Demszky Gábor az egyetlen befolyásos magyar politikus, aki úgy vonul vissza, hogy sohasem vesztett választást. Húsz év főpolgármesterség után mégis úgy érzi, hogy „a történelemben nincs happy end”. Kétrészes cikkünkben megpróbáljuk értelmezni, hogyan alakult Demszky karrierje, és miért gondolják azt a barátai is, hogy „minden szétesett körülötte”.
„A történelemben nincs happy end, csak eufórikus, boldog kezdetek vannak” – többek között ezekkel a szavakkal búcsúzott a Fővárosi Közgyűléstől Demszky Gábor, aki 1990 óta Budapest főpolgármestere. „Tragikus, ami Gáborral történt. Minden szétesett körülötte. A pártja, az egészsége, és egyre borzasztóbb emberek vették körül” – értékelte egy volt politikus Demszky hatalmának végnapjait. „Hibás is, és áldozat is” – vélekedtek a legtöbben azok közül az ismerősei közül, akiket Demszkyről faggattunk.
Szinte mindenki egyetértett abban, hogy Demszky Gábor sohasem lopott, komolyan vehető vagyon nélkül távozik az ország egyik legmagasabb hivatalából. Ugyanakkor az is világos, hogy a rábízott város pénzét évek óta szisztematikusan fosztogatták. Sokféle magyarázatot hallottunk erről a kettősségről. Legodaadóbb hívei szerint hiába akart jót, tehetetlen volt. Az őt megvetők szerint lusta, hiú, pszichikailag labilis ember, aki mindent kegyenceire hagyva tönkretette a várost.
Demszky Gábor úgy távozik Budapest éléről, hogy korrupciós botrányok hosszú sora, egy végtelenbe nyúló és iszonyú drága metróépítés, egy túlárazott és lelassult hídfelújítás teszi rosszá a hangulatot, és a város éppen járhatatlan az összehangolatlan útlezárások miatt. Képtelenség Demszky húsz évét indulat nélkül értékelni, ahogy szinte minden forrásunk megjegyezte, „erről még legalább öt évig nem lehet normálisan beszélni”.
Két fontos körülmény azonban mindenképpen mérlegelendő: Demszky az egyetlen országosan jelentős politikus, aki sohasem vesztett választást, és Orbán Viktor mellett az egyetlen, aki a rendszerváltás előtti ellenzéki mozgalomból jött, és még mindig komoly hatalma van.
Demszky októberben visszavonul, nyugdíjra készül. Sorsa a magyar demokrácia történetének is tanulságos összefoglalója. Árulásokkal, intrikákkal és egyre durvább gátlástalanságokkal teli történet.
„Amikor a szocik kiléptek a fővárosi koalícióból, szó szerint pezsgőt bontottunk” – állította Demszky egyik közeli munkatársa a tavaly őszi fejleményről. Alig öt hónappal később őrizetbe vették Mesterházy Ernőt, Demszky Gábor főtanácsadóját, jórészt ugyanazok miatt a BKV-s botrányok miatt vették elő, mint amelyekbe a fővárosi MSZP belebukott. Mesterházy őrizetbe vétele viszont mélyen megrendítette Demszkyt, rettenetes igazságtalanságnak érezte, szó sem volt pezsgőzésről. Pedig a két ellentétes reakció látszólag ugyanazon történet két fejleményének szólt. Annak, hogy a főváros gazdasági ügyeit intéző, rendszerint együttműködő két erős ember, Hagyó Miklós és Mesterházy Ernő eltűntek a hatalomból.
Hagyó Miklós városházi nyomulását kezdetben, vagyis 2006 őszén Demszky Gábor jóindulatúan figyelte, és valamennyire még támogatta is. Demszkynek akkorra már rengeteg konfliktusa volt a fővárosi MSZP-t meghatározó politikusokkal. „Először örült, hogy Vajda Pál eltűnt mellőle a városházi pulpituson, aztán mire Hagyó Miklós belemelegedett a székbe, addigra igencsak megszépült Vajda emléke” – mondta egy városházi dolgozó. (Hagyó előtt Vajda volt a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes, vagyis hozzá tartoztak a nagy pénzeket igénylő ügyek, így a BKV is.)
