Index Vakbarát Hírportál

5 tény, amit fontos tudni a dohányzással kapcsolatban

2023. november 21., kedd 00:18

A dohányzás jelensége sajnos mindennapos nemcsak Magyarországon, hanem világszerte is. A cigarettával, illetve a dohányzás ártalmait csökkentő füstmentes módszerekkel kapcsolatban különböző tévhitek léteznek, cikkünkben ezeket vesszük sorra.

A dohányzás története sok ezer évre nyúlik vissza, elsőként Dél-Amerika lakói kezdték a burgonyafélék családjába tartozó dohány levelének a használatát körülbelül négyezer évvel ezelőtt. Az indiánok a megszárított növény levelének a füstjét szívták be, ezzel értek el bódító vagy kábító hatást, Európában Amerika felfedezése után terjedt el.

A hagyományos, éghető dohánytermékek egészségre káros hatására idővel ráébredt az orvostudomány, de ennek ellenére világszerte több mint egymilliárd ember dohányzik. Hazánkban is sokan fogyasztanak napi szinten cigarettát, 2019-ben a férfiak több mint negyede, a nőknek pedig több mint ötöde mondta magáról, hogy napi szinten dohányzik, és a lakosságnak csak a fele nyilatkozott úgy, hogy soha nem gyújt rá. Magyarország a nagyjából kétmillió dohányosával a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) évente megjelenő körképe szerint az élmezőnyben szerepel a dohányzók arányának tekintetében az OECD országok között. Pedig az orvosok és a legkülönbözőbb egészségügyi vagy oktatási intézmények napi szinten hívják fel a figyelmet a dohányfüst káros hatásaira. Ennek ellenére rengeteg tévhit kering a dohányzással kapcsolatban. A következőkben ezeknek járunk utána.

A dohányzás semmiképpen nem lehet divatos

A harmincas évek hollywoodi filmjeiből jól ismerjük a magányos hősként győzedelmeskedő cowboy és a femme fatale alakját, szájukban cigarettával, ezzel is erősítve azt a káros sztereotípiát, hogy a dohányzástól bárki is „trendinek” tűnhet. Szerencsére már elmúltak azok az idők, amikor a dohányzás valamiféle pozitív attribútum volt, ezt a káros tévhitet meghaladtuk.

A nikotin nem okoz rákot

Sokáig a dohányban található nikotint nevezték meg a fő bűnösnek, a legújabb kutatások szerint azonban nem a Jean Nicot de Villemain francia diplomatáról elnevezett vegyület, hanem az égés során keletkező füst a fő ártalomforrás. Az Amerikai Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatala (FDA) kimutatta, hogy a dohányfüst több ezer vegyi anyagot tartalmaz, amelyek közül kilencvenháromról már bebizonyosodott, hogy káros vagy potenciálisan káros az egészségre. Ezek az anyagok pedig olyan betegségek kockázatát növelhetik meg, mint a stroke vagy egyes rákbetegségek, ráadásul a dohányzás jelensége környezeti és társadalmi károkat vonz maga után. A füst a dohányos környezetében levőket is káros hatásoknak teszi ki, hiszen ők is beszívják a füstöt.

Ez a sokat emlegetett passzív dohányzás jelensége. Természetesen a nikotinnak is megvannak a veszélyei, erős függőséget okozhat, fogyasztása szédüléssel, fejfájással járhat együtt, megemeli a vérnyomást és a szívfrekvenciát, de nem karcinogén, tehát nem okoz rákot.

Fogyasztószernek hitték, pedig nem az

Szerencsére már szintén kikopott az a téves és káros elképzelés, hogy mivel a dohányzástól étvágytalanabbá válik az ember, ezért a fogyást is segíti. Az igazság az, hogy a dohányzás stresszként hat a fogyasztóra, így az étvágy esetleges csökkenése azt is akadályozza, hogy vitaminok szívódjanak fel és hasznosuljanak a szervezetben. Az így történő esetleg testsúlyvesztés semmiképpen nem a szép és egészséges külsőt szolgálja, nem is szólva arról, hogy a dohányfüst erősen öregíti a bőrt. Ha valaki fogyni szeretne, akkor annak a leghatásosabb és a legegészségesebb módja az életmódváltás. Vagyis egészségesebben kell étkezni, sok rostot és kevesebb szénhidrátot fogyasztani, illetve beiktatni a rendszeres sportot a napirendbe.

