, melyik szomszédtól érkezik a zaj - mindenki élvezi. Épp ezért manapság már úgynevezett peremszigetelést alkalmazunk”.

Az építészeti megoldásokon és a gépészeten kívül a kiegészítők között is lehet találni olyan megoldást, ami megkönnyíti az életet. Például a motoros redőnyök egyik nagy előnye, hogy halk és biztonsági szerepe is van, hiszen azt nem lehet kívülről mozgatni. Ahol van 100 lakás, ez nem mindegy - teszi hozzá Martin János.

Zöldfelülettel is sok zajt lehet elnyelni, így például a Váci út közelében épülő beruházásnál minden irányban előkertek vannak, a belső kert pedig az első emeleten található.

Fontos szempont az akadálymentesítés, mely a belső park esetében is megvalósul, ami rámpán megközelíthető akár babakocsival, akár kerekesszékkel élőknek.

Jó lakóparkot már a belvárosban is találni, de meg kell fizetni az árát

Az átlagos fővárosi kétszobás, 61 négyzetméteres újépítésű lakás, 48,3 millió forintba kerül a Pénzcentrum idei adatai szerint. Persze nem mindegy az sem, hogy a pesti, vagy a budai oldalon keresünk, hiszen az utóbbi átlagosan 12,5 millió forinttal drágább, a legtöbbet mégis az V. kerületi, a legkevesebbet pedig a soroksári ingatlanokért kel leszurkolni. A legtöbb ingatlant 50 millió forint felett kínálják, felső határ pedig igazából nincs. Viszont milliókat nyerhet az, aki már a projekt elején beszáll - tudtuk meg a Living összeállításából. 

Ha jól választ, egy értékálló, jó lokációval rendelkező, alacsony rezsijű otthont vásárolhat, ahol nincs fűtésszámla, nem fizet a meleg vízért, mindig van parkolóhelye, friss a levegő, biztonságos és egy kőhajításnyira van a munkahelyétől is. Az új hívószó az okosotthon – a technológia a háztartás irányításának minden mozzanatában meg tud nyilvánulni a kávéfőzőtől a villanykapcsolókon át a hangra nyíló bejárati ajtóig.

Tehát nem csak élettérként, de befektetésként is helytálló választás egy jól kialakított lakóparki ingatlan. Ahogy Martin János összegzi:

„mi arra törekszünk, hogy új életminőséget jelentsen; jó legyen itt lakni, itt ébredni, ide hazajönni.

Hiszen a befektetők is olyan helyet szeretnének, ahol a tulajdonosok igazán jól érzik magukat.”

A cikk támogatója: a www.livinghomes.hu

BRAND & CONTENT Brand & Content

A cikket a Brand & Content készítette a LIVING megbízásából, nem az Index szerkesztősége. 
Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.

Rovatok