Index Vakbarát Hírportál

Akkor most mi a helyzet a Huawei-jel?

2020. november 27., péntek 00:01 | aznap frissítve

2019. május 15-én alapjaiban változott meg az okostelefonok világa, amikor Donald Trump, az Egyesült Államok idén leköszönő elnöke nemzetbiztonsági okokra hivatkozva számos telekommunikációs céget feketelistára lett, köztük a kínai Huawei-t is. Bár a kezdeti időkben igencsak baljósnak tűntek a körülmények, a sencseni tech. óriás köszöni szépen, jól van, saját fejlesztésekkel, minőségi készülékekkel és innovatív megoldásokkal gyűrte le a kihívásokat. A jövő pedig kifejezetten harmonikusnak tűnik.

Tavaly nyáron nem sokan mertek volna túlságosan optimista előrejelzésekbe bocsátkozni a Huawei helyzetével kapcsolatban. Azzal, hogy a Trump-adminisztráció sok más céggel egyetemben a Huawei-t is feketelistára tette, nem pusztán egy kellemetlen PR-helyzettel kellett szembenéznie a kínai cégnek, hanem alapjaiban kellett újragondolnia termékstratégiáját.

A 2019. május 15-én meghozott rendelet értelmében ugyanis az új Huawei-készülékeken már nem használhatták a Google Mobile Services-t, így viszonylag rövid idő alatt kellett kitalálniuk egy olyan megoldást, amellyel továbbra hatékonyan lesznek képesek versenyezni a nyugati piacon.

A Huawei viszont nem illetődött meg, dinamikus sebességgel állt át saját rendszerére, a Huawei Mobile Services-re (röviden HMS-re), készülékek terén pedig csak az utóbbi időkben olyan csúcskategóriás telefonokat dobtak piacra, mint a márciusban megjelent P40-széria vagy a néhány hete kapható zászlóshajó, a Mate 40. Ezek a telefonok már az új körülményekre szabva kerültek fel a boltok polcaira, ezért is érdemes egy kicsit körbejárni, hogy mit is képvisel most a Huawei, hogyan működik az új rendszer, és persze azt is, hogy mit hozhat a jövő a sencseni techcég számára.

A legjobb innovációt mindig a kényszer szüli

 Bár Trump rendeletéhez 2019. május 15-ét kötjük, a konkrét intézkedések több halasztás után végül csak 2020. április 1-jén váltak véglegessé, így a Huawei-nek egy picit kevesebb, mint egy éve volt arra, hogy felkészüljön az új körülményrendszer jelentette kihívásokra, fontos azonban megjegyezni, hogy - leszámítva a Google Mobile Services viszonylagos - hiányát, ezek a körülmények távolról sem bizonyultak olyan drasztikusnak, mint ahogy azt sokan feltételezték.

 A Huawei nem mondott búcsút az Android operációs rendszernek.

Továbbra is a nyílt forráskódú operációs rendszer működteti a telefonokat az EMUI felület képében, ami ismerős környezetet jelent a felhasználók számára, ám a Huawei nem állhatott meg itt, ezért olyan funkciókat, alkalmazásokat és szolgáltatásokat terveztek, amelyek segítségével értékajánlatukban is markáns alternatívát képeznek a jelenlegi okostelefon-piacon. Éppen ez az előbb felvázolt helyzet sajátos ellentmondása, hiszen

a némiképp kikényszerített lépések számos innovatív megoldást szültek, ezeknek jelenleg még csak az első megvalósulásait látjuk.

Központi helyet foglal el a Huawei saját alkalmazás-áruháza, az AppGallery, amely bevezetése óta rendkívül dinamikus mértékben növekszik, a legnépszerűbb 3000 alkalmazás közel 80 százaléka már most elérhető rajta, de az arány szinte napról napra javul. A visszafogott, letisztult küllem egy egyszerűen használható store-ban valósul meg, az alkalmazáskínálat napról napra növekszik és egyre inkább lefedi a felhasználók igényeit. Igaz, a Google applikációi itt nem elérhetőek, ám a Huawei egy másik utat is kitalált, amivel elegánsan hidalta át ezt a problémát.

