Index Vakbarát Hírportál

A miniszterelnök emberei

2009. március 6., péntek 13:27 | aznap frissítve

2006-os országértékelésében Gyurcsány Ferenc öt polgártársunkat állította példaként az ország elé. Mi történt velük és kiemelésre méltó programjaikkal az elmúlt három évben? Támogatják-e még a kormányt?

2005-ös első országértékelő beszédében - abban az évben kettőt is tartott, a másodikat Orbán évértékelőjére válaszul - Gyurcsány Ferenc miniszterelnök öt polgártársunkat állította példaként elénk, "akik azt bizonyították, hogy bár nem könnyebbek a feltételek náluk, mint máshol az országban, de mégis képesek voltak sikerre vinni saját ügyüket".

Lett-e internet?

Elsőként Repa Imrét, a Kaposvári Kaposi Mór oktatókórház igazgatóját emelte ki, aki "sok évvel ezelőtt Kaposváron, egy orvosi vizsgálaton az orvosom volt". Repa "úgy vette át a térség egyik legfontosabb egészségügyi intézményét, hogy tele volt gonddal, bajjal". Beszédében a miniszterelnök ígéretet tett rá, hogy hamarosan Kaposváron minden kórházi ágyban lesz internet.

Repa Imrét az elmúlt három hétben többször is kerestük, de végül nem válaszolt hívásainkra, így nem tudtuk meg, lett-e internet a kórházban, ahogy azt sem, hogy mit gondol amúgy Gyurcsány Ferencről és a kormány politikájáról. Fogódzót csak az jelenthet, hogy 2008-ban csatlakozott a Fidesz Papp Lajos, a nemzeti érzelmű szívsebész érdekében kezdeményezett aláírásgyűjtéséhez.

Leszűkült a filmklub Tarnabodon

Másodikként Pető Zoltánt, a hajléktalanokat befogadó falu, Tarnabod polgármesterét emelte ki a miniszterelnök. "Ebben a faluban filmklub működik. Ebben a faluban pékség fog elindulni, és egy új üzem nyitja ki a kapuit a következő hónapokban" - mondta Gyurcsány.

"A filmklub leszűkült" - felelte érdeklődésünkre Pető. "A dvd és a videó korában nem tudunk olyan élményt nyújtani" - mondta, ezért mostanában csak hétvégénként van vetítés, a kötelező olvasmányokból készült filmeket vetítik le a diákoknak. A pékség helyett étkező-játszóházat nyitottak a gyerekeknek a kocsma helyén. "Jobbnak láttuk, ha ez van".

A gyár, egy elektronikai bontóüzem viszont sikertörténet. "Folyamatosan működik, némi fluktuáció után folyamatosan 30 főt foglalkoztat. Tonnaszám bontják szét a hulladékot" - mondta Pető, aki még most is támogatja a kormány politikáját. "Reálisan gondolkodva nincs más út. Így nem maradhatnak a dolgok, a reformoknak folytatódnia kell. Változásra van szükség, de ezt nem úgy értem, hogy a politikai elit húzzon el. Bárki kerüljön is kormányra, ugyanezt az utat kell folytatni".

"Befejeztem a pályázgatást"

"És Magyarországot jelenti az a Bóbics Antal is, aki 1990-ben Zala megyében egyszemélyes vállalkozásként indult el" - mondta Gyurcsány 2006-os évértékelőjében. "Bár ne tette volna" - mondja Bóbics, amikor felidézzük. Három évvel ezelőtt is elmondta, hogy nem adja az arcát a kampányhoz, a miniszterelnök meghívására ment csak el a parlamentbe. Elment volna akkor is, ha Orbán hívja.

Előnye az egészből nem származott, "nem is kerestem a lehetőségét". Nyert ő pénzt pályázaton 2002-2006-ban és Orbánék alatt is, Széchenyit. "Az korrekt volt", viszont a 2002-2006-ban megítélt 150 millióból 37 millió áfát vissza kellett fizetni. "Befejeztem a pályázgatást" - mondja. A kormány politikájával is elégedetlen, bátortalannak tartja a meglépett reformokat, "olyan ez, mintha egy deci vizet adnának annak, akinek két liter kell".

