A szeptemberről legtöbbünknek az iskolakezdés vagy a szüret jut eszébe. A civil szervezetek számára viszont az ősz első hónapja többek között arról is szól, hogy végre hozzájuthatnak a számukra felajánlott SZJA egy százalékok összegéhez. Ezek nagysága nyilvános, amiből kiderül, hogy jellemzően az országos lefedettséggel bíró, beteg gyerekeket támogató szervezeteknek juttatjuk az adóforintjainkat. Ezek az egyesületek rendkívül fontos munkát végeznek, és minden pénz a legjobb helyre kerül általuk, viszont az adatokból az is egyértelmű, hogy a kisebb, lokális problémákra és igényekre reagáló szervezeteknek nemigen jut jelentősebb összeg ebből a fontos forrásból. Pedig ők is küzdenek a megnövekedett rezsi- és fenntartási költségekkel, ráadásul az adakozási kedv az infláció emelkedésével az utóbbi időszakban jelentősen csökkent.

A vásárló választ, a Tesco segít

„A KSH legutóbbi adatai alapján Magyarországon több mint 50 ezer civil szervezet működik, amelyek közül 2021-ben több mint 1800 pénz nélkül, míg több mint 2200 tartalékokból tartotta fenn működését, a bevételekkel rendelkezőkre pedig szervezetenként mintegy 18-23 ezer forint jutott” – mutatott rá Hevesi Nóra, a Tesco Magyarország kommunikációs vezetője. Az áruházlánc már 2016-ban felismerte, hogy a lokális szervezeteknek támogatásra van szükségük, így elindították az azóta folyamatosan működő „Ön választ, mi segítünk” programot. A Tesco pályázatára olyan helyi szervezetek, baráti közösségek, alapítvánnyal nem rendelkező bölcsődék, óvodák és iskolák, továbbá nonprofit kis- és középvállalkozások, akár társasházak és lakásszövetkezetek jelentkezhetnek, akik kezdeményezésükkel a helyi közösség életének fejlődéséhez szeretnének hozzájárulni. A beérkező pályázatokat minden fordulóban független szakértők bírálják el, és ők választják ki körzetenként azt a maximum három pályázatot, amelyek továbbjutnak az áruházi szavazási szakaszba. A szavazás során minden fordulóban a Tesco vásárlói döntenek arról, hogy az egyes körzetekben melyik továbbjutó pályázót szeretnék támogatni, melyik közösségépítő program megvalósítását látnák szívesen.

Legutóbb a nyár folyamán a Tesco áruházak vevői egy-egy zsetont kaptak a vásárlás alkalmával, amit az egyik nyertes pályázatot benyújtó szervezet gyűjtőládájába dobhattak be a pénztártól való távozáskor. A Vásárosnaménytól Kőszegig megtalálható Tesco áruházak mindegyikében helyben működő, helyi problémákat felkaroló szervezetekre lehetett szavazni. Körzetenként aztán a legtöbb szavazattal rendelkező szervezet 400 000, a második 200 000, míg a harmadik 100 000 forint támogatásban részesült. Az áruházlánc ezen felül egyenként 400 000 forintos különdíjjal jutalmazott öt továbbjutó szervezetet kreatív, illetve innovatív pályázatuk elismeréseként. Az „Ön választ, mi segítünk” program legelső meghirdetése óta megszervezett 13 fordulóban a Tesco eddig összesen közel 490 millió forinttal járult hozzá több mint 1900 kis helyi projekt megvalósításához. Ezalatt a Tesco vásárlói több mint 29,6 millió zsetonnal szavaztak a lakóhelyük közelében élő közösségek támogatásáról.

A programban számos visszatérő pályázó vesz részt, ezek egyike a Csepel-Szigeti Fogyatékosok Sportegyesülete, akik eddig szinte valamennyi fordulóban indultak és nyertek. A szervezet elnökével, Medvegy Judittal beszélgettünk az egyesület munkájáról, küldetéséről, illetve arról, hogy mire fordították a Tesco programjában elnyert összegeket.

