Index Vakbarát Hírportál

Orbán: Félrelöktük a bukott hazugságokat

2010. szeptember 7., kedd 15:39 | aznap frissítve

Száz nap alatt új, erős, magabiztos Magyarország alapjait sikerült letenni, ami nem utópiákból és lázálmokból építkezik, mondta Orbán Viktor kormánya első száz napját értékelve. A miniszterelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy az országnak az elkövetkező években több ezer milliárd forint adósságot kell visszafizetnie, de a kormány megvédi a szociálisan nehéz helyzetűeket.

"Örülök, hogy itt állhatok önök előtt, mert ez azt jelenti, hogy mégiscsak volt száz napja a kormánynak" – mondta Orbán Viktor, aki a Professzorok Batthyány Körének meghívására a Szent Imre Gimnáziumban értékelte kormányát.

A miniszterelnök szerint a teátrális megközelítést kedvelők mondhatják, hogy ez történelmi időszak volt. Idén nyáron még a leginkább közömbösek is megérezhették, hogy valami megváltozott, más a politika. "1956 óta tudjuk, milyen a  fegyveres forradalom, 1989 óta tudjuk, milyen az alkotmányos forradalom, 2010 óta tudjuk, milyen a kétharmados forradalom" – mondta Orbán.

Orbán Barrosót idézte, aki a válság kapcsán azt mondta: vagy együtt úszunk vagy külön-külön süllyedünk el. Egyes országok keleten és délen emelkednek fel, mások nyugaton hanyatlanak. "Új igazságot ismertünk meg, utópiákban reménykedni, virtuális valóságban élni csak ideig-óráig lehet, a valóság előbb-utóbb kiköveteli, hogy szembesüljünk vele" – mondta a miniszterelnök.

Roosevelt nyomában

A nyugati világ utópiája beleütközött a valóságba. Úgy gondolták, hogy a piac nemcsak profitot termel, hanem mindent megold, és nincs szükség államra és a közjó szolgálatára. 100 napos beszédet, emlékeztetett a miniszterelnök, 1933-ban mondtak először. Akkor Roosevelt elnök összehívta a törvényalkotókat, és egy új politikát határoztak meg, ebből lett a New Deal. Akkor is egy nagy gazdasági válság után volt a világ.

Orbán is azt reméli, hogy egy válság után egy új világot sikerül alkotni. Összeállt Magyarországon is a tisztán látó emberek kritikus tömege és félrelökték a bukott hazugságokat és szakítottak az utópiák korszakával, mondta. A világon nem sikerült még ilyen széleskörű összefogást teremteni.

"Hatalmas adósságtömeget görgetünk magunk előtt – figyelmeztetett Orbán. – Jövőre 2858 milliárd forintot kell majd az országnak adóságként visszafizetnie, a rá következő évben valamivel kevesebbet, 2013-ban viszont több mint 3 ezer milliárd forintot. Ez évenként annyi pénz, amely jóval meghaladja azt az összeget, amelyet egy év alatt a magyarok személyi jövedelemadóként befizetnek a költségvetésbe, vagy amit a teljes egészségügyre, az oktatásra vagy a nyugdíjakra kell költeni.

A nyolcvanas évek végén volt egy megállapodás, hogy az aktuális kormányok külföldről fölvett hitelekből jóléti kiadásokat finanszírozzanak. 2002-ben politikai bűnt követtek el az ország vezetői."

Új, erős, magabiztos

A miniszterelnök szerint az elmúlt években olyan alacsony szintre esett a közbizalom, amely az államiság létét veszélyeztette. Az őszödi beszédig 100 nap alatt sikerült felélni a kormány teljes bizalmi tőkéjét. Ennek helyreállítására Orbán szerint sokkal több időre, energiára és tudásra van szükség. "100 nap alatt egy új, erős, magabiztos Magyarország alapjait sikerült letenni, ami nem utópiákból és lázálmokból építkezik" – mondta a miniszterelnök.

A nemzeti ügyek kormánya, mondta Orbán, az első kormány, amelynek programja megegyezik a kormánypárt választási programjával. "Amikor a programot írtam, úgy gondoltam, hogy a választási programot beleillesztem a kormányprogramba – mondta a miniszterelnök. – A mostani kormány egy valóságos programra kapott fölhatalmazást."

