A Marsra magyar! 12. epizódja egy szörnyű hírrel indít, amelynek eredményeképp válságba kerül a teljes cég jövője. Ám ahogy a való életben, úgy a Hajnal-Vasad Kft. vasipari termékeket előállító cég különleges univerzumában is megtörténhet, hogy a rossz hírekből termékeny alkotói folyamat fakad. Az érdemi munka helyett végzett takarítás közben Mari észreveszi, hogy egy kis szobor állt össze a szemétből, amit összesöpörtek. Ezt az arra járó Nagybani Laci is észreveszi, aki az alkotásban is pénzkereseti lehetőséget lát, ezért művészi alkotásra ösztönzi a csapatot.
A cég minden tagja másképp közelíti meg a kérdést. Vannak, akik a Chat GTP segítségével egy verses performanszot terveznek, van, aki vudu babákat készít és extrém festőtechnika is előkerül. A próbálkozások közül Marié bizonyul a leginnovatívabbnak: össze-vissza dobál egymáshoz fémeket és abból alkot installációkat, bár szobraival a történet szerint végül mégsem lesz világhíres, mert abban az univerzumban az acél és a vasalapú művészet nem trendi többé.
Ami a modern művészeteket illeti, a trendek viharsebesen változnak, miközben a hétköznapi befogadók számára Michelangelo, Da Vinci vagy Rubens műveinek esztétikája időtálló. Ki ne hallotta volna azt az elgondolást, hogy a modern művészetet értéktelen, mert „csúnya”? Az állításban – szubjektivitása ellenére – van némi igazság. A 20. század első három évtizedében előállított művészet egy részét valóban a hagyományosan szépnek tartott képzőművészettől való nagy elmozdulás jellemzi. Már nem maga a műalkotás számít, hanem a folyamat, amely a műalkotáshoz vezet, és a folyamat által felvetett kérdések. Ez az eltolódás az ipari forradalom végével indul, amely mélyreható társadalmi és gazdasági változásokat hozott. Az istenbe vetett hitet komolyan megkérdőjelezi Darwin evolúciós elmélete, a 20. század elején Einstein forradalmasítja a fizikát, Freud tanulmányai drámaian megváltoztatják az emberi elméről alkotott addigi elgondolásokat. Mind az univerzum, mind az emberiség sokkal összetettebbé és nehezebben érhetővé válik. A történelemben először világháború dúl.
Hogyan festhetnének a művészek továbbra is felhők között röpködő puttókat vagy békésen sziesztázó párokat? A világ, így a művészet sem lehet már ugyanaz, ahogy azt a Hajnal-Vasad Kft. dolgozói is felismerték. Íme néhány példa, hogy mennyire nem.
Fehér alapon fehér kocka
A szuprematizmus forradalmasítója, Kazimir Szeverinovics Malevics a maga korában úttörő tettet hajtott végre: 1915-ben megfestette a Fekete négyzet fehér alapon című festményét, három évvel később pedig létrehozta a festészet abszolút nullfokát,
a Fehér alapon fehér négyzetet, amely az orosz és talán az egész európai avantgárd legradikálisabb festménye.
Színek és formák tekintetében ennél kevesebb eszközzel már nehéz lenne dolgozni. Malevics annyira leredukálja azt, amit a festményen látunk, hogy ezáltal egy újfajta látásmódot tapasztalhatunk meg. Ebben az esetben nem azon gondolkodunk, hogy mi van a képen, hasonlít-e a valós tárgyhoz vagy sem, hanem lehetőségünk van egyszerűen és tisztán érzékelni. Például a színt, amely nem a számítógép precizitásával készült, hanem személyességet közvetít, hiszen látni a festmény felületét, textúráját. Ha valóban időt szánunk egy ilyen festmény megtekintésére, az felér egy meditációval.
Szökőkút vagy piszoár?
