Távozik posztjáról Daróczi Dávid. Ezt a kormányszóvivő jelentette be a kormányülés utáni tájékoztatón. Daróczi úgy fogalmazott: "szakértő voltam, az is maradok, de tettem egy kitérőt a politika világába". Daróczi a jövőben a magánszférában tevékenykedik majd. (FH)
Szájer József szerint mind a demokratikus szabadságjogok, mind pedig a független intézmények függetlensége terén visszafelé megyünk az időben. „Most eljutottunk oda, hogy elértünk 1988. március 30-ig, és innen visszafelé megyünk” – mondta a Fidesz európai parlamenti frakcióvezetője a párt 21. születésnapján a Bibó Szakkollégiumban tartott ünnepségen. Szájer szerint húsz évet visszamentünk az időben a független intézmények függetlenségének garantálása terén is; azt látjuk, hogy a köztársasági elnököt, a Legfelsőbb Bíróságot, az Alkotmánybíróságot, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét támadja a kormányzat, de korábban a nemzeti bankot és a legfőbb ügyészt is durván megtámadta a hatalom. (MTI)
Az SZDSZ több órája bezárkózott, hogy eldöntse, elfogadja-e Bajnai Gordont, adnak még határidőt a tárgyalásra (hiszen a csütörtöki dátum amúgy is lejárt már), vagy azt mondják, hagyjuk ezt az egészet, a maguk részéről jöjjön az előrehozott választás. De kik zárkóztak be? A párt ügyvivő testülete és frakciója közös megbeszélést tart, erre a következők kaptak meghívót: Fodor Gábor elnök, a tizenkét országos ügyvívő (Béki Gabriella, Csőzik László, Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Gulyás József, Gusztos Péter, Horn Gábor, John Emese, Kóka János, Léderer András, Világosi Gábor, Wittinghoff Tamás) és a frakció (többen üt-tagok, akik nem: Bőhm András, Geberle Erzsébet, Hankó Faragó Miklós, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Lakos Imre, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Pető Iván, Sándor Klára, Velkey Gábor).
Gusztos Péterhez hasonlóan John Emese SZDSZ-es ügyvívő is üzent a Facebookon, mielőtt bezárkózott volna pár órára, hogy döntsön a hogyan továbbról. „A mai mondás: A nagy ügyek mindig nagy nehézségekbe ütköznek, és rendkívüli határozottság nélkül soha nem lehet sikerre vinni őket. (Richelieu) Értsd, ahogy.”
Egymás után bukhatják el a hatalmat a kelet-közép-európai régióban és a Balkánon a bal- és jobboldali kormányok, állította a Demokratikus Átalakulásért Intézet igazgatója és a Vision Consulting egyik elemzője. A kormányválságok Magyarország, Csehország és Lettország után Bulgáriától Ukrajnáig számos kabinetet érinthetnek. A szélsőséges erők a válságban várhatóan ugyan megerősödnek, de túlzott térnyerésükre nem kell számítani.
Véget ért az SZDSZ ügyvivőinek és frakciójának délelőtt 9 óta tartó közös tanácskozása. A megbeszélésről távozók közül senki nem nyilatkozott, csak annyit közöltek, hogy háromkor az MSZP-vel találkoznak.
Bár kettőkor elvileg befejeződött az SZDSZ ügyvivői testületének és frakciójának összevont ülése, Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke és Horn Gábor ügyvivő még egyeztetnek. Úgy tudni, hogy a liberálisok háromkor találkoznak az MSZP-sekkel a képviselői irodaházban. (FH)
Öt órás tanácskozás után sem hozott döntést az SZDSZ arról, hogy elfogadja-e Bajnait vagy feladja a további kormányfőkeresést - értesültünk az egyik résztvevőtől. Elképzelhető, hogy még ma este folytatják, de holnap biztosan.
Munkatársunk jelentette, hogy Bajnai Gordon XII. kerületi házának közelében megjelent a köztársasági őrezred néhány autója.
Korábban arról volt szó, hogy a liberálisok ügyvivőinek és frakciójának vasárnap délelőtti megbeszélése után ma háromkor találkozik az SZDSZ az MSZP-vel, hogy egyeztessen Bajnai Gordonról. Az MTI információi szerint viszont a szabad demokraták csak vasárnap este vagy hétfőn egyeztetnek az MSZP-vel.
Információink szerint az SZDSZ ügyvivőinek és frakciójának vasárnapi együttes ülésén 6:6-ra végződött az ügyvivők informális szavazása arról, hogy a párt támogassa-e Bajnai Gordon miniszterelnökségét. Úgy tudjuk, a szavazáson Demszky Gábor nem vett részt, így most lényegében a főpolgármesteren áll vagy bukik Bajnai és a kormány sorsa.
