Index Vakbarát Hírportál

Benedek Fülöp előzetesbe került

2010. november 5., péntek 15:12

A bíróság egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte Benedek Fülöpöt. Az előző kormány agrárminisztériumának egykori szakállamtitkárát jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás gyanújával vették őrizetbe csütörtökön.

A Fővárosi Bíróság tájékoztatása szerint a közleményben csak monogramján említett egykori szakállamtitkárt a Budai Központi Kerületi Bíróság december 5-ig előzetes letartóztatásba helyezte.

Azért rendelték el a kényszerintézkedést, mert a nyomozás adatai szerint Benedek Fülöp a kapcsolatrendszerét felhasználva megpróbálta meghiúsítani a bizonyítási eljárást. A bíróság szerint fennáll a veszélye, hogy ha szabadon hagynák, akkor is folytatná az eljárás sikerét veszélyeztető tevékenységet. A végzés nem jogerős, mert a gyanúsított és védője fellebbezett.

Benedek Fülöp a gyanú szerint 2005 és 2007 között jogosulatlanul szervezett különböző protokoll-vadászatokat, illetve 2006-ban a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettel fizettette ki a saját céljaira megrendelt facsemetéket. Ehhez fiktív tanácsadói szerződéseket kötött. Ezzel a vagyonkezelői kötelezettségét szándékosan megszegve - részben felbujtóként - a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek több mint 30 millió forint kárt okozott.

Benedek Fülöp vallomást tett, de tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el, és panasszal élt a gyanúsítás, valamint az őrizetbe vétel ellen is.

A volt szakállamtitkárnak egyébként nem ez az első ügye: tavaly decemberben első fokon, nem jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre és hárommillió forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság. A végzés szerint nyomást gyakorolt földhivatali vezetőkre, hogy minősítsenek át egy pákozdi állami földterületet, hogy azután el lehessen adni. Az első fokú ítélet kimondása után Benedek Fülöp bejelentette távozását a vagyonkezelőtől.

Rovatok