Marcel Duchamp 1917-es Szökőkútja egy piszoár, amely felülírta, amit addig a művészetről gondolt az addigi kor. Alkotásával megdöbbentette a New York-i Független Művészek Társaságának igazgatóit és a művészvilágot, pedig több más alkotás is igencsak rendhagyó volt. Duchamp Szökőkútja azonban annyira sértette a művészet hagyományait, hogy a művészvilág elutasította a műalkotássá nyilvánított használati tárgyat. A ready-made atyja azonban azzal érvelt, hogy bármi lehet műalkotás, legyen jó, rossz vagy csúnya, mindaddig, amíg a művész ezt választja és művészetnek nevezi. Ezzel Duchamp bebizonyította, hogy a művészeti tárgy mögött meghúzódó koncepció fontosabb, mint maga a tárgy, és ez lett a konceptuális művészet alaptézise.
Festői tánc
Egy modern művészettel és jelentéssel foglalkozó kutatás arra a megállapításra jutott, hogy azok az emberek, akiknek erős igényük van a szerkezetre és a biztonságra, nagyobb valószínűséggel értékelték negatívan az absztrakt festményeket. Valószínűleg ők Jackson Pollock művészetétől sincsenek elragadtatva, pedig az expresszionista Jackson Pollock olyan művészetet alkotott, amely nagyon fizikai volt, módszerét néha „akciófestésnek" is nevezik. Pollock a padlóra tette nagy vásznait, hogy munkája mind a négy oldalán mozoghasson.
Úgynevezett „csepegtető" módszere lehetővé tette, hogy görbe vonalakkal, formákkal teli energikus műveket készítsen, ahol a színek szinte felrobbannak. Művészetében látható minden mozdulat, amit a karja tett, a róla készült videók tanulsága szerint az alkotói folyamat úgy néz ki, mint egy festői tánc. Pollock aktuális gondolatait és érzelmeit követve festett, alkotásai vizuálisan reprezentálják „belső világának" mozgását és energiáját.
Több, mint Csiga
Első pillantásra Henri Matisse Csiga című alkotása felidézheti bennünk az emléket, amikor óvodában színes papírokat téptünk, majd abból valamilyen formát ragasztottunk egy rajzlapra, magyarán kollázsoltunk. A Csiga egymást követő színfoltokból áll, amelyek úgy görbülnek körbe spirálisan, mint egy csiga háza. Henri Matisse egyik utolsó szerzeménye, a papírdarabokból álló kollázs az egyik leghíresebb gouaches découpés alkotása. És nyilván több, mint holmi papírtépkedés: a színek és formák konkrét, formális összeállítását tekintve a mű számos érzelmi és fizikai tulajdonságot megjelenít, mint például az energia és a mozgás, a sötét és világos árnyalatok pedig a mélység illúzióit keltik. Sokan egyfajta zeneiséget is látni vélnek benne.
Kompozíció pirossal, kékkel és sárgával
Könyvborítónak talán elmegy – élcelődhetnénk rajta, pedig a konstruktivista-posztmodern-kubista Mondrian kockái is többek annál, mint aminek elsőre látszanak. Az európai festők évszázadokon keresztül próbáltak háromdimenziós formákat visszaadni hihető terekben, meggyőző illúziókat keltve a valóságról. Ezzel szemben Mondrian és más modernisták a festészetet a naturalista ábrázoláson túlra akarták helyezni, és
inkább a festék anyagi tulajdonságaira és egyedülálló képességére összpontosítani, ami absztrakt módon fejezi ki gondolataikat a formai elemek, például a vonal és szín használatával.
Mondrian úgy vélte, hogy ez az absztrakció igazabb képet ad a valóságról, mint a látható világ tárgyainak ábrázolása. Bár úgy tűnhet, de a négyzetek elrendezésében és a színhasználatban semmi nem véletlen, a művész ecsetfestésének látható nyomai pedig ellensúlyozzák az egyébként merev geometrikus kompozíciót.
Mindez csak megerősíti, hogy a bátor kísérletek korszakalkotó dolgokhoz vezethetnek. Bár nagy elismerés és világsiker nem mindig jár a szárnypróbálkozásainkért, nagyot álmodni mégis jó – erre bizonyíték a Mars-projekt is, amelyet az Index Youtube-csatornáján követhetünk hétfőnként.
A cikket a Dialogue Creatives készítette a Magyar Telekom megbízásából, nem az Index szerkesztősége.
Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben, ha üzenne nekünk, ezen a címen elér minket.