Index Vakbarát Hírportál

Munkahelyi jó hangulat két cukorral

2022. április 1., péntek 00:11

Elsőre talán hevesen rázzuk a fejünket, ha egy HR szakértő szájából elhangzik a kijelentés, miszerint nem csak a fizetés játszik szerepet a munkaerő megtartásában. Pedig a kávé, a kávézás mint munkahelyi szertartás igenis fontos tényező, és ezt nemcsak kutatások, hanem személyes történetek is alátámasztják.

Lassan-lassan húsz éve vagyok munkavállaló. Dolgoztam alkalmazottként és dolgoztam saját vállalkozásban. Volt, hogy részmunkaidős voltam, de olyan is történt, hogy gyakorlatilag semmi szabadidőm nem volt a munka mellett, időnként kötött munkaidőm volt nyolctól négyig, de hétvégi munkára vagy éjjeli ügyeletre is volt példa. Folyamatos pályaelhagyóként és pályakezdőként dolgoztam a versenyszférában és a szociális szektorban, egy időben pedig a művészvilágban forgolódtam munkám során. A sok munkahelyemen egyetlen közös pont volt: mindenhol kávéztam. Egyetemi évek alatt váltam rendszeres kávéfogyasztóvá, nagyon megszerettem az izét, de idővel rá kellett jönnöm, hogy nem csak az aromáért iszom. Bárhol dolgoztam, a munka során egyfajta szertartásnak, relaxációs gyakorlatnak érzetem, amikor leülhetek, megpihenhetek és a kávé illatát beszívva lazíthatok.

Aztán egy netes böngészés során egész véletlenül szembejött egy, az Egyesült Államokban készült kutatás, ami a munkahelyi kávézásról szólt.

Röviden összefoglalva azt taglalta, hogy a munkavállalók munkahelyi komfort- és megbecsültségérzetét, munkahelyi elköteleződését, milyen nagy mértékben növeli az, ha a munkáltató biztosítja számukra a jó minőségű kávét és egy kellemes helyet, ahol lehetőség adódik nyugalomban elfogyasztani az italt. A számok magukért beszéltek. A tenspot.com-on megjelent írás szerint a dolgozók 67 százaléka kávézik munka közben, és 40 százalékuk kifejezetten pihenésnek, munkahelyi kikapcsolódásnak fogja ezt fel. Viszont, ha a munkahelyi elégedettséggel kapcsolatos számokat néztem, akkor még szembetűnőbb a kávézás előnyös hatása.

A kutatásban részt vevő munkavállalók 71 százaléka állította, hogy megbecsülve érzi magát, ha a munkáltató biztosítja a minőségi kávét, 63 százalék egyetértett azzal, hogy ez javítja a munkavégzést.

A munkavállalók 89 százaléka viszont azt állította, hogy ez a fajta „béren kívüli jutatatás” motiválja arra, hogy a legjobbat nyújtsa a munkában. Szociológus végzettséggel sejtem, hogy ha Magyarországon történne hasonló vizsgálat, feltételezhetően hasonló számok jönnének ki, hiszen a munkavállalói elégedettségi vizsgálatokban nagyon sok a párhuzam, ráadásul a kávézás hazánkban is nagy múltra tekint vissza.

A száraz, de beszédes adatokból úgy tűnt, nem egyedül vagyok a világon, aki számára kiemelt szerepe van a munkahelyi kávézásnak. Elkezdett érdekelni a dolog, kíváncsi voltam, hogy a környezetemben élő embereknek milyen tapasztalati, meglátásai vannak a témával kapcsolatban. Ezek a beszélgetések nem csak megerősítették a kutatás adatait, hanem túl is mentek rajta. Egyöntetűen állították, hogy a munkahelyi kávézás szoros összefüggésben áll a kollégák közötti jó viszonnyal is.

Csapatépítésnek is kiváló

Anna az egyik legközelebbi barátnőm, account menedzserként dolgozik – meglehetősen sokat. Tudtam, hogy rendszeres fogyasztó, azt hittem, alapvetően az energiaszint fenntartása miatt kávézik, de elmondásából kiderült, a feltételezésem nem helyes. Anna sokáig nem kávézott, aztán bekerült a munka világába, és a napi rutin részévé vált a kollégákkal való kávészünet. Ő ott jött rá, hogy mekkora feltöltődéssel jár az, amikor így, együtt megszakítják a munkát. Végső soron az egész teljesítményre pozitív kihatással voltak ezen alkalmak.

 „Az előző munkahelyemen csak dolgoztam, mint egy gép, nap végére pedig hullafáradt voltam. Itt jöttem rá, hogy az időnként beiktatott szünetek, a kávé melletti már-már baráti beszélgetések a munkatársakkal, mennyire jó hatással vannak rám. Nem pusztán azért, mert jól érzem magamat közben, hanem utána sokkal hatékonyabb vagyok a munkában, jobban tudok koncentrálni.”

Attila, Anna párja szintén elfoglalt ember, építészmérnökként dolgozik egy tervezőirodánál, de a kávé az ő esetében is jóval többet jelent, mint hatásos, energiát biztosító ital. Ő már jóval elmúlt harmincéves, amikor rendszeres kávéfogyasztóvá vált. Nem is igazán maga az ital volt „csábító” számára, hanem minden, ami vele járt: a jó hangulatú beszélgetések, azok a munkahelyi élmények, amelyek túlmutatnak a szigorú értelemben vett munkán.