Hagyó Miklós ambíciója azért is tetszett kezdetben Demszkynek, mert fő riválisa a budapesti MSZP irányításáért vívott harcban Hunvald György volt, a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő erzsébetvárosi polgármester. Demszky és csapata úgy tartották, hogy az addigra sok gyanús ingatlanügyet maga mögött tudó, egyes szavazásoknál a Fideszt is maga mellé állító és befolyásában erősödő Hunvald veszélyes és kellemetlen koalíciós partner lenne.
Volt olyan városházi forrásunk, aki szerint Hagyó Demszky támogatása nélkül is legyőzte volna Hunvaldot, és a vele szövetségben lévő „régi MSZP-t” (ide sorolták például Gy. Németh Erzsébetet és Molnár Gyulát). Mások szerint Hagyóéknak (támogatói közé sorolták Steiner Pált, Horváth Csabát) elég jól jött Demszky támogatása a fővárosi frakció befolyásáért vívott harcban.
Hagyó főpolgármester-helyettesi ténykedése azonban sokkoló volt. „Ilyet elképzelni se tudtunk volna, iszonyú gyorsan és agresszívan erősítette a befolyását, és egyre durvább történetek keringtek róla” – mondták városházi forrásaink. Az azóta nyilvánossá vált részletek, mint a nokiásdobozban átvett milliók, vagy a tarkószorongatások valóban meglepőek. „Mintha egy vaddisznót engedtek volna szabadon egy étteremben” – mondta Hagyó Miklósról egy fideszes városházi politikus.
Demszky stábjából arra panaszkodtak, hogy a főpolgármestert is megpróbálta elszigetelni, bár szemtől szembe mindig nagyon tisztelettudó volt vele. „Előfordult, hogy Gábor kérdezett valamit egy fővárosi cégtől, és aztán kiderült, hogy a választ előtte egyeztették Hagyóval. Képes volt elzárni az információs csatornákat is.” Egy másik forrásunk szerint telerakta emberivel a Városháza irodáit és a fővárosi cégeket. „Borzasztó embereket hozott, például a Torgyán-féle földművelésügyi adminisztrációból.”
Demszky 2007-ben és 2008-ban már többeknek panaszkodott, hogy Hagyó Miklós veszélyes figura, és hogy nem tud vele mit kezdeni. Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnököt és MSZP-elnököt is kérte, hogy tegyen valamit, de ennek sokáig nem volt foganatja. Az is felmerült benne, hogy felbontja a koalíciót az MSZP-vel. Ez azonban előrehozott választásokhoz vezetett volna a fővárosban, és a Fidesz valószínűleg át vette volna a város irányítását. Ezt a tervet ellenezték politikai szövetségesei és városházi tanácsadói is. Ma már nem biztos benne, hogy akkoriban jól döntött.
Ugyanakkor hiába tűnik valószínűnek, hogy a háttérben éles csatákat vívott a főpolgármester és első számú helyettese, egészen elképesztő lenne azt feltételezni, hogy normális helyzetben egy ilyen belső hatalomátvétel megtörténhet. Számos egykori és mostani munkatársával és politikussal folytatott beszélgetés alapján (mindegyikük azt kérte, hogy nevüket ne írjam le) négy fő okra vezethető vissza ennek a bizarr helyzetnek a kialakulása.
A történet értelmezésének egyik kulcsa Mesterházy Ernő, aki az elmúlt években Demszky Gábor fontos bizalmasa és közeli barátja lett, és aki főtanácsadóként sok esetben Demszky helyett ténykedett.
Ebben a ciklusban néhány évre szinte teljhatalmat kapott a közgyűlés gazdasági bizottsága, minden lényeges kifizetés és a város cégeire vonatkozó személyi döntés hozzájuk tartozott. Általános vélekedés volt, hogy ezt a bizottságot lényegében Hagyó és Mesterházy ketten irányították. A legfontosabb kérdésekről nem a bizottsági üléseken, hanem négyszemközt, a Rudas gőzfürdőjében döntöttek. A koalíciós egyeztetéseken sem hoztak soha érdemi döntést, a két ember előre megállapodott mindenben.