A kiszivárgott hírek szerint az SZDSZ Törő Csabát látná szívesen a gazdasági tárca élén, bár a kérdésben még nincs egyetértés. Úgy tudjuk, hogy a további lépésekről sincs egyetértés a pártban. Törő Csaba üzletember, 2007 tavaszán támogatta Fodor Gábor elnöki kampányát.
Fodor Gábor nem nyilatkozott az ügyvivői testület ülésén történetekről, a kormányfőkeresést viszont úgy értekelte, hogy kritikus a helyzet a szocialistáknál, ami káros az országnak is. Az SZDSZ elnöke szerint ők a kezdetektől azt hangoztatták, hogy hajlandók tárgyalni, amíg látnak esélyt a megegyezésre. A helyzet pillanatról pillanatra váltizik, erre próbálnak reagálni, de van egy pont, ami után ezt már nem érdemes folytatni. Mindenesetre holnap újra összeülnek.
Hiába járnak nehéz idők a pártra, tartani kell a kapcsolatot a néppel. Kollégánk gyereksétáltatás közben futott bele önfeledt kapcsolat.hu-s sapka- és labdaosztogatásba a fővárosi Szent István parkban. Az MSZP nőtagozata demonstrált az ellen a lehetetlen helyzet ellen, hogy az anyák kevesebbet keresnek, mint az apák. A gyerekek nem voltak válogatósak, begyűjtötték az ajándékokat.
Már délután négy óra van, de még nincs mai új miniszterelnök-jelölt, és nem is lépett még vissza senki. Pedig a lassan SZDSZ-es faliújságként működő Facebookon azt javasolták Eörsi Mátyás képviselő-ügyvívőnek, hogy javasolják Orbánt, ha elfogadja, nincs előrehozott választás. Eörsi szerint Orbán ezt visszautasítaná, arra hivatkozva, hogy neki szüksége van a nép legitimitására. És ebben Eörsi szerint igaza is lenne.
Bár Kóka János erősen lobbizott egykori üzlettársa mellett, a szabad demokrata ügyvivők végül – a korábbi hírekkel szemben – nem is szavaztak Bajnairól, mert nem is tudják, miről tárgyalnak. A szocialisták ugyanis nem adtak ajánlatot, és azt sem tudni, hogy mi van Gráf Józseffel. Este azért tovább tárgyalnak.
Információink szerint Bajnai Gordon ultimátumot küldött a pártokhoz: éjfélig vagy egyértelműen kiállnak miniszterelnöksége mellett, vagy kiszáll és nem lesz ő sem jelölt.
Bajnainak két feltétele van: 1. Az SZDSZ ügyvivőinek többsége támogassa miniszterelnökségét, 2. mind az MSZP, mind az SZDSZ írjon alá egy Bajnai programjának főbb elemeit tartalmazó nyilatkozatot, hogy a jövőben se hátrálhassanak ki mögüle.
Az első feltételnek éjfélig kell teljesülnie ahhoz, hogy Bajnai elfogadja a jelöltséget.
"Minden valóságalapot nélkülöz az állítólagos gazdasági miniszterségemmel kapcsolatos híresztelés" - nyilatkozta az Indexnek Törő Csaba üzletember, Fodor Gábor politikai tanácsadója. Mint mondta, sem most, sem a jövőben nem kíván kormányzati posztot elfoglalni.
Megkezdődött az MSZP-frakció vasárnap esti ülése. A frakcióülésre eddig nem érkezett meg sem Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-pártelnök, sem Bajnai Gordon lehetséges miniszterelnök-jelölt. Kiss Péter alelnök, Lendvai Ildikó frakcióvezető és Szekeres Imre elnökhelyettes már ott van a tanácskozáson. Az MTI információ szerint vasárnap már nem lesz hivatalos egyeztetés a kormányfőjelölt személyéről az MSZP és az SZDSZ tárgyalódelegációja között. Lendvai Ildikó frakcióvezető mindössze annyit mondott, hogy a tárgyalások befejezése után nyilatkozik majd, és arra sem kívánt válaszolni, hogy vasárnap lesz-e hivatalos egyeztetés.
Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon távollétében, az SZDSZ döntésére várva ülésezik az MSZP frakciója az MTV Híradójának értesülései szerint. Mivel az SZDSZ még nem adott választ a kérdésre, ami el sem hangzott, a szocialista képviselők kicsit zavarban vannak.
Az eredetileg tervezetthez képest egy órával később, este kilenckor áll csak az SZDSZ ügyvivő testülete elé Bajnai Gordon, aki talán az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Bajnai programját ismertetné - a kiszivárgott hírek szerint a jelölt öt százalékos GDP-csökkenéssel számol, ezért ötszáz milliárdos kiadáscsökkentést tervez. Bajnai éjfélig adott időt az SZDSZ-nek arra, hogy döntsenek támogatásáról, amit a jelöltség elfogadásának egyik feltételéül szabott. A másik feltétel, hogy az SZDSZ és az MSZP szerződésben vállalja programja támogatását.
