Index Vakbarát Hírportál

Megtanultunk otthonról létezni, de még van hova fejlődni

2020. május 12., kedd 06:20

A tömeges otthonmaradás alaposan átírta a hétköznapok forgatókönyvét – munka, szociális élet, de még ügyintézés terén is. Hódítanak az online megoldások, sokan eddig ismeretlen vizekre is mertek evezni a biztonság és persze a kényelem jegyében. Bár van, amiben (még) nem nélkülözhető a személyes jelenlét, egyre több mindenben változtatunk. Hogy állunk ezen a téren mi? Lássuk!

Az otthoni munkavégzésbe sokan úgy csöppentek bele, hogy korábban semmi ilyesfajta tapasztalattal nem rendelkeztek. Ez a munkavállalóra és a munkáltatóra egyaránt érvényes lehet, hiszen akinek minden alkalmazottja állandóan bent ül az irodában, miért is lenne szüksége egy jól működő távmunkarendszer kiépítésére?
Ha sosem voltunk home office-ban, miért kellene dolgozósarok, vagy honnan lenne ötletünk a jó időbeosztás kialakítására?

Ahogy ezekben, úgy a különböző elintéznivaló ügyeink lebonyolításában is fejlődnünk kellett. Nem csak hogy nem akarunk jelenleg emberek közé menni, de sok esetben lehetőségünk sincs erre, hiszen az ügyfélszolgálatok csak korlátozottan vagy egyáltalán nem tartanak nyitva.

Kinek hiányzik a postára járás?

„Bocsi, be kell még ugranom a postára”, „Ne haragudj, ma le kell lépnem korábban, jön a villanyóra leolvasó” – ismerős mondatok, ugye? Ha nem is napi, de heti rendszerességgel sok irodában elhangzottak, és jó esetben megértő fülekre találtak, hiszen mindenki ezekkel a tennivalókkal küzdött.

A karantén azonban ezt is gyökeresen megváltoztatta – és talán ez nem is olyan nagy probléma.

A szolgáltatók nagyon gyorsan reagáltak a kialakult helyzetre: a Posta például arra kérte ügyfeleit, hogy a csekkeken található QR-kódot használva fizessék be számláikat, ezen kívül a telefonos helyett az online ügyfélszolgálat igénybevételére buzdít, ide csoportosított is át erőforrásokat. A legnagyobb közmű szolgáltatóknál és bankoknál általánosnak mondható, hogy részletes e-mailben minden ügyfelüket értesítették a változásokról és egy sor telefonos, illetve online lehetőséget ajánlottak, továbbá bővítették az elintézhető ügyek körét is. A személyes leolvasásokat is megszüntették, így most már azzal is mindenkinek meg kell próbálnia online vagy telefonon boldogulni.

A számok egyébként az mutatják, nyitottak vagyunk erre: a Díjneten például több mint 80 százalékkal megugrott az új regisztrációk száma, a mobilszolgáltatóknál pedig többen fizetnek webes felületen vagy applikációk keresztül számlát.

Két lépés előnyben - szokás szerint

Ha digitális ügyintézésről van szó, a mobil- és internetszolgáltatókban mindig bízhatunk. Általában két lépéssel a többi szolgáltató előtt járnak, jól működő applikációjuk, online ügyfélszolgálatuk van, a szolgáltatásokat pedig állandóan fejlesztik. A jelenlegi helyzetben ez még fontosabb, amit többek között a Telenor is felismert. Bővítették, egyszerűsítették az online intézhető ügyeket, a Telenor Tréning keretében a leggyakrabban felmerülő ügyeknél videós segítséggel is készültek.

Telenor példák otthoni ügyintézésre

A MyTelenor alkalmazásban olyan mindennapos ügyeket, mint például az egyenlegkövetés, számlabefizetés és egyenlegfeltöltés, adatjegy-rendelés, szolgáltatások megrendelése szinte egy kattintással el lehet intézni, de lehetőség van tarifaváltásra is. Az online világban kevésbé jártas felhasználók számára videós oktatóanyagokkal készül a Telenor – ez a Telenor Tréning, amely a legnépszerűbb ügyek online elvégzésének lépésein vezet végig. Számlát befizetni vagy egyenleget feltölteni már regisztráció nélkül is lehet, így akár idős rokonainknak is segíthetünk.

És hogy mi miért szeretjük vagy épp nem szeretjük az online ügyintézést, vásárlást? Eláruljuk!

Dávid: "Két éve, a lakáshitel miatt kényszerültem rá, hogy megismerkedjek a csoportos beszedési megbízás fogalmával. Nagyjából azóta nem voltam postán, annyira bejött a módszer – ez természetesen most sem változott. Ha vásárlásról van szó, apróbb tételeket minden tesztelés és felpróbálás nélkül megveszek online, az értékesebb holmik, vagy a hosszabb elköteleződést igénylő szolgáltatások esetén viszont a személyes jelenlét híve vagyok.  Most például lejárt a hűségidőm a telefonelőfizetésemre, amit szeretnék is megújítani, de úgy, hogy közben szeretnék valami kedvezményt vagy jó készülékajánlatot kifogni. Tapasztalataim szerint ezek valahogy mindig csak személyes ügyintézéskor jönnek elő – mindenesetre nagyon kíváncsi leszek az online promóciókra, kedvezményekre, amikkel a Telenor készül."

Krisztina: "Eddig is online intéztem és vásároltam, amit csak lehetett, mivel külterületen, a várostól nagyjából öt kilométerre lakom. Én már évek óta otthonról dolgozom, nem járok be minden nap ügyet intézni, ezért a karantén miatt nem éreztem nagy változást. Az volt talán a legfurcsább, hogy a postán sorba kellett állnom az előre felbélyegzett boríték vásárlásához.

