Index Vakbarát Hírportál

Zsidózott is a cigányozó polgármester

2009. október 9., péntek 11:31

A világuralomra, azon belül is elsősorban Magyarország megszerzésére törekedő zsidó nagytőkéről nyilatkozott tavaly az edelényi városi tévének Molnár Oszkár. A fideszes politikus ellen korábban cigányozó kijelentései miatt indult eljárás.

"Szeretem Magyarországot, szeretem a magyar embereket és én előtérbe helyezem a magyar érdeket a globális pénztőke, ha úgy tetszik a zsidó nagytőkével szemben, ami be akarja kebelezni az egész világot és főleg Magyarországot" - jelentette ki Molnár Oszkár, Edelény fideszes polgármestere a városi tévének adott tavaly év végi interjújában. Molnár az elmúlt hetekben vált országosan ismertté, miután azt állította, hogy Edelényben a terhes roma nők direkt károsítják magzatjaikat, hogy több segélyt kaphassanak.

Molnár egy testületi ülésen hangoztatta véleményét a cigányokról, azt állította, hogy a terhes nők gyógyszereket vesznek be és gumikalapáccsal ütik a hasukat, hogy ártsanak a születendő gyermeknek. Rágalmazásért eljárás indult ellene, amit az ügyészség felfüggesztett, mivel Molnárnak parlamenti képviselőként mentelmi joga van.

Molnár zsidozó kijelentésére reagálva Nyakó István, az MSZP szóvivője elhatárolódásra szólította fel a Fideszt. ""Molnár Oszkár gyűlöl minden kisebbséget, vallásra vagy származásra való tekintet nélkül. Nézetei vállalhatatlanok, gyűlöletre uszítanak és kirekesztésre hívnak fel" - mondta.

Nyakó az országgyűlés mentelmi bizottságának is üzent, azt kérte, minél hamarabb döntsenek Molnár mentelmi jogának felfüggesztéséről.

Rovatok