„Folyamatosan megy az áru. Van egy hajnali fuvar Ukrajnából. Magyarországon pár helyet körbejárunk, és koradélutánra már megint itthon vagyunk. Nem mindig fordulunk kétszer. Attól függ, mekkora a kereslet. Házalni nem szoktunk. Oda visszük a cigarettát, ahol tudjuk, hogy meg is veszik. Több kartonnal már veszélyes az utcán kérdezgetni az embereket" – meséli tökéletes magyarsággal egy ukrán férfi, a beregszászi határátkelő csempészbandájának egyik tagja.

Kevés hozzá hasonló van, ma már csak a kiváltságosak csempésznek az ukrán–magyar határon. Mindent nagyon szigorúan szabályoznak, egy doboz cigarettát vihetünk vagy hozhatunk (régen egy karton volt), egy nap csak kétszer léphetjük át a határt – ennek teljesítése is csodaszámba megy a többórás sorok miatt – egy üveg szesz lehet nálunk, és mindent elvesznek, amit nem jelentünk be.

Tíz évvel ezelőtt még a testükre ragasztották a cigarettáskartonokat a biciklisek, és úgy gurultak át a határon. A szomszédban negyedáron kapható cigaretta fekete importja akkora üzlet volt, hogy a magyarországi dohányforgalmazók kutatása szerint a 2000-es évek közepén minden harmadik szál itthon elszívott cigaretta csempészáru volt.

A benzin volt a másik nagy üzlet, a magyar oldalon sorra mentek csődbe a határmenti kutak. Áthozták a filléres ukrán benzint, leszívatták egy ismerőssel, és már fordultak is, így spóroltak tízezreket.

Egyszeri ember ma már nem csinálhat ilyeneket, a már sokat emlegetett cédulázás (egy cetlire fel kell írni az autó adatait, a benzinállást, a megtett kilométereket) miatt pontosan tudják, ki hány kilométert tett meg a határon túl, és mennyi benzint fogyasztott.

Minden határállomáson maradtak azonban kiváltságosok. Ezek a húsz-harminc fős elit alakulatok jóformán bármit megtehetnek. Ők ukránok, nem véletlenül. Az ottani határőrök szigorúbbak és korruptabbak is. A a magyar oldalon inkább a nagy tételben seftelőkre utaznak, az ukránok a kisembereket is jobban szűrik, de az ismerősökkel – vagyis akik fizetnek nekik – elnézőek.

Foglalkozása csempész

„Nekem nincs állandó munkám, ebből élek [a csempészésből]. Régen volt egy kis boltom Beregszászon, olcsón beszereztük az árut, és senki sem ellenőrizte, honnan és mi van ott. Mindenkinek jó volt” – mondja a neve elhallgatását kérő ukrán.

Szerinte a cigaretta- és szeszcsempészés ma már nem akkora üzlet, mint régen volt. Az EU-s országok üzleteiben nem lehet nem kóser dolgokat árulni, és a feketézéstől is egyre inkább elfordulnak a tömegek. Azért nekik még megéri, de több ember már nem férne oda a mézesbödönhöz, hiszen az ukrán eredetű élvezeti cikkek ma már főleg a keleti régiókban mennek – onnan is folyamatosan szorulnak vissza –, és a nagyobb határátkelőhelyeken pár tucat ember le tudja fedni a szűkülő piacot.

„Ez a megélhetésről szól. A Passatom tizenegy éves, sokkal jobbat nem is tudnék venni.” Az ukrán határőrök viszont nagyon megszedik magukat. „Beosztástól függően osztják szét a nyereséget. Van, aki tíz, van, aki ötven százalékot kap naponta, és ezek havi viszonylatban már milliós összegek.” És ehhez még nem számoltuk hozzá a legnagyobbaktól beszedett összegeket, illetve a kishalak betevőjét. „A környező falvak lakói főleg a zöldhatárokon járnak-kelnek, tőlük csak pár doboz cigarettát szoktak elvenni. Náluk tényleg minden egyes szál számít, de a határőrök őket is megadóztatják.”

Nem bízhatnak a határőrökben

Az igazi elit egyenruhában áll a sorompónál, vagy ül az irodában. „Tőlünk vannak még sokkal nagyobb és komolyabb hálózatok is. Azok mindent megtehetnek, nekünk vigyáznunk kell magunkra. A magyar oldal nem olyan feszes, ritkán szedik darabokra az autót, de azért jól el kell dugni az árut. Viszont előfordult már, hogy az ukránoknál bukott le tőlünk valaki. Ha belső ellenőrzés van, és eredményt kell felmutatniuk, akkor tudják, kiknél kell benyúlni a kárpit alá.”

A börtöntől nem kell tartaniuk, a férfi elmondása alapján nincs náluk egyszerre annyi áru, hogy szigorú büntetést kapjanak. „Volt, akinek lefoglalták a kocsiját, pénzt kellett fizetnie, de pár hét múlva már megint hozta-vitte a cigarettát. Mi ehhez értünk, nekünk ez a munkánk.”

Ne legyen csempész a gyerekből

Az ember általában reggel bemegy a munkahelyére, és délután hazamegy. A csempésznek nincs irodája, de van placca. „Sokszor nálunk is az információ a legértékesebb. Hova ne vigyük éppen az árut, hol várható razzia. Többször volt, hogy a magyar határnál a kocsiban aludtunk, mert hallottuk, hogy ellenőrzés lesz a túloldalon. Másnap délutánig várnunk kellett, és csak azután mehettünk haza.” A férfinak két tizenéves gyereke van, az egyik általános, a másik középiskolába jár. Nem ilyen életet képzel el nekik.