Index Vakbarát Hírportál

Sztárokkal is összefuthatsz

2021. július 8., csütörtök 00:02

Idén ismét sor kerül az egyik legnépszerűbb hazai szabadidősport-eseményre, a Telekom Vivicittá városvédő futásra. 2019 után most megint alkalom nyílik a személyes indulásra, és talán a legutóbbi futónap nevezési rekordja is megdőlhet. A verseny hangulatát idén már nemcsak személyesen tapasztalhatjuk meg, hanem a Telekom Összefutó Show-nak köszönhetően egy különleges online élő közvetítés keretében itt, az Indexen is. Sőt még egy XIAOMI Mi 10T Pro 5G okostelefont is nyerhetnek az érdeklődők!

Nem véletlenül olyan népszerű ez a verseny, mert ahogy azt megszokhattuk már az évek során, több táv közül választhatjuk ki, hogy melyiken induljunk (van például félmaraton, 10 és 7 km, de rövidebb távok is), és akár azt is, hogy egyedül vagy párban, esetleg trióban teljesítjük az adott távot. Ezeken felül is vannak extra kombinációk, komoly „sakkozási” lehetőséget kínálva a nevezni szándékozóknak. Ezek a közös futások sokaknak többet adnak, mint az egyszemélyes harc az idő és a táv ellen. Ez egy valódi közösségi élmény, főleg, ha csapatként teljesítjük a vállalt penzumot. Ilyenkor nemcsak magunkért küzdünk, hanem egymásért is, és ez mindig különleges ízt kölcsönöz az egész napnak.

A 10 kilométeres futóverseny alkalmából igazi premiert is láthatunk

Ha még nem is állunk készen a személyes részvételre, akkor is megtapasztalhatjuk a verseny atmoszféráját, és ebben többek között Puskás Peti, Fördős Zé, Tatár Csilla és Pimasz Úr is a segítségünkre lesz.

A főszponzor Telekom azoknak is lehetővé teszi, hogy élőben követhessék az eseményeket, akiknek különböző okokból kifolyólag sem indulóként, sem helyszíni nézőként, szurkolóként nincs módjuk élvezni a verseny hangulatát.

Egy élő online közvetítés keretében ugyanis akár az otthonunkból is bepillanthatunk az idei Telekom Vivicittába.

Lesz mit nézni, hiszen július 11-én 12 órától 10 híresség váltóban vág neki a 10 km-es távnak, amit egyetlen telefon segítségével, 5G-hálózatot használva vágatlanul közvetítünk majd itt az Indexen, de a Telekom Összefutó Show tagjai számos meglepetéssel is készülnek.

Esetükben a fő cél, hogy ők is ismét átéljék a rég nem tapasztalt, már-már elfeledett mámorító közösségi élményt, hogy újra szabadon összefuthassanak, és az online élő közvetítés során ezt a nézők számára is átadják, átélhetővé tegyék. Igazán színes csapat mutatja majd meg a Telekom 5G-hálózatának segítségével, hogyan is lehet teljesíteni egy futóverseny keretében tízszer egy kilométert. Futásuk közvetítésére pedig nincs szükség másra, csak megfelelő lefedettségre, egy 5G-képes eszközre, valamint a megfelelő szolgáltatás előfizetésére.

Mi történik itt?

A tavalyi évben a személyes részvételű Telekom Vivicittá elmaradt. A futás persze sokak életében szerepet játszott, de a közösségi futás élményét nem tudtuk igazán átélni a pandémia időszakában. Ezért is különleges ez az idei esemény, mert újra együtt futhatunk, átélve ennek minden örömét: nem vagyunk egyedül, mindig van, aki biztat, és nem tudhatjuk előre, hogy kivel futhatunk össze. Ezúttal például akár a Telekom Összefutó Show ismert tagjaival is.

A show résztvevői egymásnak adják majd kézről kézre az 5G-képes okostelefont, ennek segítségével pedig élő online közvetítésben követhetjük majd a versenyt és a kalandjaikat.

