Index Vakbarát Hírportál

Velünk tisztult a város

2020. május 28., csütörtök 07:48

A kijárási korlátozások egyik pozitív hozadéka az volt, hogy jelentősen csökkent az ember által okozott környezeti terhelés. Ezt legjobban a nagyvárosokban – Magyarországon leginkább Budapesten – tapasztalhattuk, ahol érezhetően visszaesett a zaj- és légszennyezés a csökkent autósforgalom miatt. Tisztultak a közterek is, mivel jóval kevesebb gyalogos és turista volt az utcákon, így például csökkent a közterületi szemetelés, és a levegőt is károsító cigizés. Képeinken úgy látható a város, ahogy talán száz éve láthatták elődeink – jóformán üresen.

Egészen meglepő élmény volt a korlátozások időszakában sétálni, biciklizni Budapesten. Autózni is persze, de a kocsiból azt nem tapasztalhattuk meg, hogy mennyivel csendesebb és tisztább a város – elsősorban éppen a kisebb autóforgalomnak köszönhetően. Hiszen a városi zaj- és légszennyezés fő okát már régen nem az ipar vagy a háztartások jelentik, hanem a hangos és füstös közlekedés. Az egészségre ártalmas füst mennyisége persze annak köszönhetően is visszaesett, hogy a közterületeken kevesebben cigiztek – eltűntek a munkába vagy szórakozni járó tömegek is.

Az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat adatai alapján a nitrogén-oxidok és a szénmonoxid koncentrációja egyaránt a felére, harmadára esett vissza az egy évvel korábbihoz képest. Épp annyival, mint az autóforgalom a Waze forgalmi adatai alapján, melyekből kiderül, hogy korábban hétköznapokon 20 ezer körül volt az egy időben úton lévők maximuma, a kijárási korlátozások idején ez a szám 6-7 ezer között alakult.

Ennél drasztikusabban csökkent a repülőgéppel utazók száma: a légiforgalom 85 százalékkal esett vissza, míg a Budapest Airport utasforgalma 99,3 százalékkal!

borítókép: Ancsin Gábor / kepszerk.hu

A cikk társadalmi felvilágosítás céljából létrejött tájékoztatás, megrendelője a Philip Morris Magyarország Kft.

Rovatok