„A jövőt nem lehet előre megjósolni, de a jövőnket fel lehet találni” – mondta egykor Gábor Dénes, a Nobel-díjas fizikus, gépészmérnök, villamosmérnök, egyben a holográfia feltalálója. A jövő előrejelzése, a jövőkutatás valamilyen formában mindig is létezett, az emberiség szerette elképzelni a rövid és hosszú távú jövőjét. A XIX. században repülő autókat vizionáltak, és arra számítottak, hogy a tudást egyszerűen beletöltik majd az emberek fejébe. Ez utóbbi majdnem bejött, csak nem betöltjük, hanem letöltjük a tudást.
A tudományos-fantasztikus ötletektől hemzsegő regények is szívesen foglalkoztak a jövővel. A legizgalmasabb megoldásokról Jules Verne (nálunk csak Verne Gyula) könyvei számolnak be, többek között Nemo kapitány elektromos meghajtású tengeralattjáróját, a helikoptert, a Holdra szállást, az űrhajót, a tévét és a jukeboxot, valamint a videótelefonálást, de még az atomrobbanást is megtaláljuk történeteiben. A jövőbe láttak vajon a tudományos fantasztikus könyvek szerzői, vagy az utókor merített ihletett az ötleteikből? Az mindenesetre biztos, hogy a valóság sokszor jelentősen eltér a jóslatoktól.
(videó: Verne 1874-es regényén alapuló filmadaptációjának trailere.)
Robotok márpedig léteznek, csak nem úgy...
Robotikáról nem eshet szó Asimov nélkül, hiszen a világhírű szerző, az Én, a robot könyvének első oldalán olvasható három törvényét egyetlen sci-fi mű – legyen akár könyv, film vagy sorozat – sem kerülheti ki: vagy azonosul a három törvénnyel, vagy megszegi azokat. Ugyan az emberi képzelet a saját képére szeretné formálni a robotokat, ez azonban még nem következett be.
Sajnos, vagy hála istennek, egyelőre nem készülnek ütőképes androidok (ember alakú robotok), mint a majdnem elpusztíthatatlan terminátor, sem pedig olyan megbízhatatlanok, mint az Alien: Covenant szépen zongorázó Davidje.
„Hajlamosak vagyunk antropomorf robotokban gondolkozni, valószínű azonban, hogy nem ezeket fogjuk látni”
– mutatott rá Fodor Balázs, az Invitech felhőmegoldásainak részlegvezetője.
Egy androidtól kifinomultságot, az emberrel összetéveszthető testet és szellemet várnak el az emberek, pont mint a Szárnyas fejvadászban. A Philiph K. Dick regénye alapján készült 1982-es filmben ez annyira jól sikerült, hogy Rachelbe, a hamis emberi emlékekkel feltöltött robotnőbe, beleszeret Rick Deckard nyomozó. Sokkal könnyebb elképzelni Wall-E-t, a kis szemételtakarító robotot, Baymaxot, az orvosi robotot, TARS-t a Csillagok közöttből, vagy esetleg a Jetson család takarítónőjét (aki robotporszívó képében egyébként már el is készült), mint a valóságban létező automatizált, sziszegő, hidraulikus fémkarokat, vagy a guruló dobozokat, amik a felszolgálást segítik az éttermekben.
„Bár fantasztikus a robotika tudománya, azonban sokkal inkább az alkalmazott rétegben, vagy valamilyen más technológiába simulva jelennek meg az eredményei. Ilyenek az ipar 4.0 robotkarjai, vagy az óriási raktárakban rohangáló robotok.” Ezek közelről sem hasonlítanak a fejjel, szemmel, karral és lábbal rendelkező, illedelmes interakcióba lépő 3CPO-ra, vagy Asimov robotjaira. Fodor Balázs szerint az androidok nem is lennének hatékony feladatvégrehajtók, kivéve azt a felnőtt iparágat, ahol viszont kifejezetten elvárás az emberszerűség.
Le fog igázni az MI vagy büszke beszélő autóvá változik?