„Először csodálkoztak, aztán megtapsolták a Down-szindrómás sportolót, aki sorra dobta a kosarakat”

A két évtizedes múlttal rendelkező szervezet azt tűzte ki céljául, hogy a Ráckevei és a Szigetszentmiklósi járásokban a fogyatékossággal élő embereknek és családjaiknak sport- és szabadidős tevékenységeket szervezzen. De ezen túl a CSEFOSZ SE érzékenyítő programokat tart a környékbeli iskolákban, és azon dolgozik, hogy a sérült és nem sérült emberek között hidakat építsen azáltal, hogy lehetőséget teremt a társadalom ép tagjainak a sérült emberekkel való találkozásra és közös élményszerzésre.

Az érzékenyítésre pedig nagy szükség van. Medvegy Judit úgy tapasztalja, hogy a társadalom sokszor nem tud mit kezdeni a sérült emberekkel, sokan bizonytalanok abban, hogy miképp kell velük viselkedni. Sajnos olyan esettel is találkoztak munkájuk során, amikor egy-egy diák attól tartott, hogy a fogyatékosság fertőzéssel terjed.

„Az elmúlt húsz évben sok előrelépés történt. Korábban, ha megkerestünk cégeket támogatásért, akkor elutasítottak, arra céloztak, hogy ennek nincs jó hírértéke. Mára ez már változóban van. Idén a Berlinben megrendezett, XVI. Speciális Olimpiai Játékokat már egyenesben közvetítette az egyik legnézettebb amerikai tévécsatorna, sőt már itthon is beszámoltak róla – bár még nem egyenes adásban. De még mindig nagyon sok közös program kellene ahhoz, hogy a társadalom tényleg nyílt legyen.”

Az egyesület iskoláknak tartott programjai a közös sporttevékenységre épülnek, az ép fiatalok itt tapasztalják meg többek között azt, hogy miképp kommunikáljanak sérült emberekkel. Ennek az egyik kulcsszava az őszinteség. „Nem kell kerülni a szemkontaktust, vagy a beszélgetést a sérültekkel, lehet nyíltan szót váltani velük” – mesél Judit a tapasztalataikról. „Amikor egy kerekesszékes fiatallal áll szemben egy ép, nem biztos, hogy van bátorsága megkérdezni, hogy miért nem tud járni. Ezeket a helyzeteket nem kell elkerülni körmönfont mellébeszéléssel, lehet róluk leplezetlenül beszélni. Legyen természetes a közeg, erre kérjük az ép fiatalokat is.” A közös célt adó közös tevékenység, a sport könnyen ledöntheti a falakat.

„Az egyik budai középiskolában történt, hogy egy Down-szindrómás sportolónk sorozatban dobta a kosarakat. A diákok látszólag csodálkozva nézték, de egy idő után megtapsolták. Akkor jöttek rá, hogy ő azért van itt, hogy sportoljon velük, az mellékes, hogy Down-szindrómás.”

Egy másik emlékezetes eset az egyik hatodikos osztályban történt. Az elején az ép gyerekek némi távolságtartással figyelték a sérült társaikat, de a közös sportjátékok során az ellenérzések, a bizonytalanság feloldódott. „A végén az egyik ép kislány kézen fogta az egyik sérült játékost, és azt mondta, hogy: Bemutatom az új barátomat!” – meséli Judit. „A gyakorlatban kell megtapasztalni, hogy ha én, az ép ember segítem a sérültet, akkor ő is értékes tagja tud lenni a csapatnak.”

Tíz szakosztállyal vesznek részt a versenyeken

Az egyesület 2005 óta a Magyar Speciális Olimpia Szövetség tagja, tíz szakosztállyal indul hazai és nemzetközi versenyeken, a sportolók felkészítése pedig az egyesület tevékenységének része. Azért nehézségek itt is akadtak az elején, Judit ezeket is megosztja velünk. „Az úszásoktatás a mozgáskultúra fejlesztése miatt nagyon fontos, de a sérültek feszes izomzata miatt a 23-24 fokos víz számukra túl hideg. Csak egyetlen fővárosi fürdőben volt megfelelő hőmérsékletű a medence, ide kellett bejárnunk busszal. Viszont csak zárás után engedtek be, a nagyközönséggel egy időben nem mehettünk.” Az eltelt idő alatt ezen a téren is jelentős változás tapasztalható.