Az értelmezés második kulcsa ezzel összefügg. Demszky már kezdetektől nem szeretett számára nyomasztó ügyekkel foglalkozni, és a város pénzügyi kérdései tipikusan ilyenek voltak. „Még a 90-es években azzal dicsekedett, hogy úgy tudta megszervezni a munkát, hogy sokszor elég csak néhány órára bemennie, de van hogy egyáltalán nem megy be” – mondta egy régi ismerőse. „Gábor mindig is szerette élvezni az életet. Csajozni, lovagolni, vízisíelni, utazni, és voltak alkotó korszakai is, amikor szenvedélyes fotós volt, vagy éppen könyvet írt.” Egyes munkatársai szerint ezek rosszindulatú túlzások. A vele kapcsolatba kerülő újságírók is tapasztalhatták azonban, hogy sokkal nagyobb lelkesedéssel beszélt mindig a 80-as évek ellenzékéről, fényképezőgépekről, kultúráról, mint, mondjuk, villamosról vagy szennyvíztisztítóról.
Ez a távolságtartás nem csupán ügyekre, hanem személyekre is vonatkozhatott. Azzal például minden forrásunk egyetértett, hogy Demszky 2007 végére már azt is utálta, ha csak egy légtérben kell tartózkodnia Hagyó Miklóssal, és boldog volt, hogy a kapcsolattartás felelősségét Mesterházy Ernőnek delegálhatta.
Ide tartozik még, hogy Demszky Gábor olyan főnök volt, aki vakon megbízott fő szövetségeseiben. Mindig is voltak kitüntetett helyettesei, akik teljesen szabadon dolgozhattak. Sokak szerint a Városháza működését elsősorban ők határozták meg, és nem Demszky aktuális teljesítménye.
A harmadik kulcs az, hogy Demszky főpolgármesteri pályája kezdetétől arra szocializálódott, hogy mindig egyezkednie kell, és mindig kínos kompromisszumokra kényszerül. Nem tudott mit kezdeni azzal, hogy a kerületi és a fővárosi hatáskörök rossz felosztása bénítja az egész rendszert. Ennek a helyzetnek a károsságáról politikai konszenzus van legalább tizenöt éve, de még senki sem nyúlt hozzá.
Állandó megalkuvásra kényszerítette, hogy saját frakciója sohasem volt többségben a fővárosban. 1990 és 94 között az SZDSZ-t ellenzékből támogató Fidesz, azóta pedig az MSZP igényeinek figyelembe vételével kellett a várost irányítania. És örök kötélhúzásra kényszerült a mindenkori kormánnyal is, amelynek miniszterelnöke sohasem tartozott egy pártba vele, ám a költségvetési jóindulattól függött mindig is a város, és különösen a BKV működése.
Mindezek felett Demszkynek problémás volt a viszonya általában az SZDSZ-szel is. A pártot a 90-es évek közepe óta egészen a közelmúltig meghatározó Kuncze Gábor–Pető Iván–Magyar Bálint-trióból az első kettővel kifejezetten rossz volt a viszonya, a harmadikkal legfeljebb ambivalens.
A negyedik kulcs Demszky pszichéje. A főpolgármestert legóvatosabban is hullámzó kedélyállapotú embernek írták le, de többek szerint konkrétan mániás depresszióban szenved. Néha felpörög, és ilyenkor egy óra alatt nyolc üzenetet hagy munkatársa telefonján, akár éjjel is, máskor maga alatt van, és vigasztalhatatlanul érdektelen, illetve egyesek szerint ilyenkor sokat iszik. Ugyanakkor visszatérő vélemény róla, hogy válsághelyzetekben nagyon ügyes is tud lenni, ha összeszedi magát, akkor meggyőzően és szenvedélyesen érvel.
Ez a négy körülmény meghatározó lehetett abban, hogy Demszky Gábor 2010-re úgy érzi, hogy a happy end irreális. Az alábbiakban e körülmények hatásait vizsgáljuk, néhány Demszky Gábor számára fontos fordulat alapján.
Demszky Gábor mindig is szeretett bizalmasaira támaszkodni. Mesterházy Ernő városházi térnyerése azonban több szempontból is új minőséget hozott a már régóta működő rendszerbe. Egyrészt az utolsó négy évben a főpolgármester erősen elbizonytalanodott, úgy érezte, hogy képtelen kézben tartani a dolgait, és ezért kiszolgáltatottabbá vált mint valaha. Hagyó Miklóssal kapcsolatos averziói csak erősítették ezt az érzését.