Orbán szerint régebben úgy volt, hogy egy kormányzat megpróbálta az emberek tiltakozása ellenére is átverni az intézkedéseket. Ez szakértői gőgből fakadó technokrata utópia volt. "Mi az emberektől kapott felhatalmazással az emberekkel és az emberekért akarunk kormányozni" – hangoztatta a miniszterelnök.

Nekimentek a tabuknak

Orbán emlékeztetett, hogy soha nem volt ilyen kevés miniszter. A cél a hatékonyság és az átláthatóság, amely Orbán szerint 1945 óta nem volt Magyarországon. A kormány első 100 napja alatt 55 törvényt fogadott el az országgyűlés. Négy évvel ezelőtt ez a szám 19 volt.

"Bebizonyítottuk, hogy a politikai osztály nem érinthetetlen – mondta Orbán. – Az első intézkedések között volt a politikusok számának csökkentése. Három hét múlva kisebb önkormányzatok alakulnak, 2014-ben 200 fős parlamentet választhatnak."

Tabu volt az állami vezetők fizetése is, de korlátozták a legmagasabb béreket és az erkölcstelen végkielégíteseket. "Ez mindenkire vonatkozik, akkor is ha Brüsszelbe megy panaszkodni. Bankárokra, még a legelegánsabb bank vezetőjére is" – üzent az MNB elnökének.

Az előző kormány valótlan számokra épülő költségvetése a csőd szélére sodorta az országot. Számos intézkedést kellett tenni a pénzügyi stabilitás érdekében. "Sokan lapogatják a vállam a bankadó miatt, de sosem vágytam a bankrendszerrel való küzdelem Che Guevarájának szerepére" - mondta. - De ez kényszer volt, nem érdem." Orbán kinyilvánította, hogy a kormánya a pénzügyi függetlenség és a gazdasági önrendelkezés visszaszerzése mellett áll. "Úgy akarunk beilleszkedni a világgazadaság körforgásába, hogy a beilleszkedésről szóló döntések a mi döntéseink legyenek" – mondta.

Bevezették, csökkentették, könnyebbé tették

Orbán kormánya eredményei között említette, hogy bevezették minden idők legalacsonyabb társasági adóját, előkészítették minden idők legalacsonyabb, jövő évtől bevezetendő szja-ját.

Csökkentették továbbá a beruházásokhoz szükséges állami engedélyek számát, bevezették a Széchenyi önerő programot, és -tervet, az egyszerűsített alkalmi foglalkoztatást.

Könnyebbé tették a közbeszerzésekben való résztvételt, megakadályozták, hogy a magyar termőföld külföldi spekulánsok kezére jusson.

A bankok nem tehetik utcára az embereket

Nemzeti ügy a szociális biztonság megteremtése is. Orbán fontosnak nevezte, hogy most először sikerült szövetséget létrehozni a jómódban élő középosztály és a szegényebbek között. "Egy ésszerűbb, sikeres Magyarország megteremtéséhez fönn kell tartani ezt a szövetséget. A kormányzás során a szociális biztonság kimelt terület marad" - szögezte le.

Nem engedtek azoknak a hangoknak, amelyek a szociális biztonságot szembeállítják a pénzügyi egyensúllyal, ezért rendelték el a kilakoltatási tilalmat, és "100 nap után sem fordulhat elő, hogy a bankok utcára teszik az embereket". Ezért tiltották meg a devizaalapú jelzáloghitelek folyósítását is.

Az előző kormány a gázártámogatásról nem gondoskodott, emiatt közel 900 ezer család került volna nehéz helyzetbe, ezért az ő védelmükben ezt a támogatás még fönntartották.

Létrehozták az adórendszeren kívüli keresetet a háztartásokban kisegítőként dolgozó embereknek. Adómentessé tették a jótékony adományozást.

Helyreállították a demokratikus normákat. A választásokon az emberek nemet mondtak a hatalommal való visszaélés minden formájára és azt mondták, a törvényeknek mindenkire egyaránt vonatkoznia kell, mondta Orbán.