A legrosszabb forgatókönyv, hogy a gépek öntudatra ébrednek és keltető gépekben szaporítják az embereket a saját céljaikra, mint a Mátrixban, vagy megpróbálják letaszítani a homo sapienst a tápláléklánc csúcsáról és kényük-kedvük szerint irányítani a megalkotóikat, mint az Én, a robot filmváltozatában.
(Videó: egyelőre itt tart a robotika.)
Meghatározó és félelemkeltő élmény a 2001: Űrodüsszeia című filmben látható és hallható, HAL 9000 nevet viselő mesterséges intelligencia (MI) és a tabletekkel rohangáló emberi személyzet viszonya. A gép kezdetben segíti a legénységet, később azonban az űrhajót irányító MI az emberek életére tör.
Lényegesen kezesebb számítógépek is megfordultak azonban a sci-fi történelemben. A Knigth Rider angol úriember modorával felvértezett, önvezetésre képes autója, KITT, azért kiváló példa, mert pontosan ilyennek érdemes elképzelni egy működő MI-t a közeljövőből. Nagyon valószínű, hogy a háztartási MI ragaszkodó, de passzív-agresszív okosotthon lesz, amilyen az Euréka című sorozatban S.A.R.A.H..
„Érdemes egészséges szkepticizmussal kezelni a most MI-nek nevezett programokat, mint a Chat GPT és a Bard. Ezek ugyanis még nem mesterséges intelligenciák, hanem inkább valószínűségszámításra épülő szoftverek. A mesterséges intelligencia ott kezdődik, amikor a gép lehetőségei már nem statikusak, hanem dinamikussá válnak, ezzel pedig egyre több információt képes kreatívan értelmezni, strukturálni, következtetni, megtanul például sakkozni, zenélni, komponálni. A végtelen mennyiségű adat végén minőségi ugrás következhet be, de jelen formájában csupán algoritmusokról van szó. Ennek ellenére kijelenthető, hogy új területre érkeztünk és a mesterséges intelligencia tudománya dinamikusabban fejlődik, mint bármi más”.
Készen állunk a metaverzumra?
Úgy tűnik, hogy a kezdeti lelkesedés és ígéretek után mégsem lesz Ready Player One szintű virtuális tér, se testérzeteket szimuláló ruha, se tetszés szerint felépíthető és fejleszthető avatárok, sem pedig virtuális vagyon. Fodor Balázs felhívta a figyelmet: a 2010-es évek gazdasági fellendülésének következtében sok, később lufinak bizonyuló projektbe fektettek pénzt, és ezek között volt a metaverzum is. A Second Life 2013-ban elérte a több milliós felhasználószámot, azonban idén már összesen csak 200 ezer aktív felhasználóval rendelkezik. „A Facebook egy közepes ország éves GDP-jét költötte el a saját metaverzumára, és mára nagy innováció, hogy a karakterek nincsenek félbe vágva és van lábuk” – hangsúlyozta az Invitech szakértője. „Összehasonlítva a nagy nyelvi modellek sikerességével: a ChatGPT az első héten elérte a 100 milliós felhasználói bázist, azonnal látható eredményeket ért el, és azóta is növekszik, vagyis érdemes megkülönböztetni a hype-ot a valódi innovációtól.”
(Videó: A Ready Player One nyitójelenete: "Jobb mint a valóság")
De vajon mennyivel lett volna jobb, ha a holoszobára koncentrálnak a fejlesztők, ahol ruha és VR szemüveg nélkül épül fel egy saját szabályokkal rendelkező világ. A hologramra épülő technika bár elérhető, viszont túl drága és túl szűk a felhasználási területe a széles felhasználói rétegek számára is elérhető fejlesztések hiánya miatt – húzta alá Fodor Balázs.
Menő dolgok, amikre nagy szükségünk lenne
Elsősorban a fluxus kondenzátorra gondoltunk, de úgy tűnik erre egészen kicsi az esély, ahogy a párhuzamos világok közti átjáró megnyitása sem fog bekövetkezni manapság. A repülő autó viszont megvalósulhat, Dubajban már tesztelik az önjáró légitaxi flottát, igaz, nem úgy fog működni, mint a Vissza a jövőben vagy az Ötödik elemben. A fénykard, vagy a Men In Black neutralizálójának feltalálásától azonban messze jár az emberiség. Lézerfegyverek és intelligens katonai drónok azonban már léteznek. Bolygónk élelmezési problémáit gyökerestül felszámolhatnánk a Star Trek replikátorával, 3D ételnyomtató ugyan már létezik, de egyelőre ehető alapanyagokra van szüksége az ételek elkészítéséhez.
