Gyulán, Békés megye második legnagyobb városában 1994-ben, majd 2002-ban és 2006-ban MSZP-s parlamenti képviselőt választottak, utóbbi kétszer megnyerte a polgármester-választást is. A polgári hagyományait szúette büszkeséggel felemlegető egykori megyeszékhelyen – a rangot éppen a gaz komenisták vették el 1950-ben, a szomszédos Békéscsabának adva – nagyjából ennyiből állnak a baloldali hagyományok; szemben a dél-békési térséggel, ahonnan az agrárszocialista mozgalmakat, Puja Frigyest, Vastagh Pált, Varga Zoltánt vagy éppen Karsai Józsefet kapta az ország.
"Hogy miért ide jöttünk? Nem erőt demonstrálni megyünk, oda megyünk, ahol sok embert kell meggyőzni" – válaszolta Gyurcsány Ferenc a csütörtök esti gyulai lakossági fórumát megelőzően kérdésünkre, miért épp itt bont zászlót. Nos, akkor jó helyen jár, bólintunk, míg mellettünk egy dörmögő hang megjegyzi, "lesz még úgy háromezer útja mindenfelé".
A Magyar Szocialista Párt a 2010-es önkormányzati választáson nulla szavazatot kapott a városban. Egyetlen jelöltet sem indított ugyanis, a szocialistákhoz kötődő helyi jelöltek egy civil szervezet színeiben indultak, és szenvedtek csúfos vereséget. Polgármesterjelöltjüket – nem a várost nyolc évig vezető, de a tavaszi választáson nagy, bár az országos átlagnál kisebb vereséget szenvedő Perjési Klárát, hanem Leel-Őssy Gábort – a szavazók 7,35 százaléka támogatta, egyéni képviselőjelöltjeik egyike sem kapott 8 százaléknál többet, voltak, akik a 3 százalékot sem érték el.
Szóval annak a baloldalinak, aki a nulláról akar építkezni, aki rendszerváltó lelkesedést vár a szocialisták soraiban, annak ideális terep a város. Gyurcsány Ferenc is így gondolhatta, és itt kezdett országjárásba egy nappal azután, hogy a blogjában bejelentette: a párt jövőjéről szóló vitákban aktív szerepet vállal, ami egyebek mellett egy új szocialista párti platform, a Demokratikus Koalíció létrehozását jelenti.
Nem lesz itt a kutya sem, gondoltuk fél órával a meghirdetett kezdési időpont előtt az üresen tátongó teremben. Ahová aztán rövid idő alatt kétszázötven-háromszáz ember zsúfolódott be, volt köztük egykori szabad demokrata polgármester, szocialista országgyűlési képviselő és volt képviselőjelölt, aktivisták, elvétve fiatalok, szép számban közép- és felső középkorúak; törzsbázisa a szebb napokat látott MSZP-nek.
Hatalmi harcot, azt nem akar
Ami most, ha bejönnek a gyurcsányi tervek, az 1989-es alapokon, a Fidesz-féle 2011-es, szentkoronás, ki tudja, milyen alkotmány helyett a 89-es alkotmányban hívő 89-es demokraták összefogásával, és természetesen az 1956-os örökséget felvállalva újul meg – bár ennek az ötvenhatos dolognak továbbra is van némi furcsa mellékíze –, sőt, megy majd végbe belső rendszerváltozáson. Forradalmi hangulatról azonban nincs szó, lassú, belső építkezésre készül Gyurcsány, mondván, a mostani vezetésnek 2012-ig van mandátuma, és ő nem akar személyi-hatalmi harcokat, azokból úgyis épp elég volt az utóbbi időkben.
