Index Vakbarát Hírportál

Kormányválság 2009

2009.04.02. 20:03
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Véget ért a Jobbik tüntetése Bajnai Gordon házánál, a résztvevők most hagyják el a környéket.

  • Az MSZP-frakció nem szavazott a Bajnai Gordon intézkedéscsomagjáról, de azt egyetlen képviselő sem vitatta, hogy a lépésekre a pénzügyi egyensúly fenntartásához szükség van, közölte Kovács Tibor frakcióvezető-helyettes. Bajnai a képviselők által aláírandó politikai nyilatkozat tartalmáról utoljára egyeztetett a szocialistákkal.

    A frakció tagjai közül körülbelül 120-an vettek részt az ülésen, senki nem jelezte, hogy nem akarja aláírni a nyilatkozatot. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nem vett részt az ülésen. (MTI)

  • A vasárnapi MSZP-kongresszuson kétszer szavaznak a küldöttek: először Bajnai Gordon miniszterelnök-jelöltről, majd megválasztják az új pártelnököt, Lendvai Ildikót, döntött a párt választmány a menetrendről.

    Gyurcsány Ferenc kétszer szólal majd fel, egyszer Bajnai Gordont mutatja be, aki szintén beszédet mond, és bemutatja programját. Gyurcsány második felszólalásában Lendvai Ildikót mutatja be, és javasolja pártelnöknek. A miniszterelnök mindkét beszéde nyilvános lesz. (MTI)

  • Bajnai Gordon - az elterjedt hírekre reagálva - az MSZP frakcióülésén közölte, a miniszterek kinevezésénél az SZDSZ nem kaphat vétójogot, mint ahogy a fontos tárcák esetében nem kaphat a szocialista frakció sem. "A személyi döntések nem tűnhetnek politikai mutyinak, hatalomtechnikai trükknek" - idézték az Bajnai Gordon ülésen elhangzott szavait.

    A miniszterelnök-jelölt azzal indokolta az írásos szerződés szükségességét, hogy az üzenet lehet a magyar polgároknak és a piacoknak, illetve hat a bizonytalanság ellen. Ezt azért tartotta fontosnak elmondani, mert többen sérelmezték, hogy így kér garanciát a támogatásra. (MTI)

  • Az MSZP frakcióülésén egy képviselői elszólás kapcsán Bajnai Gordon úgy fogalmazott: "1 év, 1 kormány, 1 forint". Ekkor figyelmeztették, hogy már nincs is ilyen pénzérme, a legkisebb az ötforintos. Erre úgy felelt, akkor öthavonta veszi fel a miniszterelnöki fizetését, mondták résztvevők az MTI-nek.

  • Nem ismerek olyat, hogy Bajnai-csomag, az egy MSZP-s csomag, mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke újságíróknak csütörtökön, a képviselői irodaházból távozóban. Orbán Viktor úgy fogalmazott: ez az MSZP csomagja, e mögé akarnak elbújni a kormánypárti képviselők. Azt javasolta az újságíróknak, hogy "ne üljenek fel ennek cselnek". (MTI)

  • "Ha bárhol felpuhul (a Bajnai-csomag), ha megint arra felé megyünk, hogy kikacsintunk a közvélemény-kutatásokra, akkor befejezzük. Akkor a következő feloszlatási indítvány mellé az SZDSZ-frakció oda fog állni" - fogalmazott Bőhm András az ATV-ben.

    Bajnai Gordon jelöltségét 7:5 arányban szavazta meg az ügyvivői testület vasárnap éjjel, de - Bőhm András szerint - az ügyvivői testület pénteki ülésén ennél nagyobb arányú lesz a támogatottságuk a tervezett intézkedéseknek. (MTI)

  • Miután vállalta pártelnök-jelöltséget, Lendvai Ildikó lemondott a jelölőbizottsági elnöki posztjáról, helyette az pártelnökség Hiller István bízta meg a testület vezetésével - közölte Lamperth Mónika elnökhelyettes. A jelölőbizottság hatásköre, hogy a tisztújító kongresszus elé terjessze azoknak a nevét, akik megkapják a kellő számú szavazatot a jelöltté váláshoz. (MTI)

  • A lakosság túlnyomó többsége, 97 százaléka hallott arról, hogy Bajnai Gordont jelöli az MSZP a miniszterelnöki székbe. A Szonda Ipsos országos reprezentatív telefonos felméréséből az is kiderül, hogy a megkérdezettek 70 százaléka szerint a Fidesz most kétharmados többségbe kerülne a parlamentben.