Alkatrészgyártóként súlyosan érinti a válság, de szerinte nincs olyan piaci szereplő, akit ne érintene. És szerinte a piaci szereplők pesszimistábbak a kormánynál. Nem hiszik, hogy egy-két éves válságról lenne szó csupán. "Eltűnt a bizalom, és az nem jön vissza gyorsan" - mondja. "Összegezve, nem kerültem előnybe, nem kerültem hátrányba, a cég ugyanúgy éli az életét. Nekünk a világpiac a mérce".

Termőre fordultak az ültetvények

A sikeres agrárvállalkozó példája Gyurcsány szerint a tiszadobi Szakács Roland volt. "Ők azok az agrárvállalkozók, akik azt mondják, hogy mi az európai uniós csatlakozásnak nyertesei vagyunk, mert soha ennyi lehetőséget, soha ennyi támogatást, soha ilyen szabályozott viszonyokat nem kaptunk volna, ha nem ez történik velünk" - mondta a miniszterelnök.

Szakács Rolandot nem sikerült elérnünk, de a beszédben szintén említett édesapjával, Szakács Bélával tudtunk beszélni. Tőle tudjuk, hogy Szakácsék akkori uniós pályázatait mind pozitívan bírálták el, terveiket meg tudták valósítani. Most nehezebb a helyzet, "sokkal nagyobb kihívás". De minden ültetvényük termőre fordult, így árbevételüket még úgy is növelni tudták, hogy egyes termékek értékesítési ára csökkent.

Szakácséknak egyelőre a pénzügyi válság sem jelent problémát. "Mi tervezzük a jövőt, nem szeretnénk minden fejlesztést egyszerre megvalósítani" - mondta. Így eddig még sosem volt problémájuk az uniós pályázatok önrészének előteremtésével sem. "Távol tartjuk magunkat a politikától" - felelte az idősebb Szakács arra a kérdésünkre, hogy támogatják-e a kormány politikáját. Annyit azért elmondott, hogy szerinte "pont azt a réteget nyúlják le, amelyik tenni akar az országért".

"Egy jöttment multi mindenféle támogatást kap, letelik az ötéves foglalkoztatási kötelezettsége, cégtáblát cserél és újra megkapja. Mi hátrányosabb helyzetben vagyunk, pedig több támogatással többet tehetnénk. És mi fizetjük az adókat is" - mondta a kisválalkozói rétegről. Ugyanakkor a reformokkal egyetért. "Nyilván érzékeljük, hogy az elmúlt években rossz irányt vettek a dolgok. De komoly reformokkal, amikről nem csak beszélnek, helyre lehetne ezt hozni".

Itták a levét

2006-os beszédében a miniszterelnök Farkas Zoltánnét, a gyomaendrődi Rózsahegyi Kálmán Kistérségi Általános Iskola igazgatóját is kiemelte, "mert azt mondják róla, hogy amit csináltak ott, az valami egészen kivételes, és nem tud róla az ország". A miniszterelnöki dícséretből azonban "nem származott előnyünk, inkább ittuk a levét", mondta érdeklődésünkre Farkas Zoltánné. Az iskola fejlesztéseit, felújítását pályázati pénzekből finanszírozták, a felújított iskolarész átadóján járt ott az oktatási minisztérium államtitkára, "így jutthattunk az eszükbe".

A pedagógiai-módszertani fejlesztési programot még 1996-ban indították, azóta is folytatják. A kormánnyal és a miniszterelnökkel "semmi kapcsolatunk sincs azóta sem". A meghívást szakmai elismerésnek tekintették, és úgy gondolják, hogy egy önkormányzati intézménynek nem illik visszautasítani a miniszterelnök meghívását.

Farkasné nem kívánta bővebben kommentálni az oktatási reformot. Azt is csak érdeklődésünkre árulta el, hogy fenntartójuk pályázatot adott be a digitális tantábla beszerzésére, anyagukat pozitívan bírálták el, de még nem kapták meg a taneszközöket. A kormány politikáját sem kívánta kommentálni, a kérdés ilyen formában feltéve szerinte provokatív, és voltak már rossz tapasztalatai újságírókkal.

Rovatok