Ha nem is forradalmi, de lendület azért van, a Demokratikus Koalíció alakításának első napján háromszázan jelentkeztek, hogy csatlakoznának hozzá – a szocialisták alapszabálya szerint ennyi taggal alapítható új plaform. Idő még van: az új baloldal a tervek szerint október 23-án születik meg, szóval mi még csak a fogantatásán, jobb esetben a vajúdás kezdetén vettünk részt, a kitolás még odébb van. "Sátrat verünk" – mondta Gyurcsány, és tényleg, szó szerint, de persze nem Lakitelken, hanem – na hol, na hol? – hát Angyalföldön; jó-jó, ha nem is akar erőt demonstrálni az ember, azért a szezon legfontosabb meccsét nem árt hazai pályán játszani.
Szélre zárt, középre, a nemzeti liberálisok, a mérsékelt konzervatívok, a polgári baloldaliak, a nyugati liberálisok felé is nyitott, balközép – ilyen párttá szeretné formálni Gyurcsány az MSZP-t. A magyar választási rendszer sajátossága, hogy egy nagy tömbnek nagyobb esélye van a választási győzelemre, mint egy hasonló elveket valló politikai oldal sok kis szereplőjének – ismerte el a jobboldali "egy a tábor, egy a zászló" stratégia sikerét.
Arra a kérdésünkre, hogy ebből a jelenleg igencsak széttartó pártból – ami most szegfű helyett inkább egy elvirágzott pitypangnak tűnik, amiből épp szerterepülnek a repülőszőrös magok – hogyan lesz minden baloldalit és haladót és nyolcvankilences demokratát tömörítő nagy massza, azt mondta: az MSZP-nek most új utat kell keresni, és jó, ha ezekről a lehetséges utakról nagyon sokan beszélnek, nagyon sokat gondolkodnak. Szili Katalin kilépését nem kommenálta, "nyilvánosan korábban sem kritizáltam, most sem teszem". Arról, hogy a volt házelnök nem mondott le a mandátumáról, csak annyit mondott: a választás előtt minden jelölt, így Szili Katalin is kötött egy politikai megállapodást a párttal arról, hogy ha kilép a frakcióból, visszaadja a mandátumát.
A volt miniszterelnök – akinek az MSZP-rajongók körében most a kilencvenes évekbeli Horn Gyuláéhoz fogható a népszerűsége, több mint kétórás fóruma végén sokan ott maradtak egy kézfogásért, egy aláírásért, egy közös fotóért, kicsit olyan érzésünk volt, mintha egy időszivattyű visszarántott volna minket az 1994-es választási kampány vidéki nagygyűléseinek forgatagába – a beszédében pártja sokszor elhibázott politikáját és a kormány sokszor elhibázott politikáját ostorozta. Személyekről viszont nem beszélt; "nem akarok én senkinek üzenni sem az MTI-n keresztül, sem a Népszabadságban, sem a kollégával, aki itt szorgosan jegyzetel" – ez utóbbi én voltam egyébként.
Ez csak irónia, nehogy leírja
Nos, a szorgos jegyzetekben ilyesmik szerepeltek: a modern baloldali a progresszív jövedelemadózás híve, az MSZP nem támogathatja az egykulcsos adót, miért csökkenjen nagyot az adója annak, aki magasabb keresetű? És az öröklési illetékmentességnek is legyen értékhatára, ne lehessen százmilliókat örökölni egy az egyben; "ott nem sok a levont két százalék, és elég sok az a maradék kilencvennyolc, nem is látni a végét". Igen, a modern baloldali nem szereti, no jó, nem nagyon szereti a gazdagokat, a vagyonosokat, azt különösen nem, ha azok jobban járnak, mint ő, mert – és ez, amit legkevésbé szerint – ő viszont nem az.
De mit kezdjen magával, aki az, és mégis baloldali, és történetesen a párt meghatározó személyisége? Gyurcsány azt, hogy elmondja: az, aki a szegényekért harcol, nem kell, hogy szegény legyen, "olyan ez, mintha jó orvos is csak az lehetne, akinek fáj a térde, különben hogyan élhetné bele magát a beteg helyzetébe, vagy ha tanár is csak a hülyékből lehetne, különben honnan tudná, hogy mit kell megtanítani a hülyéknek". De ezt nem kell ám szó szerint venni, "ez csak irónia, nehogy leírja" – fordul megint felém; és miközben emlékeztet, hogy az öregecskedő feleségekről szóló ironikus mondását is milyen csúnyán kiforgatták, kínosabban érzem magam, mintha Szanyi Tibor-hűtőmágnest kellene nagy tételben eladnom a CBA-láncnak.