Lefejlesztettek ugyanis egy teljesen saját keresőmotort, a Petal Search-öt, ami amellett, hogy általános keresőként is szolgál, kifejezetten alkalmas arra is, hogy okostelefonos alkalmazások apk fájljait is megtaláljuk és telepítsük a segítségével. Így a Petal Search-ön keresztül teljesen biztonságos módon beszerezhetők azok az alkalmazások is, amelyek az AppGalleryben egyelőre még nem elérhetők, köztük például a Google termékcsalád darabjai.

Fontos azonban azt is megemlíteni, hogy a Petal Search már a jelenlegi megvalósulásában is sokkal több, mint egy egyszerű applikációkereső: a Huawei P40 Pro készülékkel való kalandozásunk során is említettük, hogy a motort folyamatosan fejlesztik, ez pedig jól bele is illik a Huawei által képviselt innovatív hozzáállásba. Folyamatosan érkeznek az új funkciók és megoldások, a lokalizált hírek mellett már működik rajta a térkép funkció, a hangalapú keresés pedig egyre több nyelven elérhető, amelyek között hamarosan a magyar is ott lesz.

Kisokos a Huawei Mobile Services-hez

EMUI: A Huawei saját, Android 10-en alapú felhasználói felülete, jelenleg a 11. verziónál tart. Az új Huawei-készülékek már ezzel felszerelve érkeznek.

Huawei ID: Magas biztonsági funkciókkal ellátottfelhasználói fiók, amelynek segítségével személyre szabhatjuk a készülékhasználati élményt.

Huawei AppGallery: A Huawei hivatalos applikációs áruháza, ahonnan különböző alkalmazásokat tölthetünk le a készülékünkre. Az áruház lokalizált, kínálata dinamikusan növekszik. A megtalálható és letölthető alkalmazások mellett azokat az alkalmazásokat is bejelölhetjük, amelyek egyelőre még nem elérhetőek, hogy megjelenésük után azonnal értesüljünk a telepítési lehetőségről.

Huawei Böngésző: A Huawei saját, nagysebességű böngészőalkalmazása, kiemelt biztonsági funkciókkal, lokalizációval, integrált hírfolyammal és alkalmazásblokkal.

Petal Search: A Huawei saját, innovatív keresőmotorja, amely a szokásos keresési funkciók mellett az az applikációk keresésében is segíti a felhasználókat. A Huawei AppGalleryben egyelőre nem elérhető alkalmazások apk fájljait is felkutathatjuk, illetve telepíthetjük segítségével.

HarmonyOS: A Huawei saját fejlesztésű, mikrokernel technológián alapuló operációs rendszere, amelynek 2.0-ás verziója 2021-től a Huawei okostelefonokon is elérhető lesz.

A Petal Search rendszere egyébként fejlesztői oldalról is igen kényelmesnek tekinthető, hiszen teljesen nyílt forrású motorról van szó, így nem lennénk meglepődve, ha közeljövőben még több fejlesztést és további masszív funkcióbővüléseket tapasztalnánk ezen a fronton is. Kínában például már most is több funkció elérhető, amelyek megjelenése hamarosan az európai – így a hazai – piacon is várható.

Alkalmazások mindenütt

A Huawei saját applikációs családjának többi elemén is az vehető észre, hogy minden lehetséges követ megmozgattak annak érdekében, hogy a felhasználóknak pozitív élmény legyen a lehetőségekben való elmerülés. Egy hétköznapi felhasználó számára ennek egyik első megnyilvánulása a Phone Clone alkalmazás, amely az új telefonba való költözést csupán néhány perces folyamattá csökkenti, de a teljesen Google-kompatibilis levelező kliens, a Huawei Egészség és a Huawei Böngésző is mind azt az érzetet kelti, hogy nincs elengedve a telefonhasználók keze.

