Index Vakbarát Hírportál

Tesztrepülést tarthattak az izraeli gépek

2010. március 18., csütörtök 17:39

A Ferihegyi repülőtér közelében észlelt két izraeli repülő valószínűleg tesztrepülést tartott, amit csak baráti országokban tehetnek, vélekedett egy biztonságpolitikai szakértő. A kormány és a Fidesz is választ vár. Az izraeli nagykövet azt mondta, a repülők Várnában is jártak.

Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő szerint tesztrepülést tarthattak az izraeli repülők a magyar légtérben, és nem kémfeladatot hajtottak végre, amire abból lehet következtetni, hogy a gépek kis magasságban és nappal közelítették meg a Ferihegyi repülőteret. Ha Izrael valóban kémkedni szeretett volna, már rég megtette volna, mivel az izraeli légitársaság naponta közlekedtet járatot Tel-Aviv és Budapest között, mondta Georg Spöttle.

A Magyar Nemzet csütörtöki számában megjelent fénykép alapján Georg Spöttle szerint a repülők nem kémgépek, hanem harcászati feladatokra (például csapatmozgások és idegen gépek légtérben való jelenlétének figyelésére, célok megjelölésére) fejlesztették ki őket. Ha valóban kémkedésről lenne szó, azt inkább a U2-típusú kémgépek hajtják végre, lényegesen nagyobb magasságból, tette hozzá.

A berepülés célja a gépek technikai tesztje lehetett - mondta a szakértő - például a hatótávolságuk kipróbálása. Ferihegyet pedig azért közelítették meg, mert - mivel szerinte tesztrepülésről lehetett szó - baj esetén a kényszerleszállást gond nélkül végrehajthatták volna. Úgy fogalmazott, hogy "tesztrepülést Izrael csak baráti országok irányában" tud végrehajtani.

A Magyar Nemzet csütörtöki száma szerint az izraeli légierő két gépe szerdán kétszer megközelítette a Ferihegyi repülőtér leszállópályáját Vecsés irányából, majd leszállás nélkül távozott.

Bajnai Gordon kormányfő azonnali vizsgálatot rendelt el az ügyben. A Fidesz a közvélemény azonnali, világos és egyértelmű tájékoztatását követeli a kormánytól. Az izraeli nagykövet azt mondta, hogy nem kémrepülők jártak szerdán Ferihegyen, a két izraeli gép egy szokásos rutinfeladatot látott el, korábban is történt már ilyen. Aliza Bin-Noun hozzátette, az izraeli légierő gépei a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól kaptak engedélyt a szokásos rutinfeladat végrehajtására. A gyakorlatnak megfelelően a magyar Külügyminisztériumot is bevonták a folyamatba, hangsúlyozta. A rutingyakorlatban Budapest mellett a bulgáriai Várna is szerepelt, tette hozzá.

Rovatok