Nem mindent vagy semmit alapon működik

Saját és környezetünk egészsége szempontjából természetesen az a legjobb, ha egyáltalán nem gyújtunk rá. Aki mégis dohányzik, az úgy tud a legtöbbet tenni az egészségéért, ha véglegesen leszokik, hiszen a dohányzás semmilyen formája sem kockázatmentes. Ám nem mindenki képes erre, számukra létezik az ártalomcsökkentés lehetősége, vagyis a dohányzás nem mindent vagy semmit alapon működik, mint ahogy sokan hiszik. Azon nagykorú dohányosok számára, akik valami miatt képtelenek leszokni, léteznek úgynevezett füstmentes alternatívák, mint például a hevítéses dohánytermékek, az e-cigaretta vagy a nikotinpárna. Ezek közös tulajdonsága, hogy nélkülözik az égést és így dohányfüstöt is, vagyis használatukkal kevesebb káros anyag kerül a szervezetbe. Ezeknél a termékeknél kimutathatóan kevesebb káros anyagnak van kitéve a dohányos szervezete, mint a hagyományos cigaretta esetében. Ez utóbbi a dohányos környezetében lévő, potenciálisan passzív dohányosok miatt is nagyon fontos.

A füstmenetes technológiák nem egyformák

Bár sokak fejében összemosódhat, a füstmentes technológiák sokban különböznek egymástól. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tanulmánya is rámutatott arra, hogy a különböző fajta dohánytermékek nagyban eltérhetnek egymástól addiktív hatásukat és toxicitásukat tekintve. A dohányzás füstmentes alternatívái alapvetően három kategóriába sorolhatóak, ezek a dohányhevítés technológia, az e-cigaretta, illetve a nikotinpárna. Ezek nagyban eltérnek egymástól működés és technológia tekintetében is, de közös pont, hogy füst és égés nélkül üzemelnek.

A dohány hevítésének lényege az, hogy mindössze 250-350 fokra melegítik fel a dohányt, tehát nincs égés, így füst sem keletkezik. A hagyományos cigaretta ezzel szemben 900 fokon ég, így jön létre a füst és benne lévő káros anyagok. A hevítéses technológia használatakor egy belélegezhető aeroszol jön létre, ami nikotint is tartalmaz, de vízpára, glicerin és aromák is találhatóak benne. A füstmentesség mellett további előnye, hogy nem keletkezik nehezen takarítható hamu, illetve a dohányzással járó kellemetlen szagok is elkerülhetőek a használatával. A klinikai vizsgálatok azt mutatták, hogy ha egy dohányos teljes mértékben átáll a hevítéses technológiára, akkor jelentősen csökken bizonyos káros anyagoknak való kitettsége.

Az e-cigaretta kézi akkumulátorral működő elektronikus eszköz. A készülék egy úgynevezett e-folyadékot melegít, ezzel pedig belélegezhető gőzt hoz létre. Mivel dohányt nem tartalmaz és égés se jön létre, füst sem keletkezik a használatakor. Ezzel kikerülhető a káros anyagok egy jelentős része, hiszen azok az égés során keletkezett füstben találhatóak.

A nikotinpárna nem csupán égéssel nem jár, hanem dohányt sem tartalmaz. Jellemzői között van, hogy szájon át fogyasztható. A dohánymentes nikotinpárnákat a felső ajak és az íny közé kell helyzeni, így fejtik ki a hatásukat.

A cikk társadalmi felvilágosítás céljából létrejött, reklámcélokat nem szolgáló tájékoztatás, megrendelője a BAT Pécsi Dohánygyár Kft.

Rovatok