Istenes hangulatban voltak a Demokratikus Koalíció atyjai a platform újlipótvárosi zászlóbontásakor, mindegyiküknek futotta az égiek legalább egyszeri említésére. Vitányi Iván doyen úgy találta, a Jóisten letekintett a mennyekből, és jó idővel kedveskedett az összegyűlteknek, Molnár Csaba, a DK másik alelnöke azt remélte, az Úr áldása lesz azon a munkán, amelyet a platformerek elvégeznek majd, Gyurcsány Ferenc elnök, a mozgalom motorja meg egyebek közt azt bírta mondani, mindenki hadd legyen az, aminek a Teremtő megalkotta: szabad ember.

Mint ebből is kitűnhet, jó hangulatú rendezvényen vett lendületet a volt miniszterelnök, a tágas – a szigeti metálosnál kisebb, de a Magic Mirrornál nagyobb – sátor megtelt csordultig, a szónokok remek formában voltak, a közönség sokat nevetett és még többet vastapsolt, a kondérból műanyag pohárba szervírozott teában volt cukor bőven, és az a hat darab aszott ellentüntető sem sok vizet zavart, aki elszántan meresztette táblácskáit a Szent István park északi bejáratánál.

Kis híján azzal kezdtem, hogy rég álltam utoljára ilyen sokat egy helyben valamiért – mélyen nem mentem volna bele ebbe, nehogy úgy járjak, mint az egyszeri népsportos a sajtótájékoztató-pogácsával –, de aztán eszembe jutott, hogy épp egy hete, múlt pénteken a fehérvári hokicsapat EBEL-meccsén igen, sőt ott máskor is, rendszeresen. Ahogy az megéri mindig, úgy megérte ez is: a Fehérvár pontozással 8/10-re játszott 3-6-os zakója alkalmából, de Gyurcsány Ferenc is hozta ezt a 8/10-et szerintem.

Ahogy néztem, amekkora boldogságfröccs nekem egy Sofron István-gól, a publikumnak legalább akkora egy ex-miniszterelnöki poén, és ez jól is van így. A körítéssel nem is foglalkoznék többet, annyit még, hogy a fél órára benéző aktuális pártelnök – Mesterházy Attilának sietnie kellett Kaposvárra megemlékezni – és az ex-SZDSZ-es Bauer Tamás mellett láttunk egy-két régi jó szocialistát is a mezőnyben, ott volt például Gál Zoltán egykori házelnök, Kósáné Kovács Magda szintén egykori parlamenti frakcióvezető és Iványi Gábor lelkész is.

A műsorból sok újnóvumra nem derült fény, konkrétum talán három ilyen hangzott el összesen. Az egyik, hogy az internet segítségével pikkpakk megalakult tehát a Demokratikus Koalíció, két már létezett platform bázisán. Az nem egyértelmű, hogy Társulás a Szociáldemokrata Értékekért (Vitányi vezette) és a Magyar Progresszív Társaság (Molnár Csaba, Ferenc jobbkeze alelnökölte) megmarad-e, de ez nem is fontos. Vitányi Ivántól annyit lehetett megtudni, hogy platformja 25 potentátjából 20 vele tartott, ez szép arány. A másik érdemi dolog: a Demokratikus Koalíció népi kezdeményezést tesz az alkotmány védelmében – aminek a parlament közreműködésével kellene népszavazásba torkollnia. Hogy hogyan és miért működne a fából vaskarika, később kiókumláljuk.

A legfontosabb amúgy is a harmadik állítás: Gyurcsány Ferenc nem alapít új pártot. Sokan biztatták arra az elmúlt másfél évben, hogy de igenis alapítson, mégsem teszi. Annak ugyanis nincs értelme, hogy összegyűljön néhány ember, aki mindenben egyetért, hanem sokkal inkább annak van értelme, hogy az MSZP olyan gyűjtőpárttá váljon, amelybe minden demokrata belefér, Bauer Tamástól Szili Katalinig és tovább. Nemcsak szocialisták lennének ebben a pártban, hanem liberálisok és mérsékelt konzervatívok is.