Másrészt korábbi intézőivel szemben Mesterházy nem viselt semmilyen választott tisztséget. Így elszámolással sem tartozott sem egy pártnak, sem a választóknak.
Ugyanakkor Demszkyhez közelebb állt kulturálisan mint korábbi kiválasztottai. Mesterházy Ernő a 90-es évek elején alternatív rockzenekarok útját egyengette, menedzsere volt az URH-nak is, amelynek 1990-es összeállásakor a frissen megválasztott főpolgármester színpadra lépett a Szavazz rám! című szám közben. Demszky úgy érezhette, hogy végre egy ismerős közegből jött ember van mellette.
Az időközben takarító-nagyvállalkozóvá előlépett Mesterházynak volt még egy nagy előnye: jóban volt Szilvásy Györggyel, Gyurcsány Ferenc egyik legfontosabb szövetségesével, és így fontos csatorna nyílt meg általa a kormány felé.
Mesterházy 2002-től egyre többet fontoskodott a Városházán, különböző beruházások útját egyengette, és képes volt pénzt kicsiholni a kormányból. Sokáig semmilyen hivatalos funkciója sem volt, végül főtanácsadó és a kormányzati kapcsolatokért felelős csoport vezetője lett. Az utóbbi években sokszor ő helyettesítette Demszkyt kormányzati és koalíciós tárgyalásokon.
Mesterházy nem csupán politikai segítőként lépett fel. A nyomott hangulatú Demszkyt személyes ügyeiben is gyámolította. Van, aki szerint kitartotta a főpolgármestert, vagyis rendszeresen állta extra kiadásainak költségeit, és intézkedett helyette magánügyekben. Mások szerint igazi barátként viselkedett. Amikor Demszkyt a háta mögött kritizálták, közbeszólt, hogy „higgyétek el, nagyon nehéz neki”.
Mesterházyt szokás egy furcsa zseninek is leírni. Sohasem jegyzetelt, nem rögzített semmit, mégis mindig a fejében volt minden, és beszélgetőpartnereinek rendszeresen az volt az érzése, hogy egyszerre több sakkpartit játszik a fejében. Mások szerint rájátszott erre a képre („Leonardónak akarta eladni magát”), és ambíciója mozgatta elsősorban.
Azzal a legtöbben egyetértettek, hogy a városházi pénzek intézésében új korszak kezdődött vele és Hagyó Miklóssal. Mesterházy ugyanis nem volt pártember, így motivációi sem voltak teljesen világosak, míg Hagyó önálló hatalmi centrum kiépítésén dolgozott az MSZP-n belül.
A magyar politikában közhely, hogy a pártok finanszírozását lehetetlen a legális keretek között biztosítani. Azonban a korábbi, a riválisok között is elnézett lopásokat felülírta a Hagyó–Mesterházy-tengely működése. Sokak szerint ezért kerültek nyilvánosságra éppen a Városháza körül a legdurvább korrupciós botrányok. Ők ugyanis nem a bejáratott és a pártokhoz lojális rendszert működtették. A városházi intrikákat ismerők szerint egyértelmű, hogy Hunvald György és Hagyó Miklós előzetes letartóztatásához MSZP-s belháború vezetett.
Mesterházy Ernőt azért tartották különleges figurának, mert egyszerre értett szót a pártfinanszírozás szervezésében érdekelt régi elittel (úgy fideszesekkel, mint szocialistákkal), de megtalálta az együttműködés lehetőségét az új szereplőként betörő és a régiek érdekeit sértő Hagyó Miklós-féle csapattal is. Erről bizonyítékokat senki sem hozott fel. Azonban indirekt bizonyítéknak tartják Mesterházy bírósági történetét.
A politikai intrikákat ismerő forrásaink szerint azért vették őrizetbe februárban, mert az MSZP és a Fidesz érdekeit is sértette, hogy finanszírozni kezdte az MDF kampányát – ez volt a kísérlet az SZDSZ és az MDF közös indulására. Az minden városházi ügyeket ismerő forrásunknak feltűnt, hogy olyan visszaélésekkel gyanúsították meg, amelyek a belső felosztás szerint nem hozzá, hanem sokkal inkább Hagyóhoz tartoztak (vagyis a BKV-s ügyekkel). A választások után ki is engedték (és Hagyót bevitték). Mesterházy Ernő most szabadlábon védekezik, és még lakhelyelhagyási tilalom sem sújtja.