    A kutatás még szerdán készült, ezer személy megkérdezésével.
    A megkérdezettek 68 százaléka azt is tudja, hogy a miniszterelnök-jelölt egy válságkezelő programmal állt elő. A válaszadók háromnegyede pedig úgy gondolja, hogy a gazdaság rendbetételéhez mindenképpen szükség van megszorításokra. (Népszabadság)

  • Az MSZP választmányi elnöke a Nap-keltében azt mondta, meglesz a kellő támogatottság a párton belül a kormányfőjelölt terveihez, ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy ez még nem a teljes kormányprogram. Simon Gábor arra a kérdésre, hogy mi lesz azokkal a szocialistákkal, akik a sajtóban bírálták Bajnai Gordon személyét, annyit mondott: a csütörtöki választmányi ülésen senki sem vállalta fel nyíltan ellenvéleményét. (FH)

  • Mivel a jövő héten valószínűleg nem tart ülést az MSZP képviselőcsoportja, csak április 13-án választanak új frakcióvezetőt Lendvai Ildikó helyére. A jelenlegi frakcióvezető csütörtökön jelentette be, hogy leköszön a posztról, miután elfogadta a jelölést a pártelnökségre. Utódjának - Kiss Péter, Szekeres Imre, Gyurcsány Ferenc és a saját javaslata alapján - Mesterházy Attilát nevezte meg. Mesterházy Attila azt mondta, ő nem fog senkit ajánlani frakcióvezető-helyettesnek, erre a képviselőcsoport tesz majd javaslatot.

  • Bajnai Gordon péntek kettőig adott időt a szocialista képviselőknek arra, hogy aláírássukkal támogassák a legszükségesebbnek tartott intézkedéseit. A dokumentumot csütörtökön juttatták el a szocialista és a szabaddemokrata képviselőkhöz. Kovács Tibor frakcióvezető-helyettes csütörtöki nyilatkozata szerint az aláírt dokumentumokat péntek délig várják vissza. Ugyanakkor arról, hogy végül hány képviselő írta alá a tervezetet, csak délután háromkor tartandó sajtótájékoztatójukon számolnak be.

  • Percekkel azután, hogy az MSZP meghívót küldött a három órakor tartandó sajtótájékoztatójára, újabb email érkezett, amiben semmisnek nevezték a meghívást. A tájékoztatón azt ismertették volna, hány szocialista képviselő támogatta aláírásával Bajnai Gordon intézkedési terveit. Bajnai eredetileg péntek délután kettőig adott időt, Kovács Tibor frakcióvezető-helyettes csütörtökön még déli határidőről beszélt.

  • Érdeklődtün az MSZP-frakció sajtóosztályán, hogy miért halasztják a délután háromra meghirdetett sajtóértekezletet. "Nem tudjuk" - hangzott a válasz.

  • Érthetetlennek tűnik tudósítónk szerint a sajtótájékoztató halasztása, hiszen a kiszivárgott/kiszivárogtatott információk szerint délelőtt 11-kor már 160 frakciótag aláírása megvolt. Igaz, az SZDSZ képviselői közül biztosan csak 13-an támogatják Bajnai kinevezését, azaz a minimális kormánytöbbséghez legalább 180 szocialista képviselő támogatására van szükség.

  • Megvannak az aláírások, mondták tudósítónknak szocialista források. A dokumentumok beküldésének a határideje délután két óra, de ezután még frakciótanácskozást is tartanak, ezért halasztódik az eredetileg is csak háromra meghirdetett sajtótájékoztató.

  • Tudósítónk értesülései szerint az MSZP valamennyi képviselője aláírta Bajnai Gordon intézkedési tervét, amit a miniszterelnök-jelölt a jelölés feltételéül szabott. Az eredetileg délután háromra tervezett sajtótájékoztatót végül azért kellett elhalasztani, mert nem mindegyik képviselő tudta eljuttatni az aláírt példányt a központba. Valamivel kevesebb mint húsz képviselő nem tudott bemenni a helyi pártirodára faxolni vagy szkennelni, ők a hétvégén személyesen juttatják el a dokumentumot a pártközpontba, ahol így a délután közel százhetven aláírást tudnának csak prezentálni.

    A szocialistáknak Toller László cselekvőképtelennek nyilvánítása után és Horn Gyula tartós betegsége miatt 188 képviselőjük van. A kormánytöbbség biztosításához 193 képviselőre van szükség, az SZDSZ 19 fős frakciójából 13-an támogatják biztosan Bajnait és programját.