Az online ügyintézés inkább a szüleimnek okoz gondot. Ők még a sárga csekkek és a papír alapú számlák világában élnek, de ezt elintézi most nekik az önkormányzat által kirendelt szociális gondozó. Korábban hiába próbáltam rábeszélni őket a netbankolásra, bizalmatlanok voltak, most pedig nem lehet elindítani a személyes jelenlétük nélkül ezt a szolgáltatást."

 

Orsolya: "Számlalevelet már évek óta nem kérek. A karantén előtt bankautomatánál fizettem a mobilszámláimat, de ez most épp ütközik a túlélési ösztönömmel, úgyhogy gyorsan letöltöttem a mobilalkalmazást, és rákattantam a digitális ügyfélszolgálati eszközökre is weben. Végül a számlámat a Telenor weboldalon fizetem be, de többször írtam már Facebook-chaten is nekik. Nagyon hamar megkaptam a választ és kiválthattam a számomra kellemetlen telefonos ügyintézést. Egyébként édesanyám, aki elmúlt hatvanöt, online fizeti a csekkeket, mindent online rendel és tableten videochatel az unokáival."

István: "Jó ideje törekszem rá, hogy lehetőleg minél több ügyet online intézzek - nem járok sem postára, sem mobilszolgáltatóhoz. A karantén alatt nagy segítség volt a Telenor ingyen mobilnete, amit az appon keresztül pofonegyszerűen tudtam aktiválni. Több mindent rendelek most házhoz, ebben szerintem sokat lépett előre a világ, főleg az érintésmentes átvétel terén - az mondjuk zavar, hogy a futároknak nem tudok borravalót adni, megérdemelnék. Pár dolgot, például zöldséget/gyümölcsöt továbbra is offline szeretek vásárolni, annak viszont örülnék, ha a jövőben egy lejárt irat miatt nem kellene bemenni egy okmányirodába.

Családon belül anyám az, akit most a kényszerdigitalizáció útjára lépett, azt látom, hogy a nyugdíjas generáció sokszor tart az online megoldásoktól. A bizalomhiány is akadályozza az áttérést, de nekik egyébként is fontos a személyes kontakt, hiszen szívesen elbeszélgetnek az árussal vagy az ügyintézővel."

Tamás: "Az utolsó pillanatra hagytam a szakdolgozatom leadását, a nagy mű befejezéséhez pedig kellett volna még pár könyv. Mivel a könyvtár zárva, ezért arra kényszerültem, hogy innen-onnan online rendeljem meg a szükséges darabokat. A legtöbbre szó szerint vadászni kellett, az árak az egekbe szöktek. Bár nem vagyok oda az e-könyvekért, most nagyon jól jött volna, és éltem is volna egy ilyen lehetőséggel. Az elmúlt hetekben elkezdtem egyre több számlát online befizetni, napról napra omlottak le bennem az ezzel kapcsolatos gátak. Ha hozzászokunk kicsit, azonnal rájövünk, hogy nincs ezzel semmi gond, az ügyintézők mindig képben vannak, és tényleg gördülékeny minden. És legalább senki nem akar sorjegyet rátukmálni az emberre."

Klaudia: "Bevallom, kicsit rákaptam az online vásárlásra. Évekkel ezelőtt próbálkoztam vele, de mindig inkább rossz tapasztalataim voltak. Ez az elmúlt tíz évben rengeteget változott. Bár főleg nagy cégektől rendeltem, minden gyorsan és pontosan érkezett a futárszolgálatokon keresztül. Készétel-rendelésben is rászoktam az online előre fizetésre, ugyanakkor élelmiszert sosem szállíttatok házhoz. A boltba járás szinte ünnepnappá változott ezekben a hetekben, ráadásul annyira nem is vagyok összeszedett, amennyire az online bevásárláshoz kéne lenni."

Lara: "Tavaly év elején költöztünk saját lakásba, amivel hitelfelvétel is járt. Ekkor az összes banki ügynél, és minden közmű szolgáltatónál teljesen online ügyintézést kértünk, így azóta egyetlen számlát sem fizettünk be csekken. A mobiltelefon- és internetszámlákat már korábban is applikációban fizettük, egyedül a hátramaradó szolgáltatás átírása miatt volt szükség személyes megjelenésre – de talán azóta már ezt is el lehet intézni online. Az biztos, hogy én is többet rendelek online (ruhát, elektromos eszközt, játékot), mert leegyszerűsödött a házhoz szállítás kérdése: mindig itthon vagyok, bármikor jöhet a futár. Amit nem tudok megoldani online, pedig szeretném, az a csomagküldés. Épp a napokban volt két különböző tapasztalatom: a körülményes és drága postai út, szemben az egyszerűbb csomagautomatás feladással. A jövőben biztos utóbbit fogom választani, ha már nem tudok teleportkapun átküldeni egyelőre semmit."

Ön mit hogyan szeret intézni? És a többi Index-olvasó?

Csekk- és számlabefizetés

  • 757
    Online
  • 163
    Offline

Mobil-, internet- és TV-előfizetés

  • 754
    Online
  • 124
    Offline

Banki ügyintézés

  • 727
    Online
  • 138
    Offline

Tartós cikkek vásárlása

  • 432
    Online
  • 413
    Offline

Élelmiszer-vásárlás

  • 744
    Offline
  • 115
    Online

BRAND & CONTENT Brand & Content

A cikket a Brand & Content készítette a Telenor megbízásából, nem az Index szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.

Rovatok