Szerdán folytatódhat a kormányprogram tíz órásra tervezett vitája. A vitában az EP-képviselők is felszólalhatnak.
Ertsey Katalinról most nem volt szó.
Harrach Péter a vita utolsó órájához érkezve két pontban összefoglalta a legfontosabb kérdéseket. Arra, hogy az ellenzék a konkrétumokat hiányolja, azt válaszolta, hogy ha az elmúlt nyolc évben lett vona a kormánynak víziója, akkor nem jutunk ide. A kormányprogram ezek szerint egy vízió. A másik fontos pont a nemzeti együttműködés megvalósítása, ennek három szintje van. Egyrészt meg kell hallgatni az embereket, másrészt a szervezeteket, harmadrészt pedig a politikai pártoknak is dialógust kell folytatniuk. "Ezt tartalmazza a kormányprogram."
Tudósítónkat hallásvizsgálatra is elküldjük, újabb levelet kaptunk ugyanis az LMP-s képviselőtől. Íme:
„Javaslom, hogy az index tudósító látogassa meg az SZTK-ban a hallásvizsgálatot is. Totálisan félreértettétek Harrachhal együtt (!), amit mondtam.
Íme, ezt mondtam:
Nem gondolhatja komolyan a család és a munka kiegyensúlyozását az a kormány, amely hetente több éjszakába nyúló és szombati üléssel nyit. Hiteltelenné válik a vasárnapi boltbezárás, ha a KDNP nem áll ki a családok és a munka összeegyeztethetősége mellett.
Ha valaki komolyan gondolja, hogy egy LMP-s a multik, hiperek mellé áll a munkavállalókkal szemben, az nézzen magába vagy tájékozódjon. A hiteltelen, ájtatos családozást mindannyiszor kritizálni fogjuk."
This is a beginning of beautiful friendship
Harrach Péter örül neki, hogy Ertsey Katalin beavatta a családi életébe, de szerinte az alapvető probléma az, hogy megteremtsék a feltételeket. A vasárnapi szabadnap kérdése szerinte világnézeti kérdés, sajnálja, hogy dolgozó anyák nem tudnak a családi asztalnál ülni vasárnap délben.
A KDNP emberére akadt Ertsey Katalinban.
Ertsey Katalin Harrach Péternek válaszolva azt mondta, csak hinni tud benne, hogy a kormányprogramban nem szereplő, de most elhangzott ígéretek megvalósulnak. Gyermekét egyedül nevelő képviselőként kikelt a KDNP vasárnapi nyitvatartást ellenző javaslata ellen is, hiszen a szombati éjszakákba nyúló ülésnapok mellett nem tud mikor bevásárolni.
A férfi Harrach szerencsére pontosan tudja, hogy mi kell a nőknek.
A kereszténydemokrata Harrach Péter még Ertsey Katalin kétpercesére válaszolt két percben. Szerinte a nőknek ma Magyarországon nincs választása, vagy dolgozik, vagy gyereket nevel, de ez utóbbit nem választhatja, mert az egykeresős családmodell nem működik. Ezért a családi adózás megteremtésével lehetővé kell tenni, hogy az egykeresős családmodell is működőképes legyen, amennyiben pedig a nők a gyermeknevelés mellett dolgozni is szeretnének, ahhoz meg kell teremteni a gyermekek elhelyezésének lehetőségét.
Reméljük, jól láttuk a felszólalót, és most nem kapunk levelet.
Az elempés Ertsey Katalin kétperces felszólalásban mondott hálát Pokorni Zoltánnak a felszólalásáért, reméli, hogy ezzel a véleményével Pokorni nem marad kisebbségben a kétharmados frakcióban. A nők szerepével kapcsolatban meg a családbarát munkahelyekről beszélt, kiemelve a munkahelyi és családi szerepek összehangolásának fontosságát.
Levelet kaptunk Ertsey Katalintól, az LMP képviselőjétől. Ígérjük, az ülés után elküldjük tudósítónkat az SZTK-ba.
Szemüveget az indexnek! Nem tudom, honnan nézi a parlamentet az index percről percre tudósítója, de immár kétszer is összekevert nőket férfiakkal. Tegnap Rétvári Bence családbarát munkahelyek kitételét nem Mile Lajos tapsolta meg hangosan, hanem egy szintén LMP-s képviselőnő, szerénységem tiltja a nevét ideírni.
Ma pedig Ledvai Ildikót keverte össze Kovács Lászlóval, ugyanis ez utóbbi jött be a kettős állampolgárságról szóló szavazás után, amire a Fidesz B-közép tapsviharral és bekiabálással reagált.
Kérem az index tisztelt tudósítóit, hogy legalább azt a kevés nőt ne tévessze össze férfiakkal a házban, köszönöm.