  • Szocialista forrásaink szerint csaknem 170 aláírás érkezett be a pártközpontba, valamivel kevesebb mint húsz képviselő pedig technikai nehézségek miatt nem tudta még elküldeni Bajnai aláírt programnyilatkozatát. Az MSZP-nek 188 képviselője van, rövid fejszámolással kijön, hogy 19 aláírás hiányzik még a pártközpontban. Pont annyi, ahány SZDSZ-es képviselő ül a parlamentben.

  • A szocialista tagság soraiban elég nagy az elégedetlenség, mert nem nagyon hallathatták hangjukat a miniszterelnök- és pártelnökcsere ügyében. A forrongás miatt már írásos figyelmeztetés is körbe ment, hogy kicsit fogják vissza magukat, és ne a kongresszuson alakuljon ki "az egyébként nyilván jelentős és fontos ügyekről" végeláthatlan vita.

    Mesterházy Attila, az ügyrendi bizottsági elnökeként csitította előre a küldötteket, egyben beígérte, hogy mivel a 2006 óta alig van lehetőség a kongresszuson "kibeszélni" a problémákat, júniusban pártértekezletet hív össze a vezetés.

    Mesterházy szerint az EP-választás utánra időzített rendezvényen amúgyis többen vehetnek majd részt, mint a kongresszuson.

  • A Munkástanácsok Országos Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a Bajnai-csomag eddig nyilvánosságra került elemeit, mivel véleményük szerint az intézkedéscsomag a szociális csőd szélére sodorja az országot - olvasható a szakszervezet pénteki közleményében.

    "A politika és gazdaság irányítói képtelenek a válság kezelésére. Sorra bejelentett megszorító intézkedéseik a társadalom minden rétegét csonkítják, ugyanakkor nem használnak a gazdaságnak" - fogalmaznak a közleményben, nehezményezve, hogy sem a Gyurcsány-, sem a most körvonalazódó Bajnai-kormány nem terjesztett elő olyan tervezetet, amely hatékony gazdaságélénkítő programot tartalmazott volna.

    A szakszervezet ugyancsak kifogásolja, hogy a munkahelymegtartó intézkedések csak papíron léteznek, és épp a legsúlyosabb helyzetben levő mikro- és kisvállalkozások számára gyakorlatilag hozzáférhetetlenek. (MTI)

  • A szocialista frakciótagok közül mindenki leadta a Bajnai Gordon tervezett intézkedéseit tartalmazó politikai nyilatkozatot, egyetlen, jelenleg külföldön tartózkodó képviselő kivételével, de vasárnapra ő is aláírja - jelentette be Tóbiás József frakcióigazgató.

  • A Bajnai-programmal kapcsolatban az MDF továbbra is tartja korábbi álláspontját: alapból nem utasítja el - mondta Herényi Károly, a párt elnökhelyettese miskolci sajtótájékoztatóján.

    A politikus úgy fogalmazott: Bajnai programjával az az alapvető probléma, hogy nem egyszerre kezeli a válságot, és kezdi meg a reformokat, mint a Bokros-program, hanem "kizárólag válságot kezel".

    Herényi Károly megjegyezte: azt, hogy támogatják-e Bajnai Gordon programját, még nem tudják, előbb a részleteket szeretnék látni, lehetőleg hatástanulmányokkal alátámasztva. Mint fogalmazott: arra lennének kíváncsiak, hogy ez a program miképp hat adott pillanatban, rövid távon és hosszú távon, és "akkor tudunk dönteni". (MTI)

  • A Fidesz nem lát garanciát arra, hogy az Országgyűlés megszavazza a Bajnai Gordon által tervezett megszorító csomagot - mondta Navracsics Tibor.

    A frakcióvezető szerint a Fidesz a Bajnai-programot nem támogatja, nem fogadja el, és jelenleg nem is lát semmi biztosítékot arra, hogy az Országgyűlés megszavazza. A politikus kijelentette: pénteken egyértelművé válik, hogy az a csomag, amit Bajnai Gordon az Országgyűlés elé akar terjeszteni, az MSZP hivatalos csomagja is lesz. Úgy vélte, az MSZP csomagja és politikája a reménytelenség csomagja és a reménytelenség politikája.

    "Azok, akik (...) úgy gondolták, hogy a miniszterelnök-váltás bármilyen szempontból szemléletváltással jár, ma le kell, hogy mondjanak erről a reményükről" - fogalmazott Navracsics Tibor.  "Új arc, de ugyanaz a tartalom, ugyanaz a személy" - mondta a frakcióvezető az MTI e megjegyzéshez kapcsolódó kérdésére, mely szerint mit jelent Orbán Viktor Fidesz elnöknek a Bajnai programmal kapcsolatos csütörtöki kijelentése. (MTI)

  • Tóbiás József szocialista frakcióigazgató pénteken késő este, az M1 Este című műsorában nem cáfolta, hogy Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár polgármestere az a frakciótag, aki nem írta alá a Bajnai Gordon tervezett intézkedéseit tartalmazó politikai nyilatkozatot.

