Index Vakbarát Hírportál

Izgalmas rendezvény rázta fel novemberben a hazai bankszektort

2021. november 28., vasárnap 00:04

November 16-án és 17-én harmadszorra tartották meg Budapesten a Design Summit-et, az MKB Fintechlab által szervezett nemzetközi pénzügyi konferenciát. Don Norman szerint – aki maga is előadott a konferencián – a bankszektorban forradalom zajlik, így a rendezvény központi témái a pénzügyi és banki szektor jövője, kihívásai, valamint az aktuális és a várható trendek voltak.

Az MKB Fintechlab egy olyan innovációs és designközpont, amely a digitális transzformációban segíti az MKB Bankot, illetve emellett régiós startup ökosziszémát építő, design kompetenciaközpont. Első Design Summit konferenciát 2019-ben rendezték meg, akkor még csak egyetemisták számára, tavaly már a designereket és technológiai szakembereketis bevonták, idén pedig kiterjesztették a résztvevők körét a pénzügyi és a digitális szektor szakembereire is.

MKB Fintechlab | Design Summit

Boros Lilla, az esemény főszervezője és az MKB Fintechlab projektvezetője elmondta, hogy ebben az évben a konferencia eseményeit több mint 500-an követték online. A rendezvény célja a szakemberek inspirációja és az olyan előremutató beszélgetések elindítása, amelyek révén a designvezérelt és az ügyfelek visszajelzésein alapuló fejlesztések indíthatóak el az ágazatban.

Ács Zoltán, az MKB Fintechlab innovációs vezetője szerint azért fontos ez a rendezvény, mert inspirálni tudják a bankszektort. A szervezők a következő generációra is gondoltak, az egyetemisták számára idén is biztosítottak ingyenes részvételi lehetőséget, amivel sokan éltek is. A fiatalok részvétele azért is fontos számukra, hiszen egyúttal a jövő tehetségeit is keresik.

Az eseményen 46 külföldi és magyar előadó vett részt, köztük a pénzvilág legismertebb alakjai: többek közt Don Norman, akit a felhasználói élmény koncepció atyjának tartanak, valamint Jason Bates, aki két neobank, a Monzo és a Starling társalapítója. Az online előadások mellett az érdeklődők workshopokon is részt vehettek, illetőleg idén egy különleges programmal is bővült a kínálat: lehetőség volt személyesen találkozni banki szakemberekkel a Talent Speed Dating esemény keretében. Erre maga a konferencia teremtette meg az igényt, ugyanis az elmúlt két év rendezvényeit követően sokan jelezték az MKB Fintechlab számára, hogy izgalmasnak találják az ott zajló munkát és szeretnének csatlakozni a csapathoz.

Don Norman szerint az egész bankszektorban forradalom zajlik, mivel a bankok eddigi működése ma már nem fenntartható. Szerinte a változásban a designközpontú megközelítésnek rendkívül fontos szerepe van, az emberek nyelvén kell beszélni és elmagyarázni nekik, hogy mi miért történik.

Fontos megjegyezni, hogy itt nem pusztán a megjelenésbeli dolgokat kell érteni a designközpontú megközelítés esetében.

Sokkal inkább az egyre népszerűbb, úgynevezett „service design” módszertant, melynek végső célja a szolgáltatás minőségének javítása a szolgáltató és a felhasználók közötti jobb és hatékonyabb kapcsolat érdekében.

Az előadók azt a tévhitet is eloszlatták, hogy a jövő bankjai kizárólag digitális formában működnek majd. Ginzer Ildikó, az Magyar Bankholding standard kiszolgálásért felelős vezérigazgató-helyettese kifejtette, hogy az ügyfélkörük jelentős része a hagyományos bankolás híve, ezért fontos megteremteni az egyensúlyt az innováció és a tradíció között. Ezt erősíti meg Stampf Attila ügyfélélmény szakértő is, aki elmondta, hogy

a közvéleménykutatások szerint az embereknek – köztük a fiatalabb generációnak is –igényük van arra, hogy bemehessenek a bankfiókba, ezért nagyon is fontos a fiókok jövője, maximum a szerepük változik majd meg.

Erre jó példa maga a 2021-es Design Summit is, amelyet idén hibrid formában szerveztek meg: az előadásokat online lehetett követni, míg a workshopok és a talent speed dating program lehetővé tette a személyes találkozást.

(Borítókép: Sebestyén László, MKB Fintechlab)

BRAND & CONTENT Brand & Content

A cikket a Brand & Content készítette a MKB Fintechlab megbízásából, nem az Index szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.

Rovatok