Sokaknak – és úgy tudjuk, hogy Demszkynek is – ez bizonyíték arra, hogy rendőrségi ügye politikai per. Vagyis ha nem akar beleszólni a választások kimenetelébe, akkor mindkét nagy párt megelégedett volna Hagyó Miklós lekapcsolásával. Mindez persze nem jelenti azt, hogy forrásaink többsége szerint Mesterházy ellen ne lehetett volna ütősebb vádat összerakni. Ha ezek a feltételezések igazak, akkor a magyar igazságszolgátatás függetlensége csak illúzió.
A Demszkyt kedvelők igyekeztek azt sugallni, hogy Mesterházy Ernő szerepe túl van misztifikálva a sajtóban és a pletykákban is. Ugyanakkor nagyon sokan vélekednek úgy, hogy szinte korlátlan térnyerése erősen hozzájárult ahhoz, hogy Demszky nem beszélhetett happy endről búcsúbeszédében.
Amikor 1990-ben Demszky főpolgármester lett, azt mondta az egyik barátjának, hogy úgy érzi magát, mintha egymillió forinttal a zsebében leültették volna egy rulettasztalhoz azzal, hogy most muszáj nyernie. Egy másik történet szerint így reagált a választás előtti közvélemény-kutatási eredményekre: „Jó, megnyerjük, de mi lesz azután?”
Demszky Gábor a rendszerváltás előtt egyszerre volt az ellenzéki mozgalom egyik kulcsfigurája és ügyes feketéző is. A kettő szorosan összefüggött. AB nevű szamizdat kiadója egyrészt tiltott könyvek és folyóiratok sorát jelentette meg, másrészt jól működő vállalkozás is volt. A nyomdák, a papírbeszerzés és a terjesztés több tucat ember összehangolt munkáját igényelte, és sokan nem csupán ideológiai lelkesedésből, hanem pénz reményében vettek részt benne. (Demszky nem gazdagadott meg a kiadójából, őszintén lelkesedett a szamizdatokért.)
Közben Demszky az ellenzék fő ideológusaihoz képest bohémebb figura volt, és néhányan ki is nézték, mert nem a marxizmustól jutott el a liberalizmusig, mint többen a demokratikus ellenzékből. Többször őrizetbe vették, konspirált életet élt mielőtt Budapest irányítását rábízták volna. Ügyes szervező volt, de nem rendeletek és szervezeti és működési szabályzatok alapján irányított.
Demszky az első szabadon választott parlamentben vált hivatalos politikussá, és az előző évben még megfigyelt személyből a nemzetbiztonsági bizottság elnöke lett. Az új szereppel állítólag nehezen birkózott meg, egy ellenzéki bizottsági tag például azt mondta az, hogy kifejezetten kaotikusnak élte meg elnöki tevékenységét.
Az önkormányzati választás után otthagyta a parlamentet, és egy még nagyobb szervezet, a fővárosi önkormányzat élére került. Nyilvánvaló volt, hogy segítségre szorul.
Volt aki erénynek tartotta, hogy képes volt belátni, hogy ki kell adnia egy csomó feladat, és hogy képes volt nagy mozgásteret biztosítani kiválasztottjainak. Mások ezt gyengeségnek és felületességnek érezték. „Mindig abszolút befolyása alatt állt valakinek” – vélekedett róla egy ismerője. „Mindig volt egy kvázi ügyvezető mellette” – fogalmazott óvatosabban egy másik. „Szó szerint ezer papírt kell aláírnia naponta, persze, hogy kioszt egy csomó feladatot, ez teljesen természetes. Ráadásul egy éve, amióta csak egy helyettese van, kifejezetten sokat dolgozik” – mondta elismerően egy harmadik forrásunk. „2002-től amit csak lehetett, letolt magáról” – mondta sokkal kevésbé megértően egy negyedik.