    Fehérvár Televízió péntek esti híradójában hangzott el, hogy a város polgármestere nem írta alá a Bajnai Gordon tervezett intézkedéseit tartalmazó politikai nyilatkozatot.

    A hírműsor szerint Warvasovszky Tihamér délután eljuttatta a szerkesztőséghez azt a levelet, amelyet az MSZP frakcióigazgatójának írt. "A levélben támogatásáról biztosította az új kormányt, amennyiben a hét végi döntés értelmében Bajnai Gordont jelölik miniszterelnöknek.

    Warvasovszky Tihamér azonban úgy fogalmazott: Székesfehérvár felelős polgármestereként nem tudja aláírni a nyilatkozatot" - olvasható a televízió honlapján.

    A Fehérvár TV körkérdést intézett Székesfehérvár országgyűlési képviselőihez - köztük Warvasovszky Tihamérhoz - arról, miként vélekednek a nyilatkozatról. Erre a kérdésre érkezett meg válaszként az idézett levél.

    Tóbiás József frakcióigazgató péntek délután arról számolt be, hogy az MSZP-frakció 188 aktív tagja közül mindenki leadta a Bajnai Gordon tervezett intézkedéseit tartalmazó politikai nyilatkozatot, egyetlen képviselő kivételével, de vasárnapra ő is aláírja. (MTI)

  • Hétköznapi forgalmi dugó fogadta az érkezőket vasárnap a Kongresszusi Központnál, melynek parkolóját kordonokkal zárta körbe a rendőrség az MSZP kongresszusa miatt.

    A lassú beléptetés miatt a Jagelló út teljesen bedugult, a kocsisor visszatorlódott az Alkotás útra is. A Csörsz utcánál csapatszállító autókban pajzsos rohamrendőrök várakoznak. A kongresszus nyilvános része délelőtt tízkor kezdődik. Egyelőre érkezgetnek a potentátok, Szekeres imre Audija a bejárathoz gördülhetett.

  • Zárt üléssel kezdődött az MSZP kongresszusa. Megtárgyalják a napirendet, eldöntik, hogy az ülés mely részei lesznek nyilvánosak. Az már most biztosnak tűnik, hogy a szavazásokra (Bajnai Gordon miniszterelnök-jelöltségéről és Lendvai Ildikó pártelnökségéről döntenek) nem engedik be a sajtót.

  • Kiss Péter, az MSZP alelnöke sem a miniszterelnök-jelölt, sem a pártelnök megválasztásával kapcsolatban nem számít személyi meglepetésre. A politikus erről vasárnap délelőtt beszélt, amikor megérkezett a Budapest Kongresszusi Központba az MSZP rendkívüli kongresszusára.

    A rendezvényre 10 óráig már megérkezett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Bajnai Gordon kormányfőjelölt és Lendvai Ildikó frakcióvezető, az MSZP elnöki posztjának várományosa. (MTI)

  • "Nekem két dolgom van, miniszterelnököt ajánlok nektek, és elbúcsúzom, rövid leszek" – mondta a kongresszuson Gyurcsány Ferenc, aki annyival elintézte a miniszterelnök-jelöltet, hogy ismeritek jól. De a leköszönő pártelnök szerint nem az a teljesítmény, hogy a küldöttek megszavazzák-e Bajnait, hanem az a kérdés, hogy kitartanak-e mellette legalább egy évig, amikor támadják őt és családját, illetve programját.

    06
  • Gyurcsány arra kérte a kongresszust, úgy szavazzon Bajnairól, hogy egyben vállalja is a küzdelmet , a támogatást, nem csak a kongresszus vitatkozó, emelkedett pillanataiban, hanem hosszútávon is. Mert Bajnai Gordon megérdemli, ahogy programja is.

  • "Akik szorítanak nekem, elhalmoztak jótanácsokkal, kommunikációs hasonlatokkal láttak el védőoltásról, ami fáj, de meg lesz a hatása. de én hagynám a képes beszédet, nem szónok akarok lenni, hanem válságkezelő. a legpőrébben akarok fogalmazni. A magyaroknak most arról kell dönteni, hogy lemondanak jövedelmük egy részéről, vagy elveszítik az állásukat" - kezdte szónoklatát Bajnai Gordon.

Rovatok