Bár a Facebookon történő élő közvetítések már szinte senkinek sem idegenek, sajnos az sem, hogy gyakran azon bosszankodunk, miért akadozik, fagy le a közvetítés, amit nézünk. Pontosabban csak néznénk, ha lenne elég erős kapcsolat és megfelelő eszköz a feltöltő és fogadó oldalán. Épp ezek a negatív élmények küszöbölhetőek ki az 5G segítségével, és hogy a közvetítés még szórakoztatóbb legyen, arról a Telekom Vivicittá kapcsán 10 hazai híresség gondoskodik.

Nem lőjük le az összes poént, de vállalta az indulást Puskás Peti, Papp Gergő, alias Pimasz úr, Tatár Csilla és Fördős Zé is. Ráadásul nemcsak azt nézhetjük meg, hogy melyikük hogyan teljesíti a rá eső távot, hanem valamennyien készülnek meglepetéssel is.

Érdekes lesz megnézni, hogyan oldják meg a feladatot futás közben, mert bár sokan közülük rendszeresen sportolnak, de jellemzően nem adnak elő közben semmilyen performanszt. Na jó, Puskás Peti talán igen. Ezúttal például kezdőemberként ő vág neki a margitszigeti víztorony mellől a távnak, és mutatja majd be a résztvevőket.

Menet közben csatlakozik hozzá egy gitáros is, akivel közös slammeléssel lepik meg Kovács Patríciát. Mindeközben Petinek majd arra is érdemes figyelnie, nehogy az Árpád híd meredek feljárója megtréfálja őt, ugyanis azon a rövid, de annál izmosabb kaptatón verselés nélkül is el tud fogyni a futó levegője. Meglátjuk, hogyan oldja meg a feladatot.

A váltótag, Kovács Patrícia jó ügyért futja élete első 10 kilométerét, hiszen a Suhanj! alapítvány nagyköveteként a mozgáskorlátozottak sportolásának könnyítéséért teljesíti a maga penzumát, miközben arról hallhatunk tőle, mit tanult a Suhanj! sportolóktól. A tervek szerint csatlakozik hozzá egy rövid időre Fenyvesi Zoli, aki kerekesszékes futóként vesz részt a Telekom Vivicittán. Pati az Árpád hídról a pesti oldalon legördülve remélhetőleg tudja tartani a lépést Zolival!

Dél felé haladva megéhezhet az ember, ilyenkor kapóra jön a csapat másik futója, Fördős Zé. A sztárséftől a szénhidrátfeltöltés rejtelmeiről hallhatunk tippeket, és a körülötte futók meglepetésfinomságokra is számíthatnak tőle.

Tatár Csilla az anyaság és a sportolás előnyeit, valamint nehézségeit boncolgatja egy babakocsit tolva, Fancsikai Eszter pedig őszintén beszél arról, mennyire macerás egy néhány hónapos csecsemő mellett sportolni anyukaként, a gyerek negyvenperces alvásidejében, amely rendszerint fél óra után egy közös bömbölésben végződik. Vigyázat! Őszinte, felkavaró, vágatlan poénok várhatók tőle, ráadásul Eszter dolgát a Margit hídra való felfutás sem teszi majd egyszerűbbé.

Megéri nézőként szemfülesnek lenni a Telekom 5G Összefutó Show alatt

A műsor egy adott pillanatában ugyanis egy Magenta Futó jelenik meg, akit érdemes gyorsan észrevenni és a +36/30-930-6030 számra egy alapdíjas SMS-ben az 5G szót elküldeni, hiszen a 10 leggyorsabban reagáló néző között egy XIAOMI Mi 10T Pro 5G mobilt sorsol ki a Telekom.
(A játékszabályzat itt érhető el.)

Jövőre neveznék

Ugyan van mód rövidebb távok teljesítésére is, a Telekom Vivicittá még akkor sem számít éppen sétagaloppnak. Nagy hőségben a rakpart könnyen válik forró katlanná a Duna közelségének ellenére is, ez pedig próbára teszi az edzettebbek állóképességét is, nem szerencsés felkészülés nélkül belevágni.

A nevezés már lezárult, így aki nem tervezte az indulást, már csak a jövő évi versenyre készülhet. A következőkben elmondunk néhány jó tanácsot a kevésbé tapasztaltabbaknak.