Bajnai Gordon programbeszédet mondott a szocialisták vasárnap esti frakcióülésén, ezt szimpátiaszavazás követi majd. Gyurcsány Ferenc még nem érkezett meg, Szekeres Imre, Kiss Péter és Lendvai Ildikó viszont már ott van a tanácskozáson. Az MTI tudósítója szerint a tanácskozáson kevesebben vannak, mint a szombati, Gyurcsány pártelnöki bukásával záruló ülésén.
Támogatták Bajnai Gordon kormányfői jelölését az MSZP-frakció jelenlévő tagjai a képviselőcsoport vasárnap esti budapesti ülésén. A Bajnai Gordon személyéről és programjáról tartott szimpátiaszavazáson egy képviselő nemmel szavazott, négyen tartózkodtak. Azt nem lehet tudni, hányan vettek részt a frakció ülésén. (MTI)
Az MSZP képviselőinek kevesebb mint harmada, a 189-ből csupán 50-en voltak jelen a frakciótanácskozáson, amikor Bajnai Gordon ismertette programját. Az ötven képviselő közül négyen tartózkodtak, egy pedig ellenezte Bajnai jelölését a programismertetést követő szimpátiaszavazáson. Az MTI értesülései szerint Bajnai a zárt ülésen a hazaszeretettel indokolta, hogy miért vállalta el a felkérést. Értesüléseink szerint a távolmaradó képviselők többsége is támogatja Bajnai jelölését.
Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter az MSZP hivatalos kormányfőjelöltje - közölte Kiss Péter kancelláriaminiszter, az MSZP alelnöke.
A politikus tudatta, Bajnai elmondta programját a frakció előtt, azt a képviselők támogattak. (MTI)
"Több sajtóorgánum - általuk meg nem jelölt források alapján - arról adott hírt, hogy szombati informális ülésükön az MSZP megyei pártelnökei mondatták le Gyurcsány Ferencet pártelnöki tisztségéről.Ezzel szemben a megyei elnökök nem foglaltak állást Gyurcsány Ferenc pártelnöki pozíciójáról. Tudomásul véve azonban, hogy - az ülésen elhangzott tájékoztatás szerint - a pártelnök az ülés időpontjáig már lemondott, arról foglaltak állást, hogy az új pártelnök megválasztására az április 5-i kongresszuson kerüljön sor" - áll az MSZP megyei elnökei által kiadott közleményben.
Mihamarabbi megállapodást sürgetett az SZDSZ esti tanácskozásán Kóka János, Bajnai Gordon szabaddemokrata cheerleadere. Az SZDSZ volt elnökének és az MSZP jelöltjének tíz éves közös üzleti múltja van. Az ülésre megérkezett Demszky Gábor is, aki saját közlése szerint minden megoldást támogat, ami Budapestnek jó. Demszky, aki eddig nem vett részt a tanácskozáson, az MTI-nek azt állította, hogy Bajnai nem adott ultimátumot a megegyezésre. Bajnai forrásaink szerint éjfélig adott időt az SZDSZ-nek arra, hogy döntsenek, támogatják-e miniszterelnökségét.
Az MTI jelentése szerint hosszú éjszakára készülnek a szabaddemokraták, a megbeszélés kezdete előtt egy futár nagy mennyiségű pizzát vitt a székházba.
Namost teljesen összezavartak minket a szocialisták megyei elnökei. Azt írják (három poszttal odébb olvasható), hogy nem is ők buktatták meg Gyurcsányt, mert mire odaértek az elnökségi ülésre, addigra már le is mondott a pártelnök. Amit készséggel elhiszünk, hiszen mégiscsak több megyei elnök van, mint amennyi Nyakó István. A párt szóvívője ugyanis az elnökségi ülés szünetében - amikor a megyei elnökökre vártak - a sajtóhíreket cáfolva azt mondta, hogy Gyurcsány Ferenc nem is mondott le. Csak azt vetette fel, ha a pártból jön a miniszterelnök, akkor legyen az MSZP első embere is, hogy ne alakuljon ki két hatalmi centrum a párton belül. De ezt a felvetést "az országos elnökség nem tartotta aktuálisnak".
Ha nem maga Gyurcsány Ferenc jelentette volna be utóbb a távozását, már el sem hinnénk.
Bajnai megérkezett az SZDSZ-hez, jelentette tudósítónk a Gizella utcából. Bajnai arra a kérdésre, hogy megkapja-e a liberálisok támogatását azt válaszolta: Korai volna bármit is mondani.
Az épület környékén viszonylag sok a rendőr.
Az MTI jelentésével szemben nem ötven, hanem 125 szocialista képviselő, azaz a frakció kétharmada vett részt Bajnai programismertetőjén, értesültünk szocialista forrásokból. Azaz Bajnait végül nem 45, hanem 120 szocialista biztosította támogatásáról.