Szórakozási szempontból is igen jól áll a Huawei. Játékok terén elérhető az Epic Games játékslágere, a Fortnite, az autószimulátorok szerelmesei a Huawei AppGalleryből letölthetik Asphalt 9-et, ha a tenyerükben szeretnék vezetni a Porsche, a Ferrari vagy a Lamborghini legmenőbb modelljeit, de akik a páncélos hadviselésért vannak oda, azoknak ott van a World of Tanks, az amatőr focimenedzserek pedig a Top Eleven 2020-ban csekkolhatják, hogy jobb stratégák-e, mint Jürgen Klopp.

A Petal Search segítségével a legnépszerűbb filmes streaming applikációk szintén elérhetők, zenehallgatásban pedig az AppGalleryből letölthető az audiofilek kedvenc applikációja, a Tidal is. A közösségi élmény is a régi az új Huawei-készülékeken, hiszen minden közösségimédia-oldal applikációja könnyedén beszerezhető.

Az AppGalleryben a Microsoft Office programcsalád mobilra optimalizált verziója is elérhető, így a Huawei a munkahelyi rutinok világában is képes hozni a 2020-ban elvárt funkciókat, legalábbis azok számára, akik szeretnek útközben szöszmötölni a dokumentumaikkal.

Eddig tehát úgy tűnik, hogy a Google Mobile Services hiánya egyáltalán nem béklyóként hatott a kínai óriásra, a felhasználói élmény javarészt a régi, kiegészülve néhány innovatív megoldással és funkcióval, a jövő pedig még ennél is izgalmasabbnak tűnik.

Káoszból harmónia

 A technológiai hírekben járatos geekek már 2012 óta pusmogtak arról, hogy a Huawei egy teljesen saját fejlesztésű operációs rendszert heggeszt, ezek a hangok pedig némileg érthető módon felerősödtek a tavaly májusi fejlemények okán. 2019 végén valóban kiderült, hogy a Huawei egy Harmony OS-nek, keleten Hóngméng-nek nevezett rendszeren dolgozik, amelyre úgy is utaltak, mint egyfajta B-tervre, ha esetleg végleg el kellene búcsúzniuk az Android operációs rendszertől.
A helyzet azonban sokkal érdekesebb: A HarmonyOS egy elsődlegesen széles eszközkínálaton alapuló Internet-of-Things funkciókat támogató rendszer, amely kiegészült az okostelefonokkal is.

Olyannyira, hogy a Huawei éppen idén szeptemberben, a Huawei Developer Conference-en jelentette be a HarmonyOS 2.0-t, amely már okostelefonokon is elérhető lesz. A fejlesztők idén decemberben kapják meg a vonatkozó fejlesztői készleteket, jövőre pedig a felhasználókhoz is eljuthat a Huawei saját operációs rendszere. A Huawei által fejlesztett mikrokernel technológián alapuló rendszer nagyon sokat ígér, alappillérei pedig a folyamatosság élménye, a kiegyensúlyozott, sima teljesítmény, a biztonság, illetve a különböző eszközökkel való teljes összekapcsoltság.

Egy olyan korszakba lépünk, amelyben az emberek intelligens és holisztikus élményt várnak eszközeiktől és az őket övező lehetőségektől. Hogy támogassuk ezeket a folyamatokat, úgy éreztük, fontos, hogy legyen egy olyan operációs rendszerünk, amely fejlettebben használja a multiplatform lehetőségeket. Egy olyan operációs rendszerre volt szükségünk, amely minden eshetőséget figyelembe vesz, amely sok különböző eszközön használható és amely a felhasználók igényei szerint alacsony látenciával, mégis biztonságos módon működik

- mondta a Harmony OS-ről Richard Yu, a Huawei Consumer Business Group ügyvezetője.

A Huawei tehát a HarmonyOS segítségével lényegesebb nagyobb kontrollt is élvez a fejlesztések során, ez pedig hosszú távon nagyon izgalmas és innovatív megoldásokkal kecsegtet. Összességében tehát bármilyen sűrű és eseménydús évet is zár idén a Huawei, mégiscsak elmondhatja magáról, hogy ügyesen vette az akadályokat, az Android és az iOS mellett a harmadik erőt képviseli a mobilpiacon.

BRAND & CONTENT Brand & Content

A cikket a Brand & Content készítette a Huawei Magyarország megbízásából, nem az Index szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.

Rovatok