A rendszeres edzések azonban már több versenyzőnek meghozták a sikert. A tavalyi, Máltán rendezett meghívásos Speciális Európa Játékokon a pingpongozó Kiss Tamás aranyérmet szerzett a legerősebb divízióban, az atléta Plavdik Zsófia pedig egy ezüst- és egy bronzéremmel tért haza. Ezenfelül az idei Speciális Világjátékokon öt sportolónk egyéni aranyérme és csapatban két ezüstérem az eddigi legnagyobb sikerünk az eltelt 20 év alatt. Többek között női labdarúgásban is érünk el sikereket, ahol a taksonyi általános iskola ép tanulói partnerjátékosként segítik a sérülteket. „Ezeken a versenyeken a képességek szerint több divízió van” – avat be minket Judit.

„Így a gyengébbeknek is van lehetőségük érmet szerezni. Még vége sincs az eseménynek, amikor már kérdezik, hogy mikor jön a következő.”

Judit több világjátékra is kilátogatott saját költségen, így a 2015-ös Los Angeles-i Speciális Olimpián önkéntesként dolgozott és ott ült a stadionban is. „Csodálatos volt magamba szívni az élményt, hogy miről is szólnak ezek az események. Látom az olyan mozzanatokat, mint amikor a hallássérült fiatal kilép a pályára, és bemondják, hogy a versenyzőt zavarják a zajok, mindenkit kérnek, hogy legyen csendben, erre pedig egy stadionnyi ember elhallgat.”

Strandolás, sárkányhajó, lovasterápia

A Csepel-szigeti egyesület a kezdetektől részt vett a Tesco „Ön választ, mi segítünk” közösségi programjában, az elmúlt tizenhárom alkalommal csupán egyszer nem sikerült nyerniük. Judit úgy látja, hogy a zsetongyűjtő szakasz egyfajta reklám, megjelenési forma, hiszen ebben az időszakban a tököli, a ráckevei és a dunaharaszti Tescóban azok is értesülnek az egyesület tevékenységéről, akik addig nem ismerték őket. Ráadásul beindul egyfajta kampányolás, a tagok személyesen és az online felületeken buzdítják ismerőseiket, hogy szavazzanak.

„Óriási dolog egy ilyen megmozdulásba bevonni az adott térség lakóit, ez valódi közösségépítés”– mondja Judit.

„Mivel már az első alkalommal sikerrel jártunk, utána már figyeltük, vártuk a következő fordulót” – meséli tovább.

„A támogatásból lehetőséget kaptunk, hogy a rendes működésünkön felüli eseményeket tudjunk szervezni.”

Az áruházláncnak köszönhetően valósult meg egy kirándulás Velencére, arra a legközelebbi fürdőhelyre, ahol volt lehetőség kerekesszékes embernek strandolni. Következő évben a sárkányhajózást próbálhatták ki a mezőberényi nyári integrált tábor alkalmával, ahol a hallássérült résztvevők miatt a kormányos mellett ülő jelnyelvi tolmács segítette az irányítást. A Csepel-sziget térségben jelen lévő iskolák egy részében speciális nevelési igényű gyerekeket is oktatnak, a pályázat és a CSEFOSZ SE segítségével ők terápiás ügyességi verseny keretében ismerkedhettek meg a lovaglás élményével. (A lovak harmonikus mozgása miatt ez a sport nagyon ajánlott mozgássérült embereknek.) Az idei tescós nyereményt az októberi sportnap megrendezésére fordítják, az eseményre a határon túlról, Szabadkáról és Felvidékről is érkeznek résztvevők, sok középiskolás pedig itt fogja teljesíteni az iskolai önkéntes órákat.

„21 éve szervezzük a CSEFOSZ Sport Fesztivált”

– meséli Judit.

„Nem vagyok érzékeny típus, de a megnyitón az első mondatnál elcsuklik a hangom. Ott van kétszáz-kétszázötven kerekesszékes vagy más fogyatékossággal élő, egyéb módon sérült ember, aki mosolyog és visszasugározza a pozitív érzéseket. Ilyenkor azt érzem, hogy ebből nem lehet kiszállni, ezt csinálni kell, mert különben ezeket az élményeket ők máshogy nem kapnák meg.”

BRAND & CONTENT