10 kilométer lefutása egy rendszeres futónak rutinfeladat. Csakhogy soha nem a táv öli meg a „versenylovat”, hanem a rosszul megválasztott iram. A helyes tempó megtalálásához nem árt tisztában lenni a saját képességeinkkel. Ebben óriási segítséget nyújtanak a legkülönfélébb okoseszközök, applikációk. Ilyen távot már nem lehet „izomból” végignyomni. Hasznos, ha képben vagyunk a minimális, valamint maximális pulzusunkkal. Emellett a tejsavküszöbértékünk is rendkívül fontos és hasznos információ. Ha nem rendelkezünk laktátméréses terheléses teszttel, a 220 mínusz életkor formulából is kiindulhatunk. A Shrekből ismert klasszikus mondást, mely szerint „sárkány van nálam, és nem félek használni!”, nyugodtan fordítsuk le futónyelvre. Ha kéznél, pontosabban kézen van egy okoseszköz, nem árt a zenehallgatáson túl a futást segítő funkcióit – pulzus, illetve tempó – is használni!

A lényeg, hogy ne kezdjük el a versenyt „csőgázon”, mert abból jó esetben csak komoly lassulás, rosszabb esetben sérülés vagy rosszullét is lehet. Az óvatosabb kezdés szinte minden esetben kifizetődő. Sokkal jobb a végén elhagyni a már fáradó vetélytársakat, semmint a „saját kezünkön gyalogolva” bekúszni a célba.

Jó eséllyel senki nem fázik majd a versenyen, de nagyon fontos a megfelelő hidratálás, vegyük ezt komolyan! A verseny előtt három órával már nem célszerű enni, akkor is könnyen felszívódó szénhidrátok jelentik az ideális alapot a versenyhez. Onnan apró kortyokban már csak tiszta vizet igyunk. A várhatóan 30 fokos vagy még nagyobb hőségben alapvető a frissítés, valamint a nyomelemek pótlása. Sótabletta legyen kéznél, a frissítőasztaloknál pedig semmiképp se kövessük el azt a hibát, hogy a bőséges kínálat csábításának engedünk. Legalábbis ha nem szeretnénk rövid úton viszontlátni a saját frissítésünket és az orvosi sátorban kikötni! Különösen az ilyen várható hőségben megtartott versenyeknél ökölszabály, hogy a gyomor csak a 4-5 százalékos töménységű frissítést képes magas terhelés mellett bevenni.

A legklasszikusabb elrontott, túlzásba vitt frissítés úgy néz ki, hogy az egyszeri versenyzőnk a frissítőasztalnál elmajszol egy energiaszeletet, arra rátölt egy pohár izotóniás italt, és végül leöblíti egy zselével, víz nélkül. Ne próbáljuk ki, nem érdemes!

Tarkót eltakaró sapka, kendő célszerű, mint ahogy a vékony karmelegítő is kiválóan tud hűteni, ha a frissítőállomásokon a rendelkezésre álló vízzel locsoljuk magunkat. A rendező BSI mindig nagy figyelmet fordít arra, hogy legyen elég hűtővíz, többek között frissítő párakapuk formájában.

Ahogy írtuk, az iram megválasztása döntő, de a Margitszigetről induló és oda visszatérő útvonalon akadnak emelkedők és lejtők bőven. Ha van pulzusmérő óránk, igyekezzünk úgy megmászni az Árpád és a Margit hidat vagy a rakparti emelkedőket menet közben, hogy a pulzusunk ne szálljon el. Ugyanis, ha egyszer „beöntik az ólmot” a lábainkba, az érzés végigkísér a táv hátralévő részén!

Ha mindezekre odafigyelünk, akkor nem marad más hátra, mint élvezni az annyira áhított és az elmúlt hónapokban nélkülözött közösségi futóélményt. És abban az esetben, ha nem sietünk olyan nagyon, akkor rápillanthatunk akár a telefonunkra is.

Jó futást és szurkolást mindenkinek! Találkozzunk 2021. július 10–11-én a Margitszigeten a Telekom Vivicittán vagy 11-én délben itt, az Indexen!

(Borítókép: A 10 km-es táv befutója a Vivicittán 2016-ban. Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index)

BRAND & CONTENT Brand & Content

A cikket a Brand & Content készítette a Telekom megbízásából, nem az Index szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.

Rovatok