Aztán az is nagyon fontos, hogy "mocskos erkölcsökre nem lehet tisztességes országot építeni", és bizony a mocsok a politika világát sem kerülte el. A fekete- és a szürkegazdaság nemcsak a földeken van jelen szüretkor és betakarításkor, és nem is csak az építkezéseken, hanem a politikában is, mindegyik oldalon. "Csak mi balfékek vagyunk, a Fidesznél sokkal zártabb a rendszer, a szocialisták pedig maguk jelentik fel magukat".
Szóval az új platformnak tisztességesnek kell lennie, tisztességesnek és szegénynek, nem szabad ebben "a Fidesszel felvenni a versenyt, és nem azért, mert mi úgyis mindig lebukunk". Nem lesz könnyű, konstatáljuk, amikor arról van szó, hogy bizony a Nagy Angyalföldi Sátorállításra kell másfélmillió forint, ami most nincs – korábban volt, "bármennyire is nem szerettük a korrupciót, kellett másfélmillió, hát volt másfélmillió, nem kérdeztük, honnan"; nem csoda, hogy "idővel minden pártban az lett a legerősebb ember, aki a kasszát kezeli –, ezért a tagoknak kell összeadniuk. Ezer forintokból, akár csak ötszázakból, háromszázakból, csak egy vizitdíjnyi mennyiségből, ha azt már úgyis eltörölte a Fidesz – ezzel egyébként 2006 óta négy évet vettek el tőlünk azok a hebrencs Orbánék.
A gyönyörű őszödi csók
Igen, hebrencsek, azok voltak, ahogyan az IMF-fel bánnak, nyomatékosította Gyurcsány, aki azt is majdnem kimondta, hogy lópikula. Vagyis, a Tóth Józseftől már nem Minta-, csak angyalföldi szavazópolgárként kapott MSZP-logós bevásárlókocsiban-százast-kiváltó-mütyürömre esküszöm, ki is mondta, amikor a párt belső demokráciájáról kérdezték, de azzal a körítéssel, hogy "demokrácia, ugyan, ha a kedves kolléga nem lenne itt, azt mondanám, lópikula"; ez ugyebár megint nekem szólt, pedig nincsenek miniszterelnöki ambícióim.
Természetesen ahol Gyurcsány Ferenc felbukkan, ott nem lehet nem beszélni Őszödről. "Egy hitvesi csók gyönyörű, de persze be lehet azt mutatni olyan csatornán, olyan körülmények között is, hogy pornónak hasson" – szóval belső célra az egy teljesen rendben lévő beszéd volt, "hogy felrázza az embereket, hogy lássák, mit kell tenni", csak éppen nem kellett volna nyilvánosságra kerülnie. Ez a gondolat az egész MSZP újjászületésének a szimbóluma is lehetne: "legyenek belső viták, de kifelé össze kell zárni", és amikor már működik a párt, "sokan legyenek, akik döntenek, és legyen kevés, jól dolgozó ember, aki végrehajtja", nem úgy, mint most, amikor a pártban "kevesen döntenek, és annak végrehajtását sokan elszabotálják". A jelenlévők ezen jót, de kicsit kesernyésen nevettek, majd – miután megtudhattuk azt is, hogy Berlusconi nagy kujon és Sarkozy mindig vállon veregeti az embert – megrohamozták a Még Mindig Roppant Népszerű Államférfit.
"Köszönjük a miniszterelnök úrnak, hogy eljött hozzánk" – búcsúzott a magas belföldi vendégtől a néhány napja bucira vert, mégis jó kedélyű Leel-Őssy, aki egyben előre megköszönte Gyurcsánynak, hogy vissza fog térni, "mert úgy tudom, ez a feltett szándéka".
Nekünk is úgy tűnt.