1990 óta szinte mozdulatlan a baloldal harmincezres taglétszáma, csak Gyurcsány Ferenc bővítette a tábort vagy nyolcezer emberrel, ők azonban mára eltűntek, és maradt a papíron harmincezres tagság, aminek belső becslések a felét tartják reálisnak. Az MSZP 1990-ben büszkélkedhetett a legnagyobb tagsággal, ötvenegyezer fővel, de ez is csak negyede-ötöde volt annak a két-háromszázezres tömegnek, amelyiktől azt remélték, átigazol az MSZMP-ből.
Szerdán ünnepelte huszadik születésnapját az MSZP.
Húsz év alatt a pozitív kalkulációk szerint mintegy harmincadára, a realistább számítások szerint ennek felére apadt az MSZP-vé átváltozó MSZMP taglétszáma. A Magyar Szocialista és Munkáspárt fénykorában mintegy 850-900 ezer taggal büszkélkedhetett, az MSZP-s tagrekord viszont ötvenegyezer volt. Számos vélemény szerint azonban ez a kopás nem tudható be pusztán a rendszerváltásnak, a tagság erózióját többen azzal magyarázzák, hogy a 89-es kongresszus előtt csúnya hibát követtek el az átalakulás vezénylői.
A kongresszus előtt ugyanis azon ment a huzavona, hogy tagságtechnikailag mit is jelent az, hogy az MSZP az MSZMP utódpártja. A Reformszövetség ugyanis élesebb cezúrát akart, hogy ne lehessen összemosni Kádár pártját a rendszerváltás szocialistáival, így azt az irányvonalat képviselete, hogy az új párt megújuló tagságot is jelent.
Praktikusan ez annyit tesz, hogy a Reformszövetség nem megörökölni akarta a tagságot, hanem újra beléptetni. Úgy értelmezték az akkori helyzetet, hogy a hatalmas MSZMP-s tömeg a rendszerváltás útjában áll, de ha ez a tömeg vagy legalábbis jó része átigazol az MSZP-be, akkor már nem rendszerváltási gát, hanem legitimációs erő.
Megjegyzendő, hogy a Reformszövetség nyugodtan remélhette, hogy az MSZP így sem marad tagság nélkül, mert ugyan volt egy jelentős lemorzsolódás, amikor 1989 októberéig vagy 130-180 ezer tagot elvesztett az MSZP, viszont ezután úgy tűnt, csitul a kilépési kedv. A formálódó MSZP más platformjai (például a Népi Demokratikus Platform) viszont úgy találták, hogy hiba lenne mindenkivel új belépési nyilatkozatot aláíratni, egyszerűbbnek tűnik, hogyha valaki továbbra is fizeti a tagdíját, akkor automatikusan MSZP-taggá válik.
Mégis, a népi demokratikusok kiegyeztek a reformszövetségesekkel, és belementek a tagok újbóli belépési kényszer köti.
Pontosabban csak kötötte volna, ugyanis míg a pártvezetők közül mindenki úgy kalkulált, hogy a legrosszabb esetben is átigazolnak két-háromszázezren, mindössze ötvenegyezer ember érezte úgy, hogy az MSZP-vel egy az útja. Ráadásul ez a létszám is gyorsan apadt, ugyanis a 90-es választások után húszezer ember állt tovább a tizenegy százalékot szerző MSZP-ből. (Az már más kérdés, hogy ennek a levét pont a vehemensen új pártot követelők itták meg. Pozsgay például számos szocialista politikus szerint azért temethette el köztársasági elnöki reményeit, mivel eltávolította maga mögül a tömeget.)
A 90-es választások után a párt létszáma hosszú évekre harmincezer főre stabilizálódott, látványosan hiányoztak a fiatalok tömegei, és a középkorúak rétege sem volt túlreprezentált. Szemben a nyugdíjasokkal, akik hetven-nyolcvan százalékos jelenlétükkel a párttagság gerincét adták. Hogy mégis mozoghat a párttagsági föld, azzal a szocialisták Gyurcsány eljövetelekor szembesültek. 2005 második, és 2006 első felében harmincnyolcezerre bővült a párttábor, zömmel fiatalokkal.
Ebből az időszakból annyi maradt meg, hogy – legalábbis az MSZP állítása szerint – vérfrissültek a helyi és országos szervezetek, és a különböző vezetői tisztségek felét negyven év alattiak töltötték, töltik be. A rendszerbe frissen bejövő nyolcezer tag azonban lemorzsolódott 2006 és 2008 között. Jelenleg a hivatalos tagnyilvántartás még mindig harmincezer fővel számol. A pártpletykák szerint azonban jó, ha tizenötezer valós tag maradt a rendszerben. Mások szerint ez tévedés, ez a szám nem a tagságra vonatkozik, hanem a mozgósítható emberekre.