Mindenki, akinek fontos 1989 öröksége, a köztársaság, a szolidaritás, az igazságosság és még egy csomó jelző. Így lesznek a szocialisták sokan, egyre többen, aztán egyszer csak a jobboldal elkezd aggódni, aztán eljön a csata ideje, aztán kard ki, kard, és Ferencék fognak győzni. Ehhez rendszervált(oztat)ás szintű átalakításokra van szükség az MSZP-ben, a sátorban úgy tűnt, lesz, aki ezek élére álljon.

A többit a retorika vitte. A legendás fehér garbójába bújt, 85 éves Vitányi Iván számot vetett a múlttal, és kétszer is elmondta, hogy Gyurcsány Ferenc fiatal ember, a széles összefogásban övé kell legyen a vezető szerep – Marx Károly említésekor áthatóbb ovációt vártam, hiába –, Molnár Csaba kibontotta, miért gyáva az MSZP, a Hajdú–Biharból érkezett meglepetésorátor, Bangóné Borbély Ildikó pedig arról értekezett, hogyan is lehetne elérni, hogy a párt olyan szexi, azaz szívdöglesztő legyen, mint egyszer régen, 2005 környékén Debrecenben, amikor 10 ezer ember bulizott önfeledten. E pajzánság hallatán az egyik néző-hallgató kiájult a székéből, reméljük, azóta meggyógyult.

A fő attrakció természetesen maga Ferenc volt, már akkor kitört a füttyögős lelkesedés, ha az előtte szólók a nevét említették, hát még, amikor végre ő maga jutott szóhoz. Ha hiszik, ha nem, ebben a közegben masszívnak tűnt ez az ember. A modern kor áldásaival kezdte – internet, Youtube, Facebook, kenyérpirító –, az új generációval, a szabadság szülötteivel. Szabadnak lenni jó, a szabad Magyarországot meg kell védeni, villámgyorsan eljutottunk Orbán Viktorig.

Orbán Viktor és kormánya szemfényvesztő, nacionalista, gyűlöletkeltő, bornírt, hiányzik belőle az alázat, a méltányosság, a tisztesség, a humorérzék. Az Orbán-kormány bumfordi. A háta mögött összesúgnak Európában, hogy na, jönnek az új barbárok. Elfordult 89 örökségétől, nemet kell neki mondani, nem szabad hagyni, hogy átírja az alkotmányt. Isten az imáinkba való, nem az alaptörvénybe. Az alkotmány nem közjogi múzeum, amiben ki kell állítani a romlott eszméket. Az alkotmány a népé.

Az Orbán-kormány kormányzás helyett padlást söpör, előbb voltak a bankok, aztán a távközlés, a kereskedelem és a többi, de most már a mi padlásainkat is ki akarja söpörni. A söprű a boszorkányok lába közt jobb helyen van, mint Orbán Viktor kezében. Orbán Viktor ráadásul sikkaszt és hazudik – el akarja költeni magánnyugdíj-pénztári megtakarításainkat –, de ha a zsebünkbe nyúlkál, rá fogunk verni a kezére. Orbán Viktor ne akarjon gondoskodni a nyugdíjainkról, mert már sehol sem lesz, mire mi nyugdíjasok leszünk, mondta Ferenc a sok-sok nyugdíjasnak.

Az Orbán-kormán továbbá kidobja a pénzt, amit most elvesz a különadókkal, a gazdagok zsebébe tömi, akiknek nem is kéne, ezért 2012 és 2013 tájékán már akkora lyuk lesz a költségvetésben, hogy tönkremegy minden. Ezt sem szabad hagyni.

Nagyjából ennyi. A végén feltették a lemezjátszóra a Szózatot – az Internacionáléra nem zendítettek rá –, és hazamentek a vitézek. Egy kicsivel mindenki erősebbnek érezhette magát, mint annakelőtte.