Index Vakbarát Hírportál

Több száz milliót fizethet a MEH a Red Bull helyett

2010. március 10., szerda 13:53 | aznap frissítve

Utólag kell befizetnie a Miniszterelnöki Hivatalnak tavaly augusztus 20-i Red Bull Air Race közterület-használati díját a főváros kasszájába. A MEH ingyen adta át a szervező cégnek a Duna-partot, sőt azt is megengedte, hogy a világörökség részét képező területre óriásreklámokat tegyen ki, holott ezt tiltja a címet osztó Unesco.

Sohasem indokolta meg a Miniszterelnöki Hivatal, miért adta át ingyen a tavalyi Red Bull Air Race budapesti fordulóját rendező cégnek a Parlament előtti pesti és budai Duna-partot, holott a repülőverseny nem volt része az állami ünnepségeknek.

A Miniszterelnöki Hivatal a 2009-es augusztus 20-i rendezvények előtt elkérte a területet a tulajdonos fővárosi önkormányzattól, majd a hangosításért cserébe átadta a teljes partszakaszra vonatkozó területhasználati jogot. A főváros akkor arról tájékoztatták, hogy a partszakaszt az állami ünnepségek számára veszik majd igénybe.

A főváros városképvédelmi bizottsága már szeptemberben vizsgálatot kezdett az ügyben, a kancellária azonban az időközben megtartott öt ülés egyikére sem küldte el képviselőit, és a repülőversenyt szervező Ostermann Kft.-vel kötött szerződését sem bocsátotta a bizottság rendelkezésére.

A testület szerdai ülésén Ughy Attila fideszes bizottsági elnök vezetésével egyhangúlag megszavazta, hogy a MEH-nek az eredeti kérelmek alapján harmincötezer négyzetméteres terület után hatezer forintos bérleti díjat kell fizetnie.

Ughy elmondta, hogy a kancellária további büntetési tételekre is számíthat, hiszen az Ostermann Kft. megsértve a terület világörökségi státuszát több száz négyzetméteres reklámfelületet helyezett ki a Lánchídra. A bizottsági elnök szerint ebben a kérdésben azért nem tudnak pontos büntetési összeget megállapítani, mert a reklámtilalom miatt nincs érvényes tarifa a területre. Azt is vizsgálni kell, hogy az átadott partszakaszon milyen engedélyekkel működtették a büféket, falatozókat, mert ebben az ügyben is megkerülték a hivatalos utat.

A Red Bull-futam a repülősök között is vihart kavart, miután az ingyen kapott területre az Air Race szervezői nem engedték be a főváros által támogatott légi parádét, amelyben mintegy húsz kisebb-nagyobb sportgép, helikopter és motoros sárkány tartott volna félórás programot a Duna felett. A Magyar Repülőszövetség légi bemutatója azonban MeH kekeckedése miatt elmaradt, bár MEH-es operatív törzse az ellenkezőjét jelentette be a nyilvánosság előtt. A parádé abban a formában azt jelentette, hogy három repülőnek adtak engedélyt a bemuatóra.

Rovatok