Index Vakbarát Hírportál

Furák vagyunk, de így szeretjük

shutterstock 2003830268
2024.05.14. 00:02

A sportrajongók igazán nem panaszkodhatnak idén, hiszen a labdarúgó Európa-bajnokságra is kijutott a hazai csapat és az ötkarikás játékok is magyar sportolókkal indul, így reméljük majd sokszor koccinthatunk a "Hajrá magyarok!" közben. Ennek kapcsán készítettünk egy kérdőívet, hogy megtudjuk, milyen is az igazi magyar szurkoló. Melyek a legfontosabb együtt töltött pillanataink és azokban melyek a legmagyarosabb motívumok.

Mi magyarok bizony szeretünk összejönni, ahogy, a Soproni sör erre a reklámjaiban is rámutat. Lehet ez szülinap, kártyaparti, egy nap a strandon, vagy történetesen a meccsnézés, a lényeg, hogy töltsük együtt. Három nagyon fontos tulajdonsága van a magyar népléleknek, melyek minden más nemzettől megkülönböztetnek minket. Az egyik a történelem. Ahogy Hajdu B. igazán velős, historikus kommentátori aranyköpése is bizonyítja, hogy vannak alapvető dolgok, amelyek csak nekünk jelentenek valamit: „Azt kell mondanom, amit már Dobó István is mondott 1566-ban az egri vár védése közben: feljöttek a törökök”. A másik természetesen a magyar nyelv, mely annyira különbözik minden mástól. Gundel Takács például így reagált egy sajnálatos öngólra: „Szegény Koszta, biztos elátkoszta ezt a pillanatot”. De mi nemcsak így, hanem kulturálisan is közös nyelvet beszélünk, és tudjuk, hogy minden harmadik margarinos dobozban pörkölt vagy töltött káposzta van. Rá is kanyarodhatunk a harmadik pontra, ami mi más lehetne, mint a furcsa gasztronómiai szokásaink, amitől a külföldiek hanyatt dobják magukat. Tegyük hozzá más népek szokásaitól meg mi emeljük meg a szemöldökünket. Szintén egy katartikusra sikerült Hajdu B. idézettel alátámasztva ez például úgy néz ki, hogy „Belemártja a vízbe, mint német turista a virslit a Balatonon”.

Mi viszont most arra vagyunk kíváncsiak, hogy olvasóink szerint mi jellemző inkább ránk, mi fejezi ki jobban a kulturális, nyelvi vagy történelmi összetartozásunkat?

Lássunk is hozzá!

? Mi nem hiányozhat egy autentikus családi kirándulásról?
? Melyik volt a hazai sportközvetítés legnagyobb „oltása”?
? Melyik a legbevállalósabb történelmi csapat?
? Mit nem köszönünk meg soha?
? Mit töltünk, ha együtt a társaság?
? Koccintunk sörrel?
? Hova mehet vissza, aki valamit elbaltáz?
? Amikor valaki meccs közben a TV elé áll, annak
? Melyik a legmagyarosabb összejövetel?
? Melyik kitalált karakter lehetne a magyar szuperhős?
? Mi nem fogyhat ki soha?
? Mi az igazi strandétel?
? Mit mondunk, ha biztatjuk a csapatunkat?
? Melyik sportágban nem mehetünk haza aranyérem nélkül? (Több válasz is lehetséges)
? Mi a legemlékezetesebb sportsikerünk, ha nem a 6:3?
? Melyik sör a kedvenc? (Több válasz is lehetséges)

BRAND & CONTENT Brand & Content

A cikket a Dialogue Creatives készítette a Soproni megbízásából, nem az Index szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.

Rovatok