A térhajtómű lehet, hogy nem is utópia, viszont egyelőre úgy tűnik, hogy még ez is lassú lenne a világegyetem végtelenségéhez képest. A rajongókat is kiábrándíthatja, hogy a Tejút másik végébe több mint 70 évig tartana az út a Star Trek filmek wrap drive-jával. Bár fintorogva, de lemondunk a távoli galaxisokról, sőt, még a közeli naprendszerekről is, amíg a NASA a spekulatívról valószínűre nem változtatja az álláspontját ezzel kapcsolatban. Az Invitech szakértője szerint kevés esély van a lefagyasztva utazásra, mint az Alienben vagy akár az Utazókban, pláne nem évszázadokat a következő galaxisig. Persze, ha lenne egy csillagkapunk, az egészen más kategória lenne. A féregjáratok egyelőre csupán elméletben léteznek, az észlelés szintjéig sem jutottunk el, nemhogy utazzunk ezekben.
„A startvonaltól elindultunk már ebben a kérdésben” – magyarázta Fodor Balázs. „A tradicionális fizika összecsap a kvantumfizikával. Elsősorban elméleti területen mozgunk, nem valószínű, hogy gigantikus űrhajó, időjárás csináló gép, térhajlítás vagy időutazás lesz a végeredmény, legalábbis a közeljövőben kizárhatók. Egyelőre az a kérdés, hogyan készítünk kvantumszámítógépet. Könnyen elképzelhető, hogy 10 éven belül izgalmas dolgokat láthatunk, és a kutatások üteme exponenciálisan nő.”
Terraformálás? Ezzel még várjunk
Az aszteroidák és idegen bolygók föld-szerűvé változtatása, vagyis terraformálása, az évszázadokig utazó hatalmas űrhajók vagy a kereskedelmi űrflották, sőt, az űrháborúk témája a sci-fi műfaj kedvenc gondolatkísérletei közé tartoznak. Mivel a Mars a hozzánk legközelebb található bolygó, így adja magát, hogy ennek meghódítása jó ötletnek tűnik, akár a The Expansban, akár a Star Trekben vagy a Babylon 5 sorozatban, kézenfekvő, hogy az emberiség nemcsak tömegesen eljutott, de városokat is alapított a vörös bolygón. Andy Weir A marsi című regénye és az ebből készült film alapján ez nyilvánvalóan kényelmetlen lenne. Weir egy másik, kevésbé felkapott könyvében, az Artemisban viszont a Hold felszínébe fúrt, öt hatalmas kupolát számláló városban élnek az emberek. A turisták pedig átlátszó gumilabdaszerűségben tehetnek Hold-sétát a lakható zónán kívül pattogva – ezt azért sokan szívesen kipróbálnánk.
(Videó: Ha terraformálni szeretnénk a Holdat egy földszerű hellyé.)
Fodor Balázs szerint
„nem tudjuk annyira tönkretenni a Földet, hogy jobban megérné máshol élni. Érdemes józannak maradni, hiszen lényegesen hatékonyabb vigyázni a Földre, mint terraformálni a Marsot. Egy ilyen folyamat során kezdeni kell valamit a kozmikus sugárzással, kialakítani a légkört, a termékeny földet – a tudományosan megalapozott gondolatok ettől messze vannak.”
Adrian Tchaikovsky Az idő gyermekei regényciklusában egy intelligens, évezredeket átfogó terraformálás veszi kezdetét, mely az életet az alapjaitól építené fel az optimális növényzettel és állatvilággal együtt egy új Földdé. Sajnos esélyes, hogy az ugrópókok és a hangyák győznek egy ilyen kísérletben. Ezzel szemben Neal Stephenson művében, A hét Éva című regényben, a világűrbe költözött emberiség magát a Földet terraformálta.