„Az akkori munkahelyemen mindenki kávézott, én meg egész egyszerűen nem akartam kimaradni ezekből a pillanatokból, társasági ember vagyok, ezért csatlakoztam mindig a többiekhez. A közös kávézások során óhatatlanul jobban megismertük egymást, néha úgy éreztem, ezek egyfajta mini csapatépítő tréningek is egyben. Közben pedig szép lassan, szinte láthatatlanul kávéfanatikussá váltam.”

Közelebb kerülni egymáshoz

A mondás szerint az emberek egy pohár jó bor mellett biztosan megértik egymást. A kijelentés igazságtartalmáért nem kezeskedek, az viszont már biztos számomra, hogy egy csésze illatos kávé segíthet elsimítani a súrlódásokat. János, a testvérem a sales csapatot irányítja egy vállalatnál. Rendkívüli érzéke van ahhoz, hogy elsimítsa a konfliktusokat, ezen felül nagy rajongója a kávénak. Kérdésemre ő mesélte el, hogy egy meglehetősen mélyről indult munkahelyi kapcsolatát rendezte el a kávéautomata közvetlen közelében. „Volt egy munkatársnőm, akivel jó ideig nem találkoztam személyesen, néhány közös projekt miatt viszont gyakorta leveleztünk, ám érezhetően nem találtuk a közös hangot, amely miatt a kettőnk közötti kommunikáció finoman szólva is feszültnek hatott. Egyszer, amikor épp a konyhába indultam kávézni, megláttam, hogy ő is ott van, ezért nagyon feszélyezve éreztem magamat. Hirtelen ötlettől vezérelve megkérdeztem, hogy ha már így összefutottunk, nem iszunk-e meg egy kávét. Csodálkozva igent mondott, így pedig alkalmunk nyílt egy kicsit beszélgetni. Azóta kizárólag jó hangulatú levelezéseink voltak, amin az sem változtatott, hogy továbbra is vannak véleménykülönbségeink.”

A reggeli kávés rutin néha igazi csapattá formálhatja a kollégákat, akár barátságok is születhetnek. Zita, a férjem húga igazi társasági ember, bármelyik munkahelyi csapatban feltalálja magát. Közgazdász diplomájával logisztikai területen helyezkedett el, bő tíz éve van ugyanazon a munkahelyen. Úgy érzi, hogy a cég kifejezetten családias hangulatához a reggeli kávézás szertartása is sokat hozzáadott, szinte katalizálta azt.

 „Én már akkor rendszeres kávéfogyasztó voltam, amikor elkezdtem dolgozni, így természetes volt, hogy minden reggel csatlakozom az egyik kávézó kollégához. A kezdeti „small talkok” aztán egyre elmélyedtek, nagyon jó hangulatban kezdődtek ezek a reggelek, és mi ketten a már a munkahelyen kívül is szervezünk közös programokat.”

Az élmény online is „hat”

A pandémia alatt, a home office gyors terjedésével sokak rutinjából kiestek a munkahelyi kávézgatások. Voltak, akiknek ez annyira hiányzott, hogy megszervezték online formában. Anyósomnak, a tanítónő Andreának ehhez a jelenséghez fűződik a legemlékezetesebb kávés élménye. „Otthon ültem a monitor előtt egész nap, így próbáltunk valami tudást átadni a gyerekeknek. Rendkívül frusztráló volt az élmény, ráadásul a kollégákkal való közös kávézás, beszélgetés is hiányzott. De legalább erre az utóbbira született valami megoldás. Hamar kiderült, hogy a többiek is küszködnek ezzel, akkor jött a zseniális ötlet, hogy rendezzünk online kávézást! Létrehoztuk az eseményt, mindenki leült egy csésze kávéval a monitor elé és beszélgettünk. Nagyon jó volt, hogy így egy kicsit visszatérhetett a közös munkahelyi kávézások hangulata, újra a tanári szobában érezhettük magunkat.”

A személyes történeteken és a saját tapasztalatokon túl is rengeteg tényező egyértelműsíti, hogy a kávé sarokpont a munkahelyen. Amikor az ember tárgyalásra megy vagy ügyfelet fogad, akkor mindjárt a legelején megkérdezik, hogy kér-e kávét. Könnyű megérteni, miért. A kellemes illatú ital jó hangulatot teremt, a kávéval megkínált fél úgy érzi, szívesen fogadták, és így mindjárt barátságos hangulatban indul az amúgy üzleti célú megbeszélés. A szokásnak nagyon régi az eredete, már a középkorban lakomával várták az előkelő követeket. Az álláshirdetéseket böngészve az utóbbi években egyre többször jön szembe olyan hirdetés, amelyben a munkaerőt kereső cég a kávét is megemlíti, mint a juttatási csomag részét, ezzel próbálja magát vonzóvá tenni a munkavállalók előtt. Mert mit üzen azzal a cég, amikor azt mondja: nálunk magas minőségű kávét fogyaszthatsz? Biztosak lehetünk benne, hogy nem csupán annyit, hogy nálunk elérhető egy koffeintartalmú ital, hiszen a kávézás ennél jóval több. Relaxáció, csapatépítés, jó hangulat, ha a munkahely kávét biztosít, azzal ezeket is nyújtja.

 

A Dallmayr elkötelezetten támogatja a családias, barátságos munkahelyi légkör lehetőségének megteremtését. Akár nagyvállalatok, akár kisebb cégek esetében szakértő csapatunk készen áll, hogy az egyedi igények felmérése után személyre szabott szolgáltatásokat nyújtson annak érdekében, hogy a mindennapi kávézás valóban egy olyan élménnyé váljon, amely képes feltöltődést jelenteni a mindennapi munka során.

BRAND & CONTENT Brand & Content

A cikket a Brand & Content készítette az Dallmayr megbízásából, nem az Index szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.

KERET ZÁR

Rovatok