Megkezdték a korrupciógyanús ügyek kivizsgálását. Felhívta a figyelmet arra, hogy ez a folyamat nem a múltnak, hanem a jövőnek szól. "Az elszámoltatás azért kell, hogy még egyszer soha senkinek ne jusson eszébe, hogy trükökkel talicskázzon ki pénzt költségvetési intézményekből."

A kormányfő szerint a személycserék indokoltak. Ha az ország jól működött volna, nem kellett volna ennyi személycserét végrehajtani. Látható volt, hogy a régiektől nem várható jobb teljesítmény, mondta Orbán, aki szerint van személyes felelősség is a világon.

A bűnözést nem lehet mentegetni

A miniszterelnök a közbiztonságról elmondta: megszüntették azt a gyakorlatot mintha a kormány a bűnözők oldalán állna, mintha a bűnözést származási, szegénységi kategóriák alapján mentegetni lehetne.

A kirekesztés semmilyen formája nem fogadható el, de teret sem lehet engedni a valóságot tagadó beszédnek. Bevezették a három csapás (dobás) törvényt, szigorították a pedagógusok és rendőrök elleni bűncselekményeket, a kis értékű vagyon elleni bűncselekményeket elzárással is lehet büntetni, az igazságszolgáltatás eljásrásait felgyorsították, a bírósági titkárok is ítélkezhetnek szabálysértési ügyekben, létrehozták a terrorelhárító központot.

A miniszterelnök az egészségügy száz napjáról szólva kiemelte, hogy a mentésirányításra adtak 3 milliárd forintot. Az orvosokat itthon akarják tartani. Különösen a fiatalokat, akiknek ha a gyermekei már külföldön születnek, nehezen lesznek visszacsábíthatók. A kormány megvédte a kispatikákat azzal, hogy patikaalapítási moratóriumot hirdetett, hangsúlyozta.

Száz nap nem elég

Orbán nyomasztónak érezte néha ezt a hatalmas feladattömeget, amely még a következő három évben várja. Száz nap nem elég ahhoz, hogy a teljes sikeretelenségből a teljes sikerbe változzanak a dolgot, nem elég ahhoz sem, hogy az adósságokat visszafizessék. Reméli, hogy ez a száz nap elég volt arra, hogy kemény munkával fölépítsék annak a Magyarországnak az alapjait, amelyhez felhatalmazást kaptak a választásokon.

Mint mondta, folytatják a nemzeti konzultációkat az egészségügy talpra állításáról, a szociális biztonságról, valamint az alkotmányról és a demokratikus jogállamról.

Az utópia ellentéte a realitás, mondta beszéde végén Orbán. A valóságos élettel való szembenézés nehéz, mert az gyakran lehangoló és kiábrándító. Ennek leírása nem elég az utópiák csábításával szemben. "A mi politikánknak nem csak az a feladata, hogy szembesítse a népet a meztelen realitásokkal, nekünk ez kevés, mi nemcsak a realitást hanem a valóságot is akarjuk, és ebben ott van az ember is a maga terveivel, hitével, életével. Éljen a valóság" - mondta Orbán.

Mesterházy szerint Orbán fejében élnek az utópiák

Mesterházy Attila szocialista pártelnök-frakcióvezető szerint Orbán Viktor a kormányzása első száz napját értékelő beszédében nem a valóságról, hanem a fejében lévő utópiákról beszélt. Szerinte a miniszterelnök a beszédében féligazságokat mondott, miközben nem beszélt a devizahitelesek problémáiról.

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője azt mondta, hogy a helyzetértékeléssel több ponton is egyetértenek, de az az út, amit a kormány választott, homlokegyenest ellenkezik azzal, ahogy az LMP megújítaná a demokráciát, illetve ahogy egy esélyteremtő politikát meghirdetne.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke hiányolta, hogy a miniszterelnök nem beszélt a multinacionális tőke előjogainak eltörléséről, valamint felrótta, hogy szerinte a rend és közbiztonság nemhogy két hét, de száz nap alatt sem állt helyre. Szerinte az elmúlt száz napban a demokratikus normák helyreállítása helyett a politikai zsákmányszerzés folytatódott.

Rovatok