Index Vakbarát Hírportál

Felfüggesztették a pécsi vízmű-ügy birtokháborítási perét

2010. január 12., kedd 18:50

A Kaposvári Városi Bíróság felfüggesztette a Tettye Forrásház Zrt. kontra Pécsi Vízmű Zrt. és társainak birtokháborítás miatt indított perét az első tárgyalási napon.

Matusik Gertrúd bírónő elmondta, a Pécsi Vízmű Zrt. megtámadta a korábbi üzemeltetési szerződés felmondásának érvényességét. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara melletti választott bíróság előtt zajló per el fogja dönteni a birtokháborítás témájában indított per kimenetelét is, ezért függesztették fel a keddi tárgyalást.

Az ügy előzménye, hogy az önkormányzat tavaly október 5-én ellenőrzése alá vonta a vízmű épületét, amelyből kizárták a Pécsi Vízmű Zrt. vezetőit. A lépésre azután került sor, hogy a város közgyűlése Tettye Forrásház Zrt. néven céget hozott létre a vízközművek átvételére az önkormányzati többségi tulajdonú, de francia érdekeltségű Pécsi Vízműtől, miután a felek határidőre nem egyeztek meg a kisebbségi részvénypakett visszavásárlásáról. A történtek miatt mindkét fél bírósághoz fordult.

Sokallták az osztalékot

A város és a kisebbségi tulajdonos Suez Environnement között azért romlott meg a viszony, mert az önkormányzat szerint a Pécsi Vízmű Zrt. túl drágán szolgáltat, nem a vízdíj csökkentését, hanem a terjeszkedést helyezte előtérbe. Emellett az önkormányzat sokallta a befektető osztalékát és egyéb járandóságait, amelyek a képviselők szerint egy százszázalékos városi tulajdonú vízszolgáltató esetén Pécset gazdagíthatná.

A Pécsi Vízmű és a Suez menedzsmentje többször is megalapozatlannak nevezte és visszautasította az önkormányzat vádjait. A pécsi közgyűlés jóváhagyásával a Tettye Forrásház Zrt. megvásárolta a CIB banktól a pénzintézetnek a Pécsi Vízmű Zrt.-vel szemben fennálló követelését, ezzel az új szolgáltató a régi legnagyobb hitelezője lett.

Formai okokra hivatkozott a Tettye védője

A keddi tárgyaláson a felperes Tettye Forrásház Zrt. jogi képviselője, Szabó Iván folyamatosan a tárgyalás felfüggesztését kérte formai okokból, továbbá az ügyben zajló egyéb, a birtokháborítás szempontjából szerinte döntő dolgokat tisztázó többi per miatt. Az alperesek jogi képviselője, Cseri Zoltán azonban ragaszkodott a tárgyalás megtartásához, ezért megkezdődött az adatok, iratok és álláspontok egyeztetése.

Vita tárgya volt a felek közt egyebek közt annak jogi értelmezése, hogy a dolgozóknak küldött e-mailek birtokháborításnak minősülhetnek-e. Az ügy szövevényességét mutatja, hogy a felperes jogi képviselője bejelentette, a perben eddig nem szereplő Pécs Holding Zrt. egy ráépítés apropóján tulajdonjog megállapítása iránti keresetet nyújt be a vitában érintett ingatlanra.

Vitatják a cégalapítást is

A Pécsi Vízmű pedig egy másik perben vitatja a felperes cégalapításának érvényességét. A tárgyaláson elhangzottak szerint az alapvető kérdést, vagyis az üzemeltetési szerződés felmondásának érvényességét tisztázó választott bírósági tárgyalást február 16-ára tűzték ki. Várhatóan ennek kimenetele fogja meghatározni a felfüggesztett birtokháborítási per kimenetelét is.

A felperes jogi képviselője szerint az alapvető vita nem a felperes és az alperesek között, hanem a pécsi önkormányzat és a francia cég között van, amelyet igyekeznek békés úton rendezni. Ezért elképzelhető, hogy a birtokháborítási per időközben okafogyottá válik.

Rovatok