Kezdetben erősen támaszkodott az ellenzéki mozgalomban megismert SZETA aktivistáira, akik sokáig meghatározták a város szociálpolitikáját. Más vonalról érkezett akkoriban legbefolyásosabb helyettese, Székely Gábor, akinek kezdetekben kitüntetett szerepe volt a Városházán. Az első ciklusban mégis a kommunikációs stábját tartották erősebbnek, mint a szakmait. Demszkynek jó volt a sajtója, első magyar politikusként öltözött be rendszeresen munkásnak, járkált látványos helyszínekre. Jóval később is volt hajlama ilyesmikre, vezetett locsolókocsit, és mosott állatkerti elefántot is.
Később legfontosabb támasza Atkári János lett, aki egy évtizeden át a város pénzügyeit vitte. „A János egy jakobinus volt” – mondta valaki, utalva az egykori főpolgármester-helyettes keménységére. Az 1994 és 2004 közti Atkári-korszakot a pénzügyi vasfegyelem jellemezte. Budapestnek lényegében nem volt adóssága, de éppen emiatt nem jutott elég fejlesztésekre sem.
Demszky sokáig minden megkeresést, minden beruházási ötlettel jelentkezőt Atkárihoz irányított, aki ezeket a vállalkozókat vagy politikusokat rendre kirúgta az irodájából. Ez sokszor azt jelentette, hogy az egyébként SZDSZ-támogatónak számító gazdasági érdekcsoportok is hoppon maradtak, ami hozzájárult a pártelit és a főpolgármester egyre hűvösödő viszonyához.
„Atkári titkárnőjénél kétszáz név volt, hogy kiket nem engedhet be, egyébként köztük volt Mesterházy is” – mondta egy forrásunk. Utóbbi azért érdekes, mert Mesterházy funkcionálisan Atkári szerepét vette át, hiszen később ő fogadta az üzleti és politikai szféra megkereséseit.
Atkári regnálása idején Demszkyt folyamatosan nyomasztották a szocialisták és az SZDSZ-esek is, hogy a város rohad, nem történik semmi, mert a fiskális szigor már önérdekké vált. A lassan érlelődő szakítást egy apró ügy, egy nyolcmillió forintos színházi kazán cseréje provokálta ki. Amikor Atkári nem volt hajlandó pénzt adni, és sértődötten kivonult a közgyűlésből. Demszky hamarosan elvonta Atkári hatásköreit, majd kizárták őt az SZDSZ-frakcióból is. Ekkor a szocialisták bontottak pezsgőt.
Atkárival párhuzamosan lett Demszky fontos szövetségese Bőhm András. Atkári a gazdasági, Bőhm a politikai ügyeket vitte. Ahogy Atkári miatt egyre nőtt Demszkyn a nyomás, úgy lett egyre fontosabb Bőhm szerepe.
A 2002-es választások idején azonban Demszkynek megrendült a bizalma Bőhm Andrásban. Bőhm ugyanis túlságosan jóban lett Gy. Németh Erzsébettel, az MSZP főpolgármester-jelöltjével, és Demszky nem volt teljesen biztos benne, hogy az SZDSZ fővárosi frakcióvezetője melyik csapatban játszik.
Bőhm megsértődött, de teljes szakítás nem történt. Bőhm aztán Mesterházy Ernő megerősödésével és Atkári háttérbe szorításával párhuzamosan egyre kevésbé érezte vállalhatónak Demszkyt. 2006-ban Demszky már azért ragaszkodott ahhoz, hogy Bőhm befutó helyet kapjon a parlamenti választásokon, hogy a Kossuth térre száműzze. Bőhm azonban maradt a fővárosi közgyűlésben is, és arról győzködte Demszkyéket, hogy Hagyó ellenében inkább a régi MSZP mellett álljon ki. Később éles kritikusa lett Mesterházy Ernő ténykedésének.
Cikkünk következő részében elsősorban azokat a politikai alkukat vesszük sorra, amelyek alapján Demszky Gábor úgy érezhette, hogy csak minimális mozgástere van. Szó lesz arról, hogyan bukott meg elnökként az SZDSZ élén, és milyen viszonyban volt az aktuális miniszterelnökökkel. Kiderül az is, hogy mennyi köze volt a BKV aktuális vezetőihez és Bajnai Gordon miniszterelnökké választásához.